Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 30 (232. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2379 El szeretném mondani azt is, hogy azért, mert nem tartják be a jogszabályi követelményeket, és a jogalkotási törvényt sértő módon próbálják ezt a nagy megszorító csomagot elfogadni, ezért, ha kell, akkor le fogunk ülni a köztársasági elnök küszöbére, és tiltakozni fogunk azért, hogy ne írja alá ezt a törvényt, és semmisítse meg. Jogtalanságban nem lehet jogszabályokat létrehozni, főleg akkor nem, amikor önök a magyar népet próbálják ilyen módon sarcolni! Megjegyzem, amikor még létezett Költségvetési Tanác s, mármint az igazi Költségvetési Tanács Kopits György vezetésével, megkérdeztük Kopits urat, hogy hány költségvetési tanulmányt látott ő, hátha csak az egész ország elől titkolják, de a Költségvetési Tanács elől nem. Rám mosolygott, és elmondta, hogy amió ta önök kormányoznak, egyetleneggyel nem találkozott. Röviddel később bosszúból megszüntették az intézményét, és megszűnt a Költségvetési Tanács. Fontosnak tartom elmondani azt, hogy az önök által folytatott gazdaságpolitika immár bizonyított módon egy öng erjesztő, negatív spirálba taszította Magyarországot. Azt jelenti az önök gazdaságpolitikája, hogy folytatják a szocialisták által kezdett megszorításokat. Bajnai Gordon, akit most újfiúként mutattak be nemrég a formálódó baloldali együttműködés minisztere lnökjelöltjeként, 1200 milliárd forintos megszorítócsomagot fogadott el a saját kormányzati ciklusában; ezt Matolcsy György hat megszorító csomagban számszerűsítette. Amikor megkérdeztük természetesen a miniszter urat, hogy hányat semmisítettek meg ezekbő l a megszorító csomagokból, egyetlenegyet nem tudott mondani. Bár ő arról beszél, hogy a megszorítások politikája véget ért, ténylegesen az összes, Bajnai Gordon által hozott megszorítás, ez az 1200 milliárd forint/év nagyságú megszorítás tovább él, és önö k egyremásra újabb és újabb megszorításokkal tetézik ezt. Ennek az a következménye, hogy a magyar gazdaság, amit folyamatosan fékeznek az újabb és újabb adók kivetésével, folyamatosan recesszióba fog kerü lni, folyamatosan zsugorodni fog, és folyamatosan lejtmenetben van. Ha megnézik azt, hogy Magyarország milyen gazdasági növekedési fázisban van jelenleg, akkor elmondhatjuk, hogy féligmeddig sikerült a tényezővezérelt gazdasági növekedési fázist magunk mö gött hagyni. Jelenleg az úgynevezett beruházásvezérelt gazdasági növekedési fázisban vagyunk, amikor a beruházási ráta alakulása mutatja azt, hogy a jövőben egy, két, három, négy év múlva milyen gazdasági fejlődésre számíthatunk. Önöknek ezzel a kiszámítha tatlan, rossz gazdaságpolitikával sikerült elérniük azt, hogy a magyar beruházási ráta a régió legalacsonyabb értékét mutatja, sehol nincs ekkora alacsony beruházási kedv a régióban, és ennek az a következménye, hogy a jövőben nem lesz gazdasági növekedés sem. Szoros az összefüggés ugyanis a beruházási ráta és a gazdasági növekedés között bizonyítottan ebben a beruházásvezérelt növekedési fázisban. Arra már gondolni sem merek, hogy ezzel a folyamatos lejtmenetbe tartó gazdaságpolitikával mikorra fogjuk elér ni vajon - nyilván soha - azt az innovációvezérelt gazdasági növekedési fázist, amikor már alacsonyabb beruházási hajlandóság mellett is tudnak szaporodni a munkahelyek, tud nőni az emberek életszínvonala, és tud növekedni a gazdaság. Ilyen módon soha nem fogunk oda eljutni. Spaller Endre képviselőtársam, illetve Seszták képviselőtársam is arról beszélt, hogy a magyar gazdaságpolitika kiszámítható. Hát, uraim, kéthetente rajzolják át az adójogszabályokat, kéthetente úgy rajzolják át az adójogszabályokat, ho gy a piaci szereplőknek fogalmuk sincs az önök szándékairól. Megjegyzem egyébként, még a gazdasági bizottság alelnökeként is a napi sajtóból értesülök arról, hogy önök merrefele szeretnének menni, annyira nincs senkivel egyeztetés. Hát hol van itt a kiszám íthatóság? Még itt az országgyűlési képviselők se tudják, hogy merre fognak holnap önök menni! Hát nemegyszer a saját frakciójukon belül a lobbiérdekek alakítják a gazdaságpolitikát! Láthatjuk ezt a dohánytermékek jövedéki adójával kapcsolatos, a szerencse játékokkal kapcsolatos előterjesztéseknél, egymás után adják be a módosító javaslatokat, és házon belül civakodnak. Ezen múlik az egész.