Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 28 (167. szám) - A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Jakab István): - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
878 magyar közösségek delegálási joga mindenféleképpen jelöl egy olyan keretet, ami ennek a működtetéséhez megfelelő muníciót adhat. A hungarikumbizottság munkáját szakbizottságok, méghozzá ágazati szakbizottságok végzik. Itt is nagyon fontosnak t artom, hogy szinte ugyanazokra a szervezetekre, akiket a fölvezetőben fölsoroltam, tehát a gazdasági, szakmai kamaráktól kezdve szakmai szervezeteken keresztül oktatási, tudományos testületeken át egészen a hatóságokig meglehetősen széles körű együttműködé sre épít. A hungarikumbizottság feladatait 13 pontban foglalja össze a tervezet. Ennek az egyik iránya a nemzeti értékek, a másik pedig a hungarikumok gondozását célozza. Talán a hungarikumok tekintetében ellátandó feladatok közül kiemelem, hogy olyan pály ázatokat ír ki a bizottság, amelyek a hungarikumok megőrzésére, fenntartására, fejlesztésére, megismertetésére, védelmére és a termékek hazai, külföldi piaci bevezetésére alkalmasak. Mint vállalkozói szektorban dolgozó és vállalkozói szektorból jött ember, úgy gondolom, hogy a hazai kis- és középvállalkozók számára nagyon szép lehetőségeket kínál ez az előterjesztés. Megvan a közös érdekeltség, hogy módosító javaslatainkkal ebből egy életképes törvény szülessen. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz p adsoraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra következik Z. Kárpát Dániel képviselő úr, a Jobbikképviselőcsoportból. Öné a szó. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Pár olyan vetületre is fel szeretném hív ni a jelenlévők figyelmét, amelyek bár nem képezik szerves részét jelen pillanatban ennek a kerettörvénynek, ami előttünk áll, mégis segítik a továbbgondolkodást a tekintetben, hogy vannak viták közöttünk. Nagyon sokan arról próbáltak meggyőzni - eléggé el nem ítélhető módon egyébként a kormánypártok padsoraiból , hogy itt most valóban a kereteket kell lefektetnünk, és majd a későbbiekben egyszer ezt tartalommal feltöltik. Lehet, hogy még a ciklus végéig, lehet, hogy később. Én inkább folyamatábraszerűen s zeretem végiggondolni azt, amivel foglalkozunk és ami előttünk van, hogy milyen lépcsők építhetők erre még rá a későbbiekben, adott esetben egy 810 éves vetületben hogyan lesz ebből teljes körű gazdaságélénkítő, vitalizáló program, amelynek keretein belü l a magyar földön újra lehet majd termelni. Mert jelen pillanatban mi a probléma? NyugatMagyarországon termelnek, ugyan művelik a földeket, csak jobbára az osztrákok és mások hasznára. KeletMagyarországon pedig nem lehet, mert éjszaka jön a bűnöző és elp rivatizálja a terményt. Nagyon leegyszerűsítve így néz ki ma a magyar mezőgazdaság, miközben az adottságaink alapján kiváló hungarikumokkal kéne elárasztanunk egész Európa piacait, ahogy azt - mint említettem - a lengyelek is teszik. És olyan vitás kérdése ket is rendeznünk kellene, amelyek tisztázása nélkül a későbbiekben nagyon nehéz lesz elkülöníteni azt, hogy mit tekintünk hungarikumnak, mit tekintünk kizárólagosan magyar terméknek, mi az, ami bár nem kizárólag magyar alapanyagból készül, de mégis szüksé günk van rá. (12.30) Csak egy példát említve. Nem is olyan régen a Gazdasági Versenyhivatal előtt folyt egy vita arról, hogy az egyik Magyarországon működő, francia hátterű nagyáruház nevezhetie hungarikumnak azt a terméket, amit hungarikummarketinges rek lámkampányhadjárata során kirakott, leakciózott, és nagyon sok ember asztalára tett, nagyon sokan ezt hazavitték, és a gyerekek elé tették az asztalra. Itt is óriási viták dúltak, hogy mit nevezhetünk ennek és mit nem. Adódik a kérdés, hogy hungarikumnak nevezhetjüke azt a terméket, amelynek valamely alapanyaga, összetevője külföldi. Mondok egy nagyon egyszerű példát. A Macskanyelv vagy a Túró Rudi nyilvánvalóan nagyon értékes magyar nemzeti márkák, fajták, én azt mondom, hogy hungarikumok egyértelműen, u gyanakkor vannak bennük olyan összetevők, amelyek