Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. szeptember 26 (222. szám) - Az egészségügy többletforráshoz juttatása érdekében szükséges törvénymódosításokról, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
1052 Kanyó Lóránd, az NGM főosztályvezetőhelyettese részéről egy ígérettel bírunk jelen pillanatban arra nézve, hogy hát majd a jövőben kidolgozzák ennek menetét. Mi persze hajlamosak vagyunk megbízni az emberekben, de azért egy ígéretre rányomni az igen gombot sokkal nehezebb, mintha egy kidolgozott konstrukció szerint egyenesen, mondjuk, olyan kiváló célokhoz kerülnének ezek az összegek, mint amilyet Gyenes Géza ismertetett a korábbiakban. Látható az is , hogy további súlyos aggályaink lehetnek ezen törvényjavaslatot érintő lobbitevékenységeket illetően. Ugye, ez az egész úgy indult, hogy hamburgeradó lesz Magyarországon, aztán érdekes módon pár nap lobbitevékenysége után a hamburger ebből kimaradt. Tudom , hogy itt nem termékeket nevezünk meg, nagyon jól tudom, hogy összetevőket hoznak a törvényjavaslatba, meghatározzák a limiteket, hogy melyek fölött kell extra adót vagy terhelést beépíteni, de érdekes módon az egyik legnépszerűbb ilyen cikkféleség, ami, állítom, a fiatalok körében az egyik legtöbb kárt okozza, kimaradhatott. Mondok még egy lobbit: a CocaCola tekintetében. Még egyszer mondom, hogy itt erős gyanúkról beszélünk, hiszen nem lehetnek bizonyítékaink a tekintetben, hogy a kormányzat vagy a joga lkotó kivel tárgyal, hogy tárgyal, milyen lobbitevékenység éri, de erős a gyanúnk, hogy valami itt is történhetett. És ezt a gyanút arra alapozzuk, hogy az elsőként benyújtott törvényjavaslati verzió szerint ezen általam említett CocaColát mindösszesen 5 forintos pluszterhelés érintené. Ez egy olyan elenyésző mértékű pluszterhelés, ami indokolatlan azon károkozáshoz képest, ami egyrészt bizonytalan, hiszen nagyon nehéz felmérni a kockázatos termékek egészségben való károkozását. De legalábbis elgondolkodta tó az, hogy ilyen esetekben fel sem merül egy súlyosabb, egy komolyabb szintű terhelés, ami aztán jobban megjelenik a fogyasztói árban, és adott esetben távolabb tartja egyes társadalmi csoportok képviselőit attól, hogy fogyasszák ezeket. Az összetétel tek intetében nyilvánvaló, hogy a cukor, a só, a taurin idevonzása és a különböző határértékek megállapítása teljesen jogos, teljesen alapos munkára vall, ugyanakkor vannak teljes csoportok, amelyek kimaradnak. Ilyenek például az édesítőszerek, a közismert asz partám, amiről bár én nem rendelkezem olyan európai származású tanulmánnyal, ami egyértelműen bizonyítaná ennek káros voltát, a tengerentúlról viszont tucatjával tudok idehozni ilyeneket, és nyilván nálam jobban felkészült képviselőtársaim is ezzel kapcsol atban részletesen kifejtik álláspontunkat. (19.10) A helyzet az, nem mondom azt, hogy aszpartámlobbi jelent meg a parlamentben, mert nem lehetnek információink arról, hogy mi történt a törvényalkotás során. Bizottsági ülésen én ezt megkérdeztem, azt kell m ondanom, hogy egy viszonylag korrekt választ kaptam erre, de ott is csak annyit tudtak mondani, hogy egyeztetések folynak. Pedig itt lenne a lehetőség, hogy egy, már bizonyítottan káros vagy adott esetben időzített bombával felérő, de veszélyeket rejtő öss zetevőt adott esetben ki is lehessen vezetni ebből a rendszerből. A receptúrák mögött ugyanis konkrét termékek húzódnak meg, tehát igenis, elmondható az, hogy bár önök itt nem neveznek meg konkrét termékeket, az itt megjelölt receptúrák és az összetevők li mitjeinek a változtatásával igenis, elérhető lenne az, hogy adott esetben a legnépszerűbb láncolat egyikfajta hamburgere is beleessen abba a kategóriába. Korábban jellemző volt ugye, főleg az energiaitalok tekintetében, hogy a receptúra megváltoztatásával próbáltak a gyártók kibújni a fizetési kötelezettség alól, de látható, hogy az energiaital definíciójának a módosításával kikerülhető lényegében ez a csapda is. Nagyon helyes, hogy ha ebbe az irányba indul el az egész dolog. De azt is látnunk kell, hogy a már általam említett címkézés - tehát hogy nem feltétlenül oda kerülnek a források, ahová megjelöli az előterjesztés szövege - mellett nagyon komoly gondot jelent az, hogy beépülnek az árakba ezek a terhek, viszont adott esetben nem épülnek be annyira, hog y ez komoly visszatartó hatással jelentkezzen. Gondoljunk csak az általam említett Coca Colára, ahol ez az 5 forintosnak becsült terhelési szint elenyésző. Lehet, hogy aztán majd a módosító indítványoknak köszönhetően a törvény tárgyalása során vagy végere dményben ez változni fog, de legalább egy figyelemfelkeltést hadd érjen meg az, hogy ilyen súlyos aránytalanságok tapasztalhatóak.