Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. február 21 (165. szám) - A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
468 Ezek az elvek arról szóltak, hogy a terheket egyformán kell viselni mindenkinek, mert a kockázatokról bizonyos értelemben egyformán kellett volna hogy tudjanak, bár a kockázatokról való informáltság egyoldalú volt. Nemcsak az ügyfelet terheli a kockázat azért, amiért devizahitelt vett fel . Terheli a kockázat és a felelősség ebben az értelemben a hitelt nyújtó bankot, hiszen ő pontosan tisztában volt azzal, hogy az a hitelkonstrukció, amit ad, esetleg vissza nem fizetési kockázatot jelent az ügyfél részéről. És azt gondolom, hogy ez onnan i s nyilvánvaló, hogy ezt a kockázatot nem mérlegelték kellő súllyal - bár a tudás náluk megvolt , hogy rengeteg olyan hitel is elterjedt, amit így nem is lett volna szabad adni. Tehát nyilvánvaló, hogy nem adhattak volna hitelt például olyan nagyságrendben és mértékben, hogy a hitel összege egy devizakockázat megjelenése esetén meghaladja a lakás értékét. Ez ki van zárva, ezt a biztonságos hitelezés szabályai egyébként tiltották volna. A bankok a saját belső szabályaikat szegték meg, amikor ezeket a hitelek et folyósították. Másik oldalról természetesen a szabályozónak is van kockázata, és bár a szabályozó ebben az értelemben az állam összes szerve együttesen - tehát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, illetve annak akkori vezetése, a Magyar Nemzeti Ba nk és annak hivatalban lévő és akkor is hivatalban lévő vezetése, valamint értelemszerűen a kormány önnönmaga , ezeket a kockázatokat végül is ma a szabályozói oldalról kizárólag a kormány tudja viselni, mégpedig a költségvetés, az adófizetők oldaláról. ( 10.10) Ezért alakítottunk ki egy konstrukciót, amely azt a célt szolgálta, hogy ki tudjuk szűrni az árfolyamkockázatot a rendszerből, tehát be tudjuk vezetni azt a lehetőséget, hogy a törlesztőrészletek egy fix árfolyamon kerüljenek számításra, a következő esztendők árfolyamingadozását megszüntessük, és az árfolyamkülönbözeten keletkező terheken egyforma arányban tudjunk osztozni a bankokkal és az ügyfelekkel. A kormány kialakított egy első megállapodást a Magyar Bankszövetséggel. Ez a megállapodás az árf olyamgát rendszerének a felbukkanását hozta magával. Őszintén sajnáljuk, hogy ezt a megállapodást annak idején nem tartotta be a Magyar Bankszövetség, illetve a bankok egy jelentős része, mert itt talán nem is a Bankszövetséget kárhoztatnám, sokkal inkább a tagjait, az egyes pénzintézeteket. A bankok esetében bekövetkezett az a helyzet, hogy bár létezett az árfolyamgátas konstrukció, gyakorlatilag lebeszélték erről az ügyfeleket. 2011 nyarán előállt az a helyzet, hogy a magyar kormánynak szembe kellett nézn ie azzal a ténnyel, hogy a devizahitelek kezelésére valószínűleg több más lépést is be kell vetnie. Ekkor döntöttünk úgy, hogy elindulunk abba az irányba, hogy megpróbáljuk a devizaadósság csapdájából kiszabadítani azokat, akiknek erre bármilyen képességük , lehetőségük van, és bevezettük a végtörlesztés intézményét. Én azt gondolom, hogy a parlamentnek ez a döntése jó döntés volt, mert lehetővé tette közel 160 ezer magyar családnak, azaz fél- és egymillió közötti számú embernek, hogy családtagjaik a devizah itelektől meg tudjanak szabadulni. És egyben jó döntés volt abban az értelemben, hogy mind nemzetközileg, mind idehaza rávilágított arra, hogy a helyzet tárgyalásos rendezéséhez mindenkinek érdemben vállalni kell terheket; vállalnia kell a bankrendszernek is, vállalnia kell a kormánynak is, és vállalnia kell az ügyfélnek is. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.) Én azt gondolom, hogy a 2011 őszén lezajlott vitáknak és a végtörlesztésnek is van szerepe és jelentősége abban, hogy ismét tárgyalóasztalhoz tudtun k ülni a bankokkal, és ki tudtunk alakítani egy új, immáron megállapodáson nyugvó konstrukciót. Ez a konstrukció most már második körben kerül ide a tisztelt Ház elé. Meggyőződésem, hogy ez a megállapodás egy jó megállapodás, méghozzá alapvetően a devizahi telesek számára jó megállapodás. Azért, mert ez tényleg a terhek megosztását jelenti. Beszéljünk őszintén: aki ezzel a megállapodási lehetőséggel élni fog, annak gyakorlatilag 2530 százalékkal csökkenni fog a törlesztőrészlete, és számolhat azzal a lehető séggel, hogy egyébként természetesen az árfolyamkülönbözetnek a kamatkockázatán osztozni fog a bank, a költségvetés és ő. Ebből az következik, hogy nem egy hihetetlen terhet kap örökbe öt esztendő
