Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 13 (237. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - „A köznevelés helyzetéről” címmel politikai vita - ELNÖK (Balczó Zoltán): - MICHL JÓZSEF (KDNP): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - PICHLER IMRE LÁSZLÓ (Fidesz):
3309 középet meg kell erősíteni. Kérdem én: a leendő sz akmunkás, a magyar munkások nem tartoznak a nemzeti középhez? Csak úgy érdeklődöm, hisz egy leredukált elméleti képzést vezetnek be, gyakorlatilag egy minimális közismereti tartalommal, becsapják az embereket, papíron két év múlva érettségizhetnek, de gyak orlatilag újabb szakma elsajátítása is elméleti alapok nélkül szinte lehetetlen. Önök esélyteremtésről beszélnek, átjárhatóságról, de valójában az előzetes tudás beszámíthatósága sem fog érvényesülni, a társadalmi mobilitás sem. Önök között nagyon sokan va nnak, akik elsőgenerációs értelmiségiek, önök egy ilyen képzési rendszerben nem tudtak volna idáig eljutni, mint amit most kialakítanak. Szerintem szégyen, ami ezen a területen történik. A pedagógusszakszervezeteknek az a felvetése is jogos, hogy teremtsü k meg a feltételeket a pedagógusok javadalmazásánál, jogos az, hogy 20 százalékos béremelést követelnek, hisz gyakorlatilag arról van szó, hogy a többletmunkát ez a rendszer nem ismeri el. Itt reggel óta beszélgetünk, de egyszer nem mondták el, hogy 2015i g körülbelül 10 ezer embert fognak kirúgni az utcára a pedagógusok köréből, ezt az önök egyik belső papírja tartalmazza, de a folyosói beszélgetéseken akár a 20 ezer főt is elérheti ez a szám, erről beszélnek. Kérem szépen, erről is kellene beszélni! És az a riogatás, amikor az IMFre hivatkoztak, hogy ők akadályozták meg a pedagóguséletpálya bevezetését, mert erre kellett hivatkozni, ez is szemenszedett hazugság. Gyakorlatilag önök a prioritásokat máshova teszik, mint ahogy kellene, önök lemondtak az egés zségügyről, az oktatásról és a szociális kiadásokról, mert kérem, ha megnézzük, a GDParányos oktatási kiadások szintje a rendszerváltás óta soha nem volt ilyen alacsony. Kérem, ezen is tessenek elgondolkodni! Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Kettőperces reagálásra megadom a szót Michl Józsefnek, a KDNP képviselőjének. MICHL JÓZSEF (KDNP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Sós Tamás Képviselőtársam! Az államosításról már sokszor elmondtam a véleményemet, most nem kezdek bele, a jegyzőkönyvben meglesz, meg talán hallotta is képviselőtársam. (Közbeszólás az MSZP részéről: Pedig jó lenne megint hallani!) A “mit fognak mondani márciusban?” című kérdésre szeretnék reagálni, és visszakérdezni, hogy önök mit fognak mondani. Önök mit fognak mondani akkor, amikor arról lehet majd olvasni és hallani az iskolák vezetőitől, hogy működik a dolog, merthogy semmiféle módon nem bicsaklott meg az a tanév, amelynek a közepén csak annyi változás lesz, hogy az eddigi képviselőtestület helyet t a jövőben Klebelsberg Kuno Intézményfenntartó Központ tankerületi vezetése lesz az, ami fenntartói feladatok tekintetében eljár. Ennek a feladatnak az elvégzésére nem a hátralevő néhány nap van, az év végéig, hanem pontosan utána is, az egész tanév hátra levő ideje, hiszen annak a végéig kell minden egyes kérdésben a pontot majd odatenni a mondat végére. Most arról szól ez a történet, hogy az év végéig ez az átadás történjen meg, ennek a hivatalos formája történjen meg, a korábbi leltár figyelembevételével az új fenntartó vegye át az intézményt, amennyiben annak teljes egészében a fenntartójává válik, tehát mondjuk, a kisebb önkormányzatok esetében. Minden polgármester abszolút józan hozzáállása nélkül természetesen ez nem tud megtörténni zökkenőmentesen, é n e helyről is szeretném kérni polgármestertársaimat, az ő érdekük is az, hogy ehhez a munkához a segítséget ők is megadják. A következőkben még reagálok a többire. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Most me gadom a szót Pichler Imre Lászlónak, a Fidesz képviselőjének. PICHLER IMRE LÁSZLÓ (Fidesz) :