Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 30 (232. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2378 azt a fontos kormányzati célkitűzést teszi lehetővé, hogy az egészségügyi kassza zárt kassza legyen, s a költségvetés befizetései révén ez remélhetőleg 2013ban - mint ahogyan 2012ben is - teljesíthetővé válik, tehát zárttá válhat az egészségügyi kassza, amely az önök kormányzati tevékenysége alatt folyamatosan és menet közben, év köz ben is költségvetési pótlásokra szorult. Az, hogy mennyire kiterjedt ennek a törvényjavaslatnak a kerete vagy a terjedelme, jelesül még a számvitelről szóló 2000. évi törvény módosítását is tartalmazza. Tisztelt Ház! Ennek a 28 törvényjavaslatot érintő jav aslatcsomagnak a támogatását a KDNPfrakció biztosítja, jobbító szándékú javaslataival pontosítja, ehhez kérem a tisztelt Ház egészének a támogatását is. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : A következő fel szólaló Volner János, a Jobbikképviselőcsoport vezérszónoka. Képviselő úr, öné a szó. VOLNER JÁNOS , a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is megrökönyödéssel vettem tudomásul azt, hogy miközben egy 171 oldalas adótörvényről, egy nagy költségvetési hatású törvényről tárgyal a tisztelt Ház, aközben a kormánykoalíció jó néhány bizottságban nem tudott egyetlenegy jelen lévő képviselőt biztosítani ahhoz, hogy a bizottságban megfogalmazódott többségi véleményt elmondhassák. Egyetlenegy képviselőjük a jó néhány bizottságból jelen sem volt, és ezért nem hangozhatott el az önök véleménye. Azt akartam előzőleg elmondani, hogy 10 és 15 között ingadozik egy több mint 260 fős Fidesz – KDNPfrakció átla gos létszáma, de azután át kellett értékelnem, mert ahogyan most megszámoltam önöket, 10 alá csökkent a létszám. Hát ilyen jelenlétet produkálnak önök egy ilyen rendkívül fontos, nagy hatású adótörvény vitájában! (Zaj a kormánypártok képviselői között.) És megjegyzem egyébként, uraim, hogy nem azoknak szól ez a feddés, akik jelenleg itt ülnek, annak a néhány képviselőnek; azoknak szól, annak a több mint 250 embernek, akik az ördög tudja, hol vannak akkor, amikor ilyen fontos törvényekről tanácskozunk. A más ik nagyon fontos kifogásunk az, hogy a jogalkotási törvény betűit nem tartják be, eleve törvénytelenségben fogannak az önök törvényei, ugyanis a jogalkotási törvény 5. pontjának részletei arról szólnak például a 17. §ban, hogy a jogszabály előkészítője a jogszabály feltételezett hatásaihoz igazodó részletességű előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felméri a szabályozás várható következményeit. (12.20) Tessék mondani, ki látott ilyen hatástanulmányt? Hol van ez a hatástanulmány? Hol nézheti meg egy országgy űlési képviselő vagy egy egyszerű polgár? Nem is készítettek ilyen hatástanulmányt! Ugyanúgy, mint eddig az összes többi adójogszabály, amit elfogadott az Orbánkormány, hasraütésszerűen, hatástanulmányok nélkül készült el, és természetes az, hogy ennek a gazdaságpolitikának az a következménye, hogy a kormány, amit egy hurráoptimista gazdasági miniszter vezet gazdaságpolitikai fronton, folyamatosan csalódik, mert nem teljesülnek a várakozásai. Nem teljesül a várakozása a növekedést illetően, hiszen Matolcsy György arról beszél, hogy nőni fog a magyar gazdaság, miközben Európától és a régiótól egyaránt leszakadó mértékben nőttünk, nem teljesül a várakozás a fogyasztás növekedését illetően, a munkahelyek növekedését illetően, és gyakorlatilag egyetlen gazdaság i mutatót illetően sem. Ennek a szakszerűtlen, szakmailag előkészítetlen munkának a következményét azonban valakinek meg kell fizetnie, és sajnos azt látjuk, hogy nem a kormánypárt fizeti meg, hanem a magyar nép, az önök által megnyomorított magyar emberek .