Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 1 (223. szám) - A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz):
1194 ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Tisztelt Képviselőtársaim! Lassabban végzünk, és tovább vitatkozunk feleslegesen, ha nem hagyják, hogy az államtitkár asszony végigmondhassa beszédét. Utána majd áttérünk a következő napirendre, és majd mindenki szót kap ismét. Államtitkár asszony! DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz) : Valóban lassabban fog végződni, és nem baj, ez az ellenzéki képviselőket minősíti (Dr. Apáti István: Máshogy már nem tudunk!) , akik úgy gondolják, hogy rendkívüli módon értenek mindahhoz, amihez ho zzászóltak, de azért hadd mondjam el, hogy az elmúlt két év átalakítási folyamatában éppen a területi közigazgatás átalakításának a rendszere volt az az eleme a nagy rendszerváltoztató célkitűzéseknek, ami jelentős eredményeket tud már felmutatni, és amely nek következő eleméről, a járásról délután az interpelláció keretében is beszéltünk. De azért hadd mondjam el önöknek, hogy milyen elemeken jutottunk túl, és hogy mennyire sikeres az az átalakítási folyamat, amely a területi kormányhivatalok (Dr. Schiffer András: Miről szól? - Dr. Józsa István: A napirendről!) átalakítását jelentette. Először megszüntettük az MSZP által alkotmánysértő módon létrehozott regionális államigazgatási hivatalokat. Amiatt, hogy önök ezt létrehozták, 20 hónapon keresztül nem működö tt a törvényességi ellenőrzés az önkormányzatok felett. Ennek köszönhető az a rengeteg visszaélés, bűncselekmény, amelynek egyes fordulatait a tvhíradó minden este közvetíti, amikor az önkormányzati vezetők, akár kerületi, akár fővárosi szinten megbuknak (Dr. Józsa István: Megbuknak a vádak!) , megbuknak (Dr. Józsa István: A vádak!) , az önök párttársai megbuknak (Dr. Józsa István: A vádak buknak meg!) azzal az eljárással, amit önkormányzati vezetőként vagy képviselőként elkövettek. (Dr. Józsa István: A váda k! Veletek együtt!) Ezt tehát megszüntettük (Dr. Schiffer András: Nincsenek eljárások!) , és már 2010. szeptember 1jével létrehoztuk a fővárosi és kerületi közigazgatási hivatalokat. Most kellene figyelniük, ha szeretnék tudni, hogy mi történt a területi k özigazgatásban, akkor most kellene figyelniük, mert akkor lehet, hogy a következő témánál már egy kicsit hozzáértőbben tudnának hozzászólni. (Dr. Apáti István: Ezt a cinizmust! - Moraj a Jobbik soraiból.) (22.50) Tehát létrehoztuk a fővárosi és megyei közi gazgatási hivatalokat, visszaállítottuk a törvényességi ellenőrzést, és 2011. január 1jével létrehoztuk a fővárosi és megyei kormányhivatalokat. (Dr. Józsa István: Elég szégyen!) A korábbi közigazgatási hivatali rendszerben az országban körülbelül 1500an dolgoztak, amikor létrehoztuk és a közigazgatási hivatal mellé 14 szakigazgatási szervet integráltunk, a kormányhivatalokban összességében 23 ezer kormánytisztviselő dolgozott, és ez által az integráció által már a területi közigazgatás felénél, a szakiga zgatási szervek felénél egy olyan koordináció jött létre, ami Európában is példátlan (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból, köztük dr. Józsa István: Kormánybiztos kell egy engedélyhez.) , hiszen olyan szervezeti integrációt alakítottunk ki, amellyel a kor mánymegbízott, aki valóban, igen, a kormány kinyújtott keze területi szinten, hiszen végrehajtatja a kormány döntéseit, és szolgáltatja a kormány döntései számára azokat az adatokat és információkat (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból, köztük dr. Józsa István: Mint a cári rendszer.) , amelyek megalapozzák bármely más területen is a kormány döntéseit. Változatlanul, elnök úr, nagyon udvariatlanul kiabál közbe és méltatlanul viselkedik az ellenzék, de a területi közigazgatás kérdésének, lépéseinek elemeit akkor is ismertetni fogom önökkel. Tehát 14 szakigazgatási szervet integráltunk be a fővárosi és megyei kormányhivatalokba, amelyek másfél éve kiválóan működnek. Működési zavar nem lépett fel, és a következő lépés, amellyel a területi közigazgatásban az ál lampolgárokhoz szeretne az állam közelebb jutni, az a járás, a járási hivatalok létrehozása. És a járási hivatalok létrehozását követően a végső cél a kormányablakok kialakítása. Az országban nagyságrendjét tekintve körülbelül 300 kormányablakot fogunk lét rehozni, és ez lesz az, ami az állampolgárok számára azt a bizonyos egyszerűséget, gyorsaságot, átláthatóságot fogja biztosítani, amit önök számon kérnek, hogy mikor fogja az állam biztosítani az egyszerű