Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 27 (175. szám) - Az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájának folytatása - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. PUSKÁS IMRE (Fidesz):
2298 GÖNDÖR ISTVÁN (MSZ P) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az a ritka pillanat van, amikor részben egyetértek GaudiNagy Tamással. Vagyunk néhányan szocialisták, akiknek ’94 óta az a mániánk, hogy ezt a Házat ki kell nyitni, és beengedni. ’98ban Áder János volt, aki ezt szűkí tette. És ha valaki figyelmesen elolvasta ezt a törvényjavaslatot, ebben újra az van, hogy a karzatra csak a házbizottságon keresztül lehet feljutni. Tessék már végiggondolni, a házbizottság hetente egyszer ülésezik. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Puskás Imre képviselő úr, Fidesz, előre bejelentkezett felszólalóként. DR. PUSKÁS IMRE (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Különleges meggyőződésem szerint a mostani napirendi pont, kü lönleges a mostani törvényjavaslat, hiszen a napi feladatunk, munkánk természetes fejleménye, hogy ebben a gyönyörű házban, ebben a patkóban ülünk, és törvényjavaslatokról tárgyalunk, vitatkozunk. Ezek a törvényjavaslatok az élet nagyon fontos területeit s zabályozzák, és ez természetesen a dolgunk, hogy lehetőleg jól tegyük. Viszont itt saját magunkról döntünk, saját magunk munkáját szabunk valamilyen kereteket. Ahogy itt rengeteg felszólalásból kiderül, úgy mellékesen szeretnénk magunkról jó képet mutatni. Hiszen amikor azt mondjuk, hogy a Ház méltósága meg az Országgyűlés tekintélye, akkor nyilvánvalóan nem a falakról beszélünk, a látogatás persze a falakról szól, meg a gyönyörű környezetről. De a méltóság és a tekintély arról szól, hogy szeretnénk magunkr ól jó képet felmutatni. Valószínűleg ez nemcsak azért van, merthogy van mindenkiben egy kis exhibicionizmus, aki ezek között a falak között dolgozik, tehát nem valamiféle öncél, hanem alapvetően a politikának egy olyanfajta színben történő megőrzése, a vál asztópolgárok felé felmutatása, ami mégiscsak a demokrácia érdeke. Hiszen ha a demokrácia intézményeiben az emberek bizalma fogyatkozik, akkor nyilvánvalóan ennek a demokráciának működési zavarai lesznek. Vagy úgy lesznek működési zavarai, hogy esetleg kev esebb választópolgár megy el a választásokra, mert úgy gondolja, hogy nincs különösebben jelentősége annak, hogy ő ott éppen hogyan szavaz, vagy ennek esetleg szélsőségesebb megnyilvánulásai is volnának. Alapvetően nem könnyű a dolgunk, hiszen, ahogy talán Schiffer képviselőtársam fogalmazott sok órával ezelőtt, egy mediatizált világban élünk, amit ha megpróbálunk magyarrá tenni, akkor ez azt jelenti, hogy körülvesz bennünket a média, és a médián keresztül ismerik meg az emberek a munkánkat. Ahogy ez itt mo st szóba került, sokan éppen azt hiányolják, vagy azt szeretnék, hogy még inkább jöjjön be a média, még inkább legyen itt, a padsorok között, és még inkább minden dolognak legyen tudója, és értelemszerűen minden dolognak legyen tudója a társadalom. Ez term észetesen teljesen vállalható és könnyen védhető érvelés. Én azonban azt gondolom, hogy azért ennek vannak bizonyos határai, vagy értelmes határokat is lehet szabni, éppen a Ház tekintélyének és méltóságának megőrzés érdekében. Azt gondolom, hogy minden eg yes munkát végző ember, és nem országgyűlési képviselő, munkafolyamataiban lehet, hogy vannak olyan pillanatok, amelyeket nem biztos, hogy oda kell tárni a nagy nyilvánosság elé, mert az olyan különösebben felemelő volna. Szoktam mondani, bár lehet, hogy t évedek, hogy ha bemegyünk egy rendkívül exkluzív étterembe, akkor nem biztos, hogy a vacsorát elfogyasztanánk, ha minden egyes helyiségbe benéznék, és ott körülnéznénk, és minden dolog mögé benéznénk. Tehát nem biztos, hogy ez a legjobb módja annak, hogy a Ház tekintélyét megőrizzük. Azt gondolom, ennek egy értelmes határt szabva, a nyilvánosság és a teljes tájékoztatás megőrzésében és a Ház munkája valamiféle intimitásának megőrzésében értelmes egyensúlyt lehet tartani.