Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 27 (166. szám) - Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “A várost is viszi a bank?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
700 önéletrajza szerint és nyilatkozata szerint is, pártoktól független, ezért volt kifejez ett feltétel az egyhangú megszavazás; kifejezetten menedzseléssel foglalkozó szakember, aki soha nem dolgozott bankoknak vagy bankban. Ez a szakember vállalta, hogy 30 napon belül akciótervet készít, amelyben feltárja a hiányosságokat, pártállástól függetl enül megnevezi a felelősöket. Erre 30 napot kapott a képviselőtestülettől. Ez a bűnöm.”- mondja a jobbikos képviselő. Erre önök, teljesen törvénytelenül és jogszerűtlenül (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Jaj!), visszahívták képviselői mandátumából. (Köz beszólások a Jobbik padsoraiból.) Ezért mondom én önöknek, mielőtt önök számon kérnek és nem tartják tiszteletben az önkormányzati demokráciát, nem tartják tiszteletben (Folyamatos közbeszólások a Jobbik padsoraiból.) a helyben hozott döntéseket, előbb áll ítsák vissza (Az elnök csenget.) a pártjukon belül a törvényes működést, mert az önkormányzati képviselő visszahívása teljesen törvénytelen, alkotmányellenes és jogszerűtlen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Közbeszólások ugyanonnan: Úgy van!) A más ik fontos kérdés persze: a tények. Én úgy gondolom, hogy ezek után, miután a saját jobbikos képviselőjüket sem hallgatták meg és nem vették figyelembe az érveit, nem is álltak vele szóba, a tények önöket nem igazán érdeklik, de azért elmondom: az adott alp olgármester személyére nem a bank tett javaslatot, és nem a bank találta ki, hanem maga az önkormányzat, a képviselőtestület. Az adott személyt, aki egyébként tanácsadó is lehetett volna, több mint tíz ember közül választották ki, és valóban, az szmszüke t úgy módosították, hogy egy ezért felelős külső alpolgármesteri posztot létrehoztak. Ez az ember, hogyha ismerik az önkormányzati törvényt és a szervezeti és működési szabályzatot, semmilyen döntést nem hoz, a külső alpolgármesternek szavazati joga nincs. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Nem igaz!) Ez az ember javaslatot tesz a képviselőtestületnek, minden tekintetben a képviselőtestület hozza meg a döntését. De önök, csak azért, hogy egy interpellációt el tudjanak mondani a parlamentben, képesek volta k ezt az embert, aki demokratikusan és jogszerűen élt önkormányzati képviselői mandátumával (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból.) és jogkörével, képesek voltak politikailag lenullázni és lényegében megsemmisíteni. Ez jellemzi az önök politizálását! Ez nem való erre az esetre. Köszönöm szépen. (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból. - Taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Közbeszólások ugyanonnan: Úgy van!) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. (Közbeszólá s a Fidesz padsoraiból: Igen!) Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik) : Tisztelt Államtitkár Úr! Ön egy gyáva ember. Ön nem mert válaszolni arra (Moraj a kormányzó pártok padsoraiban. - Közbeszólások ugyanonnan: Jaj!) , amit itt a Ház elé hoztunk. (Taps a Jobbik padsorai ból.) El kell hogy mondjuk: a Jobbik esetében mindennek van következménye. Önöknél semminek nincs következménye. Beszélhetnénk Balázs József esetéről, a Kubatovlistákról, bármiről. Önök ez esetben összezárnak, és semmi nem történik. (Folyamatos zaj a korm ányzó pártok padsoraiból.) Mi elmondhatjuk: a Jobbik egy etikai vizsgálatot kezdeményezett, teljesen jogszerűen, természetszerűen járt el. Önöknek akkor lenne bármilyen becsületbeli alapja számon kérni, hogyha visszahívnák az ö sszes fideszes képviselőjüket (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból: Így van!) , akik részt vettek ebben a gyalázatos, hazaáruló (Taps a Jobbik padsoraiból.) döntésben. Ezt követően lenne bármiféle erkölcsi alapjuk számon kérni, addig csak a magyarázkodás jut önöknek. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Szégyen!)