Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 6 (234. szám) - „Kit terhel a felelősség - az államadósságról és annak okairól” címmel politikai vita - HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik):
2771 HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! A mai vitanap célja a 20022010 közötti időszak vizsgálata abból a szempontból, hogy mennyiben járult hozzá ez az időszak az államadósság példátlan mértékű megnövekedéséhez. Én azonban szeretném megragadni ezt az alkalmat arra, hogy ne ragadjunk le ennek a nyolc évnek a vizsgálatánál, hiszen az egész államadósságprobléma több évtizedre vezethető vissza, és már a szocializmus idején indult. Ahhoz az időszakhoz, amit vizsgálnunk érdemes, érdemes visszamenni egészen 1973ig, és magát az adósságválságot legkésőbb 1979től eredeztetnünk. Ami az érdekes, hogy bár nyilv ánvaló, hogy nem tagadható el az előző kormányok felelőssége a helyzet nagymértékű súlyosbodásában, azért a fő jellemzők, amelyek ezt a válságot előidézték és fenntartották, nemhogy kormányoktól voltak függetlenek, hanem részben még a rendszerektől is függ etlenek voltak. Azok az okok, amelyek előidézték az adósság mérhetetlen felhalmozódását, már a ’70es évek végétől a ’80as éveken keresztül a ’90es években, az elmúlt évtizedben is jelen voltak. A megdöbbentő ugyanis az, hogy az egész hitelfelvételi lavi na összes forrásbevonási igénye körülbelül 3000 milliárd dollár volt, az összes többi olyan, ami más tényezők miatt pakolódott rá, és más tényezők dagasztották. Mindenekelőtt itt a cserearányromlást kell említenünk, ami a szocializmus idejében elsősorban a z olajárrobbanásra volt visszavezethető, de más tényezők is okozták, míg a ’90es évek után a multinacionális cégek gazdálkodási gyakorlatának volt elsősorban betudható. Ezt leegyszerűsítve úgy fogalmazhatunk, hogy drágán importálunk, olcsón exportálunk, e miatt a külgazdasági hatékonyság lényegesen elmarad a termelékenység javulása mögött. Ehhez kell azonban hozzátennünk azt az árfolyamveszteséget is, ami szintén igaz volt ’90 előtt és ’90 után is, és természetesen rendszerfüggetlen. Az egész rendszernek az ördögi lényege a kamatoskamatszámítás, amely automatikusan generálja, automatikusan növeli azt az adóssághegyet, előidézve azt a helyzetet, hogy rövid időn belül azért kell már csak újabb hiteleket felvenni, hogy a régebbieket valamilyen módon vissza leh essen fizetni. Természetesen ezekhez jönnek hozzá azok a rossz gazdaságpolitikai döntések, amelyek az egyes kormányok ideje alatt megszülettek, és ez az a pont, ez az a negyedik pont az, amelyben kimutatható különbség a különböző kormányzatok gazdaságpolit ikája között, hiszen ez az, amire befolyásuk volt, és ez az a pont, amiben különösen súlyosan vetődik fel az előző szocialista kormányok rossz gazdaságpolitikája. Szintén szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy én is cáfolnám a közkeletű tévhitet, ugyani s se a Kádárrendszerben, se az azóta eltelt időszakban a felvett hitelek nem az életszínvonal fenntartására és javítására mentek el, nem jóléti intézkedéseket, hanem nagyon rossz hatásfokú beruházásokat fedeztek elsősorban, olyan beruházásokat, amelyek ny elték a pénzt, és nemzetgazdaságilag nem bizonyultak kifizetődőnek, nem bizonyultak hatékonynak. Az elmúlt évtizedekben egy időszak volt, ami pozitív kivételként említhető, ez 1997től 2001ig tartott, tehát nagyjából egybeesik az első Orbánkormány tevéke nységével, és el kell ismerni, hogy itt egy olyan gazdaságpolitika folyt, ami az államadósság nagymértékű csökkenéséhez vezetett. Ne feledjük el azonban azt se, hogy ennek kiindulópontjáért igen súlyos árat kellett fizetnünk, hiszen az egész folyamat, ahol ez elindult, a közművek és az energiacégek privatizációjából származó egyszeri bevétel volt, tehát ott is kellett egy olyan külső beavatkozás, ami nem a gazdaság természetéből fakadó adósságkinövés volt. Ezzel azt is szeretném jelezni, hogy az a mítosz, m iszerint követhető olyan gazdaságpolitika, ami ilyen adósságteher mellett is elvezethet ahhoz, hogy kinőjük ezt az adósságot, egész egyszerűen illúzió. A vezérszónoki felszólalásunkban már elhangzott, ezért most nem szeretném ismételni, de a Capital Econom icstól elkezdve a Morgan Stanleyn át több nemzetközi cég, elemző műhely is felhívta a figyelmet rá, hogy olyan makrogazdasági pálya esetén lehetne csak elképzelni az adósság kinövését, ami a jelenlegi helyzetet tekintve finoman szólva is illuzórikus. (12.5 0)
