Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 1 (223. szám) - Magyarország Alaptörvényének második módosítása címmel törvényjavaslat (T/8404. szám) részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
1195 állampolgárok vagy a kisemberek számára azt a haték onyságot, amire szükség lenne. (Folyamatos közbeszólás az ellenzéki padsorokból.) Hát ezzel a rendszerrel. És egyet lehetne tenni vagy kérdezni, ha valaki a konstruktív ellenzéki mivoltánál fogva próbálna politizálni ebben a parlamentben ennek a törvényjav aslatnak a vitájánál (Dr. Józsa István: Terrorral szemben konstruktivitás?) , hogy mi az, amit még hozzátehet a szaktudásával, hozzáértésével, amivel segíteni tudja azt, hogy Magyarországon megvalósuljon az egyablakos ügyintézés lehetősége. Amivel járásonké nt minden járásszékhelyen és olyan településen, ahol okmányiroda működik, létrehozzuk a kormányablakot, és ezzel 2500 ügy intézését biztosítjuk az állampolgárok számára. Ennél nagyobb ajándékot keveset tudna adni az állam (Folyamatos közbeszólások az ellen zéki padsorokból.) , ez az egyszerűséget, a hatékonyságot, az átláthatóságot és a gyorsaságot jelenti. Mindemellett a kormány nemcsak a kormányprogramban határozta meg, hogy rendet tesz a területi közigazgatásban, hanem az egyszerűsítési program, a Magyaryprogram keretében folyamatosan dolgozik Navracsics Tibor miniszter úr, miniszterelnökhelyettes úr irányításával az a munkacsoport, amelyet a központi közigazgatásban éppen azon célok érdekében hozott létre, hogy minden ágazat vizsgálja meg, melyek azok a jogszabályok, melyek azok az eljárásrendek, ahol egyszerűsíteni lehet, ahol a jogszabályváltoztatással ez a cél elérhető. Ezért nyújtottuk be tehát miniszter úrral a kiemelt beruházások egyszerűsítését célzó törvénymódosításunkat. Jogunk van hozzá. Jogunk van hozzá! (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból, köztük dr. Józsa István: Ez egy lemondó beszéd?) Ez egy egyszakaszos, a kormánymegbízottak jogait, hatáskörét növelő törvényjavaslat, ami utasításadási joggal erősíti meg a kormánymegbízottat azért, hogy a beruházások valóban megvalósuljanak. Kérem, hogy támogassák ezt a törvényjavaslatot. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Módosító javaslatok érkeztek, így részletes vitára boc sátásra és a vitára a következő ülésünkön kerül sor. Magyarország Alaptörvényének második módosítása címmel törvényjavaslat (T/8404. szám) részletes vitája ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Soron következik a Magyarország Alaptörvényének második módosítása című törvényjavaslat részletes vitája. Lázár János és képviselőtársai önálló indítványát T/8404es számon, a bizottsági ajánlást pedig T/8404/5. számon kapták meg. A bizottsági ajánlás összesen két módosító javaslatot tartalmaz, mind a kettő az 1. cikk módosítását kezdeményezi, ezért nincs szükség a részletrendelkezések összevonására. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a részletes vitában a határozati Házszabály 50. § (5) bekezdése b) pontja é rtelmében vitaszakaszonként 10 perc áll a képviselők rendelkezésére. Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1. és 2. pontjaira. Schiffer András képviselő úr kér szót. DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Karácsony Ge rgely képviselőtársam egy kapcsolódó módosító indítványt terjesztett elő a 2. ajánlási pontban szereplő módosító javaslathoz, aminek a lényege az, hogy az alaptörvényben tegyük lehetővé, hogy ki lehessen írni népszavazást többek között az előzetes regisztr áció intézményéről is. Azt gondolom, ez egyetértéssel találkozik a kormányoldalon, hiszen önök, mióta kormányoznak, azóta is nagy kedvvel, illetve nem önök, a miniszterelnök személyesen nagy kedvvel kérdezgeti a választópolgárokat, akik természetesen ennél kisebb kedvvel válaszolnak, és ezért elég erőteljesen