Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. június 12 (201. szám) - Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KOVÁCS TIBOR (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BÖDECS BARNA (Jobbik):
5646 Államtitkár úr is említette az expozéjában, hogy a vasúti közlekedésről szóló törvényt is módosítani kívánja ez a tervezet. Amit itt fontosnak tartok, az az, hogy itt a működési engedély kiadása tekintetében korábban feltétel volt az, hogy a pénzügyi alkalmasságot évente kelljen igazolni, és ez a tapasztalatok alapján jelentős adminisztratív és pénzügyi terhet jelentett mind az engedélyek jogosultjai, mind pedig a vasúti igazgatási szervek számára. Ez a szabályozás, amit terveink és reményeink szerint el fog fogadni a parlament, a vasúti igazgatási szervek adminisztratív és pénzügyi terheit is csökkenti. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Kettő percre megadom a szót Kovács Tibor képviselő úrnak, MSZP. KOVÁCS TIBOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Továbbra is szeretném Manninger képviselő úr figyelmét felhívni arra, hogy a 8. § második mondata úgy szól, ho gy kivéve, ha meghatározott ideig parkolhat valaki egy helyen. Tehát, ha Budapesten egy parkolási zónában reggel 8 órától 18 óráig lehet parkolni, és egy parkolás alkalmával maximum két órát tartózkodhat ott az autó, akkor igenis ötször két órát, tehát aká r ötször is megbüntethetik a parkolót. Ezt tartalmazza a törvényjavaslat. Amit Nyitrai képviselő úr elmondott, valószínűleg pontatlanul fogalmaztam. Én arra utaltam, tisztelt képviselő úr, hogy önök menetrend szerint az elmúlt két évben úgy nyújtanak be na gy terjedelmű törvényjavaslatokat, hogy szombaton délután vagy vasárnap délután nyújtják be a parlamentnek, és már hétfőn elkezdődik az általános vitája. Ebből következően olyan selejtes törvények sorozatát fogadják el, amely törvényeket aztán utána egyké t hónapon belül, amikor kiderül ezek selejtes, alkalmazhatatlan volta - szeretnék utalni itt, ebben a törvényben is a külföldi rendszámú járművek használatára vonatkozó szabályozásra, ennek tekintetében is , már most kénytelenek javítani a korábban elfoga dott szabályozást. Mert egyszerűen nem volt idő arra, hogy megfelelő módon áttekintse a törvényhozás, a parlament, a parlamenti képviselők a benyújtott törvényjavaslatokat, és kapkodó módon, kritikátlanul fogadják el önök, kormánypárti képviselők ezeket a szabályokat, és itt kell újra és újra javítanunk, mint ahogy most, ebben az esetben is megtörténik. Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. A következő felszólaló Bödecs Barna képviselő úr, Jobbik. BÖDECS BARNA (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvény több törvényt módosít, és ilyen értelemben ugyan egy szakterülethez tartozik, de elég komplex változtatást jelent. Előzetesen azt szeretném kérni elnök úrtól, hogy tekintet tel a napirend változására és arra, hogy ez a napirendi pont négy órával előrejött a mai napon, a módosító indítványok benyújtására az ülésnap végéig legyen lehetőség, és ne az általános vita lezárásáig. (10.20) Szeretném akkor ismertetni azt, hogy a benyú jtott törvényjavaslat egyes pontjaival kapcsolatban milyen véleményt fogalmaztunk meg. A törvényjavaslat szabályozza az autóközlekedésen túlmenően a közúton egyéb közlekedők számára a biztonságos közlekedési feltételeket, ezzel maximálisan egyet tudunk ért eni, hiszen ott, ahol járda hiányában például a gyalogosközlekedés vagy ott, ahol az elkülönített kerékpáros közlekedés feltételei nem biztosítottak, a magyar jogszabályok számos hiányosságot tartalmaznak, ezzel maximálisan egyet tudunk érteni. A törvényja vaslat 2. §ában a helyi önkormányzat feladatául szabja ezzel a gyalogos- és kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos műszaki létesítmények kiépítését, így például a gyalogosátkelőhelyek megvilágítását a település belterületén a gyalogosátkelőhelyekhez vezet ő