Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. szeptember 11 (217. szám) - Egyes közjogi méltóságok halála esetén járó hozzátartozói nyugellátásokkal összefüggő törvényi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. VEJKEY IMRE (KDNP):
308 Természetesen lehet módosító javaslatokkal kiherélni, kifogni a szelet a vitorlánkból, ahogy szokták mondani, és lehet, hogy ez végül nem fog olyan sok embert érinteni, csak egykét szimbolikus Biszku Bélával kívánják elintézni a dolgot. Erről lehet szó, egy dolgot azon ban nem tudunk elfogadni, hogy önök napirendre sem hajlandók tűzni ezt a kérdést. Látványos antikommunista jelszavakat láthatunk, illetve az alaptörvénybe is belefoglalták azt a közhelyszerű, mondhatnám, kocsmai alapigazságot, hogy az MSZMP jogutódja az MS ZP, de hol látjuk az érdemi intézkedéseket? Hogyha az a sok gaztett, amit az alaptörvény átmeneti rendelkezései is nagyon jogosan az MSZMPnek és az MSZPnek a felelősségére felró, ha ezért mind felel az MSZP, akkor miért nem látjuk az egyenes jogkövetkezm ényeket például Horn Gyula nyugdíja esetében vagy Gyurcsány Ferenc juttatásának esetében? Mi azt mondjuk, hogy napirendre kellene tűzni végre a kommunista vezetők közéletből való kizárását, ezt a bizonyos lusztrációt, amelyet önök többször is leszavaztak. A velünk együtt rendszert váltó országokban, legutóbb még Romániában is - jobb későn, mint soha - megtették azt, hogy kizárták az előző rendszer állami vezetőit a közéletből, úgy gondoljuk, hogy ez mindenképpen indokolt lehet. És még fontosabb és még égető bb lenne, hogy legalább ne jutalmazzák állami szinten továbbra is több százezer forintos nyugdíjjal azokat a gyilkosokat, azokat a biszkubélákat, akik bizony, sokan vannak itt közöttünk - például a Mansfeld Péterre halálos ítéletet kérő ügyész, és még soka n , akiknek ezért a tevékenységükért nemhogy a felelősségre vonásukra nem került sor, hiszen a rendszerváltást kisiklatták Antall József vezetésével, hanem még most is jutalmazzák az antalli örökség részeként. (18.20) Én azt kérem, hogy ezen gondolkozzana k el, valójában mit jelent az antalli örökség, és ezek után nem gondoljáke, hogy az egy személyre hozott törvények helyett inkább a valódi rendszerváltással kellene 2012ben foglalkozni. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sán dor) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Vejkey Imre képviselő úrnak, Kereszténydemokrata Néppárt. DR. VEJKEY IMRE (KDNP) : Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően bizonyos kiemelkedő j elentőségű közjogi tisztséget betöltő személyek részére indokolt az egyes juttatások biztosítása megbízatásuk megszűnése alatt és megbízatásuk megszűnését követően is. Vitathatatlan tény, kiemelt közjogi személynek minősül a miniszterelnök és a köztársaság i elnök, függetlenül bármilyen párthoz való tartozásától. A fentiekre tekintettel indokolt, hogy az első szabadon választott népképviselet megalakulását követően a miniszterelnöki, továbbá a köztársasági elnöki tisztséget betöltő személy elhalálozása eseté n hozzátartozója kiemelt juttatásokra legyen jogosult. A kormány működésére és a miniszterelnökre vonatkozó legfontosabb szabályokat az alaptörvény tartalmazza. A technikai rendelkezéseket, a kormány tagjai jogállásának részletes szabályait és javadalmazás ukat külön törvény határozza meg. Mindezekre tekintettel indokolt a fenti törvény módosítása annak érdekében, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök elhalálozása esetén hozzátartozói nyugellátásra jogosult hozzátartozójának méltó életfeltételeket, valamint a közéleti részvételt is lehetővé tevő juttatást biztosítsunk. A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CX. törvény 13. §a helyébe pedig a következő rendelkezések lépnének: a köztársasági elnök halála esetén az özvegyét, illet őleg özvegy hiányában az örökösét egy összegben a köztársasági elnök hathavi tiszteletdíjának megfelelő összegű juttatás illetné meg. A köztársasági elnök halála esetén a rá tekintettel járó