Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. szeptember 11 (217. szám) - A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. SZÉL BERNADETT, az LMP képviselőcsoportja részéről:
242 Köszönöm a s zót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy tűnik, az őszi ülésszakban a szokottnál is alaposabban megismerhetjük a kormánypártok álmait, vagy ahogy ők mondják, tündérmeséit. Tegnap Matolcsy miniszter úr bizottsági meghallgatásán szembesültünk először az zal az elképzeléssel, hogy 2020ra teljes foglalkoztatottság lesz hazánkban, ma pedig már egy általános vitán tárgyalhatjuk az ambiciózus munkahelyvédelmi akciótervet, amely bár egyes irányaiban jó, de nem hoz létre új munkahelyet, nem elég összetett, és a finanszírozás megoldatlansága miatt pedig még mindig az álom kategóriájába tartozik. Pedig Magyarországon foglalkoztatási szempontból már van olyan rossz a helyzet, hogy hatékony és megalapozott stratégiával kell fellépnünk honfitársaink érdekében. Magyarországon EUviszonylatban, de szűkebb pátriánk, a visegrádi országok viszonylatában is nagyon alacsony a foglalkoztatottság, ezért minden kormány felelős, amelyik a rendszerváltást követően az országot vezette. Az elmúlt 20 plusz 2 év következménye, hogy már 2010ben az EU 27 országából 55,4 százalékkal a legalacsonyabb szinten voltunk, 9 százalékkal az átlag alatt, de akár 20 százalékkal is elmaradva az éllovas Dániától, Hollandiától vagy Svédországtól. Azóta a helyzet igazából semmit sem javult. Saj nos hiába kezdte a mostani kormányzat is ambiciózus tervekkel, 1 millió munkahely ígéretével, amihez most már a teljes foglalkoztatás álma is hozzáadódik, a valóságot bemutató statisztikák mást mutatnak. Különösen szívfájdító az, ahogy önök bánnak a statis ztikákkal, kedves kormánypárti képviselőtársaink. A valóság az, hogy a munkahelyek száma a nyílt munkaerőpiacon csökkent az országban. A versenyszférában a legalább 5 főt foglalkoztató vállalatoknál jelenleg átlagosan több mint 21 ezer fővel dolgoznak keve sebben 2012 első félévében, mint 2011 hasonló időszakában. A foglalkoztatási statisztikák javulása egyfelől az 5 fő alatti vállalatoknál történt, ahol azért a foglalkoztatás meglehetősen bizonytalan körülményeket jelent, pár fős cégekről van szó, kiszolgál tatottabb emberekről. Másfelől pedig a közfoglalkoztatásban 100200300400 ezer közfoglalkoztatottról beszélünk; csak röpködnek a százezrek meg a számok, hogyha közmunkában dolgozó emberekről beszélünk. Mindenesetre tény, hogy a közfoglalkoztatottak száma a nyári hónapokban meghaladta a 100 ezret, és 2012 első felében több mint négyszerese volt a 2011es azonos időszakinak. Ehhez képest az NGM háttéranyagaiban rendszeresen olvassuk, hogy a közfoglalkoztatás csak kismértékben járult hozzá a foglalkoztatás e melkedéséhez. Nem, kérem, ez kiválóan alkalmas arra, hogy önök a statisztikákat kozmetikázzák, de a problémákat alapvetően nem oldja meg, és ebben hasonlít a mostani munkahelyvédelmi akciótervhez is, mert bármennyire is szeretnék azt hinni vagy azt elhitet ni másokkal, ez sem fogja megoldani a foglalkoztatáspolitikai problémáinkat. Egy ilyen helyzetből ugyanis csak rendszerszintű gondolkodással lehet kitörni. Nézzük tételesen, hogy miről van szó! Ha az alacsony iskolai végzettségű emberek foglalkoztatásáról beszélünk, akkor minden mértékadó kutatás arról számol be, hogy egyrészt a kis- és középvállalkozások, családi vállalkozások támogatására van szükség, emellett pedig a közoktatás minőségének a növelésére van szükség. Ha korcsoportok szerint hasonlítjuk öss ze a magyar munkavállalókat az EUs országok munkavállalóival, akkor láthatjuk, hogy valóban a szélső értékeknél, a fiataloknál és az idősebb munkavállalóknál nagyon komoly a probléma. De hogyha megnézzük, mondjuk, az édesanyák helyzetét, akik megpróbálnak visszatérni gyermekszülés után a munkaerőpiacra, akkor ott különösen szembetűnő a bölcsődei, óvodai férőhelyek hiánya, illetve az a fajta rugalmatlanság, ahogy a munkahelyek többsége viszonyul az ilyesfajta foglalkoztatáshoz. És egyáltalán ha ránéznek arr a a juttatási struktúrára, amely Magyarországon jelenleg működik, az is világosan látszik, hogy ez a hosszú távú otthonmaradásra sarkallja az édesanyákat, ami szintén nem előnyös hatású a foglalkoztatás szempontjából. Ha tehát a dolgozók meghatározott csop ortjainak a helyzetét vizsgáljuk, akkor valóban szükség van arra, hogy a fiatalokkal, idősekkel, nőkkel, tartósan munkanélküliekkel, édesanyákkal, alacsonyan képzettekkel kiemelten foglalkozzunk, de ahogy az eddigi beszédemből is kiderült, az
