Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 21 (240. szám) - Az ülésnap megnyitása - A polgári törvénykönyvről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - ERTSEY KATALIN (LMP):
3829 elleni sárkányfű, a fogyasztó máris egy kiszolgáltatott helyzetben van. Ezeket a helyzeteket lehet valahogy megelőz ni akkor, ha az állam megteszi a maga feladatát. Sokféle módon szabályozzuk ezeket a helyzeteket. A polgári törvénykönyvön túl a fogyasztóvédelmi törvényben vagy a PSZÁFről szóló szabályokban, de akár újabban a pénzügyi jogok - szerintünk egyébként pénzüg yi fogyasztói jogok - biztosáról szóló törvényjavaslatban is lényegében arra törekszik sokfelől az állam, hogy megvédje a fogyasztót, megerősítsük azokat a jogokat, ami a cserefolyamatban a fogyasztót védi, egyben nem akadályozzuk a gazdaság működését. His zen ez a fajta cserefolyamat lehel életet a gazdaságba, de nem egyenlő felek között folyik. Ezért az egyik első és legfontosabb kifogásunk az, hogy a fogyasztó fogalma szerintünk rosszul van itt szűkítve. Más törvényekben, valószínűleg nem véletlenül, enné l tágabban fogalmazzuk meg. Most már elég sok fogalmi meghatározás, definíció van a fogyasztóra, másképp néz ki a fogyasztóvédelmi törvényben, a pénzügyi jogokról szóló törvényben, illetve a két Ptk.ban, a jelenlegi és a javaslat szerinti Ptk.ban. Mi azt gondoljuk, hogy ez, a jelenleg előttünk fekvő javaslat felel meg a legkevésbé a fogyasztó valódi tartalmának, hiszen a természetes személy rendkívüli módon leszűkíti ezt a kört. Ez az állapot, amit fogyasztónak nevezünk, egy olyan közgazdasági tartalom, a miben adott az információs aszimmetria, tehát azok a különböző egyenlőtlenségek, amiket az előbb említettem, ugyanúgy megvannak, ha nem természetes személyekről beszélünk. Azt mondhatjuk, szinte minden esetben a fogyasztó kevesebb információval, tudással, képességgel rendelkezik ebben a cserefolyamatban, és ezért kiszolgáltatottabb. Ez akkor is fennáll, ha ez a fogyasztó civil szervezet, társulás, mikrovállalkozás. Lényegében nem különbözik a helyzetük ebben a cserefolyamatban a természetes személyétől. (11 .30) Ezért egyáltalán nem értünk egyet azzal, hogy erre leszűküljön a törvény, és nem is véletlen, hogy más szabályozási formákban nem szűkül le. Talán azt jóhiszeműen gondolhatjuk, hogy nem cél, hogy leszűkítsük ezeket a jogokat, de ha ezt a fogalmat, ezt a definíciót megtartjuk, akkor sajnos ez történik, ezért mi erre módosító javaslatot fogunk beadni. A következő téma, amit szeretnék megemlíteni, a jótállásról szól. Az a kommentár, amit a javaslathoz fűz a beterjesztő, az uniós szervek által többször kif ogásolt kötelező jótállás intézményét kívánja megtartani. Ebben az esetben a probléma a szabály szűkre szabottsága, hiszen a Ptk. pusztán a kötelező jótállással foglalkozik, miközben a fogyasztó az önkéntes jótállással is gyakran találkozik a hétköznapokba n. Ezért minimális szinten mégiscsak tisztázni kellene a viszonyt a kötelező és az önkéntes jótállás között. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy ha egy gyártó önkéntes jótállást vállal - mindannyian ismerjük ezt , például hét évet vállalnak egy gépjárműre, jogszabályi előírás hiányában nem határozza meg ennek a feltételeit. Ez számos olyan problémát okoz, hogy a jótálláshoz kapcsolódó laikus elképzelések és az általános piaci gyakorlat kevesebbet nyújtanak, s akár olyan költségek felszámolásával is járnak, amikre csak utólag derül fény. Mivel sem a jótállási jegy kiállítására, sem a jótállási szerződés megkötésére nincsenek szabályok, ennek hiányában a vásárló nem tud különbséget tenni a kötelező és az önkéntes jótállás között, pedig ez nagyon nem mindegy. E zért részletszabályok kidolgozását javasoljuk olyan módon, hogy ez még ne feszítse szét a törvény kereteit, de a jótállási szerződések alapvető feltételeit biztosítsa. Ez azért is fontos, mert a jótállás egy csábító eszköz, egy marketingeszköz is, és ha ez nincs szabályozva, akkor ez a fogyasztóra nézve kifejezetten hátrányos lehet, ami előnyösnek tűnik; emlékeztetnék a sárkányfű esetére. A szavatosságról is kell szót ejtenünk. Azt a jellegzetesen magyar problémát, hogy az üzletek hozzáállása miatt a fogyas ztó nem nagyon tudja érvényesíteni a jogait a szavatossági idő alatt, szeretnénk orvosolni. A közvélekedés alapján a szavatossági idő hat hónap, a tartós fogyasztási cikkek esetében egy év. Egy uniós felmérés alapján azonban 2011ben a lakosság 47 százalék a és a kereskedők 10 százaléka volt csak tisztában azzal, hogy a szavatossági jog két évig érvényesíthető. Ez az érték jóval az uniós átlag alatt van. A hat hónapos védelem végével a kereskedő többségében
