Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 10 (228. szám) - Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervben foglalt feladatok megvalósításának időarányos teljesítéséről (2007-2010) szóló jelentés, valamint az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint ... - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP):
1900 kevesebb, de nagyon sok minden történt, nagyon sok dolog mutat pozitív változás irányába. De ez már a következő jelentés témája lesz. Ezzel együtt az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság jelentésről szóló elfogadó határozatát tá mogatni javasolnám, és kérném képviselőtársaim támogatását is. Megvárom a további felszólalásokat, és esetleg ezekre reagálok. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Köszönöm képviselő úr tárgyszerű felszólalás át, hogy figyelembe vette, hogy jelenleg a program 2010ig terjedő beszámolója a napirend tárgya. Megadom a szót Varga Lászlónak, az MSZP képviselőjének. DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim ! Tapolczai képviselőtársam felszólalása után én vélhetően rövidebb leszek, hiszen ő is hangsúlyozta, hogy mennyi fontos eredményt ért el az ország ezen a területen, a fogyatékosügy tekintetében 2007 és 2010 között. Nyilván ezek az eredmények javarészt oly an eredmények, aminek a folytatása ciklusokon átívelően fontos, és én e helyütt nem is vitatnám el azt, hogy önök között is sokan vannak, akiknek fontos a fogyatékosügy, és nyilván Tapolczai képviselőtársam azok közé tartozik élethelyzete és elhivatottsága okán is, akinek ez az ügy nagyon fontos. Nagyon keveset mégis a benyújtás körülményeiről, már csak azért is, mert elég hosszú idő telt el az általános vita előző szakasza óta, hiszen emlékeztetnék, hogy az utolsó parlamenti ülésen, a rendkívüli nyári ülés szakon kezdtük el a vezérszónoki körökkel az általános vitáját az előterjesztésnek. Én akkor is elmondtam, hogy nyilván jóval hamarabb kellett volna ezt az előterjesztést megtárgyalni, ha már nem tárgyaltuk meg, akkor viszont nem értem, hogy miért kellett olyan gyorsan behozni, hiszen együtt voltunk Tapolczai képviselőtársammal azon a bizottsági ülésen, ahol délután fél egykor, az egyórás üléskezdet előtt még határozati javaslatot állítottunk elő, majd ezután került megtárgyalásra, azon az ominózus héten az előterjesztés. Ezzel együtt túl sok szót már erre nem vesztegetnék, reméltem, hogy hamarabb folytatódik a vitája az előterjesztésnek szeptemberben, de lehet hogy kimondhatjuk azt, hogy nem azon fog múlni a magyarországi fogyatékosügy, hogy egyébként mi mi kor, milyen körülmények között fogadunk el jelentéseket, sokkal inkább múlhat azon, hogy általában véve a társadalom hozzáállása milyen az adott kérdéshez, milyen jogszabályi környezet veszi körül a fogyatékosügyet, és sajnos azt kell mondjam, hogy a legny omósabb kérdés mindig az, hogy milyen költségvetési támogatás jut a fogyatékosügynek. Az előző felszólalásomban végigelemezgettem ezt az elég széles terjedelmű anyagot, amit nyilván nehéz volt áttekinteni és nehéz rendszerében is látni, én azt mondom, hogy korrektül tartalmaz mindent, ha még nem is olyan szerkezetben pontosan, amilyenben a korábbi program és a feladatterv elkészült. Nyilván ez az áttekintést egy kicsit nehezebbé teszi, de a mellékletei egyébként jól bemutatják azt, hogy például akadálymente sítés tekintetében milyen komoly források kerültek elköltésre, és milyen komoly lépések történtek a tárgyalt időszakban, 2007 és 2010 között. Elmondtam, és megerősítem, támogatjuk az előterjesztés elfogadását. Nyilván a kormányzásunk időszakát érinti ez az időszak, de nemcsak ebből kifolyólag, hanem azt hiszem, hogy most pártpolitikán átívelően is bemutatásra került az, hogy nagyon sok mindenben előrelépés történt. Két területet mondanék azonban, ahol sose lehet elégedettnek lenni, és mi sem lehetünk eléged ettek az adott időszakban. Az egyik a foglalkoztatás területe, tehát a fogyatékos, a fogyatékkal élő személyek - hogy pontos legyek - foglalkoztatása tekintetében, azt gondolom, az elmúlt húsz évnek nagyon komoly adósságai vannak. Szerintem minden kormány idején voltak olyan elhivatott emberek, akik igyekeztek ezen a kérdésen segíteni, ezt a kérdést előrelendíteni, azonban a számok sajnos nem azt mutatják, hogy ebben átütő siker van, vannak részsikerek, ezeket folytatni kell, és tovább kell építkezni ezen a területen.