Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 18 (191. szám) - Bejelentés a budapesti Istvánmező rehabilitációs programjáról, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójáról szóló törvényjavaslat visszavonásáról - Az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1996. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - KUKORELLY ENDRE (LMP): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - CZENE ATTILA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - ELNÖK (dr. Latorcai János): - PÁL BÉLA (MSZP):
4337 területen megéltük jó néhányszor. És ezzel az a baj, hogy akkor majd újra és újra ki kell javítani, vissza kell hozni, ami nekünk nem baj, mert ez a dolgunk, és természetesen azon leszünk, hogy jobb legyen, de az ágazatban nag yon sok bizonytalanságot is szülhet. Az, amit Varga László képviselő úr elmondott, hogy fél évvel ezelőtt az Alkotmánybíróság módosította, most a parlament majd visszamódosítja az egészet, ez is jelzi ezt a kapkodó, átgondolatlan törvénykezést is. A másik megjegyzésem. Bár a törvénytervezet, a módosítás alapjában egy jó szándékú módosítás, a célját tekintve is teljesen jó szándékúnak tartom, de azért jogose a gyanakvás, amit képviselőtársaink megfogalmaztak? (12.30) Azt kell mondjam, hogy a gyanakvás bizon y jogos, mert más területen is az tapasztalható, hogy például a taokedvezménynél a foci felé lejt a pálya, azon is belül még egy kicsit jobban Felcsút felé; hogy az állami földek bérbeadásánál a Fidesz közeli vállalkozókhoz lejt a pálya, vagy nem, de ne i s beszéljünk a Közgéppel kapcsolatos, sajtóban megjelent hírekről. Ha ezeket nézzük, akkor jogos a gyanakvás, hogy ennek a törvénytervezetnek is bizonyára valami hátsó szándéka van. Azt gondolom, hogy én mégsem ezt a nyomvonalat, nem ezt az utat követem, h anem azt, amiről Hadházy Sándor képviselő úr is beszélt beterjesztőként, előterjesztőként, amelynek két elemét hadd emeljem ki. Az egyik, hogy fontos a sportcélú ingatlanok védelme abban a tekintetben, hogy továbbra is sportcélt szolgáljanak, a másik meg, hogy az élet is kiköveteli azt, hogy ne csak az állam, hanem az önkormányzatok, valamint a vállalkozók is valamilyen módon részt vehessenek a sport finanszírozásában, hogyha jól értettem, a sport működtetésében. Ezzel egyet is lehet érteni. Na most, ezt sz olgáljae ez a törvénytervezet? Azt mondom, hogy részben igen. Részben ezt szolgálja, mivel alapszándékát tekintve nem tesz mást, mint ahogy az előbb már említettem, hogy az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény alapjá n a sportszervezet tulajdonába adott egykori állami tulajdonú ingatlanok sportcélú használatát racionálisan biztosítsa. Ez teljesen rendben van. Még az is, hogy ennek érdekében az ingatlantulajdonos sportszervezet számára a korábbi törvényi szabályozásnak megfelelően - tehát itt szeretnék visszautalni arra, hogy nem tesz mást, mint visszahozza a korábbi törvényi szabályozást - egyes esetekben, meghatározott garanciális feltételekkel lehetőséget kell biztosítani az ingatlanok elidegenítésére vagy éppen megte rhelésére. De olyan módon, hogy a helyi sportérdek nem sérülhet, és mivel a tulajdonosnak másik ingatlant kell biztosítania az eredeti sportcél és sporttevékenység érdekében, így nem sérül az eredeti szándék, hogy a sportingatlanok sportcélra legyenek hasz nosítva, és vélhetően - és reméljük is - nem is csökken majd a számuk. Ez így teljesen rendben van. Ha tovább folytatjuk, akkor azt látjuk, hogy ez a törvénymódosítás azon túl, hogy visszaállítja a korábbi állapotot, még egy jelentős módosítást jelez az er edeti törvényben. Ez valóban egy nagy jelentőségű módosítás, mert a sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló ’96. évi törvénynél konzekvensen ingatlant jelzett a törvény. Ez a módosítás most elé teszi a sportcélú ingatlan jelzőt, ami s zerintem mindenképpen helyes, és meg is fogalmazza, hogy sportcélú ingatlannak az az ingatlan vagy ingatlanrész számít, amelynek alapvető rendeltetése, hogy a sportról szóló törvényben meghatározott sporttevékenységre használják. Ez is rendben van, mert ne m elég csak általában ingatlant említeni, hanem oda kell tenni, hogy a sportcélú ingatlan, és nyilván ez is azt indokolja, hogy ilyen gyorsan be kellett hozni ezt a módosítást a parlament elé, hogy ez a stilisztikai pontosítás megtörténhessen. A 2. §sal k apcsolatban azonban hadd emeljek ki néhány dolgot, és hadd örüljek annak is, hogy valóban elnök úr, bár rendhagyó módon, de részt vett maga is a vitában, és két olyan jelentős pontra hívta fel a figyelmet, ami egyébként a vita folytatása szempontjából is n agyon lényeges. Én egy kicsit előbb kezdeném. Azt gondolom, hogy ugyanúgy, ahogy államtitkár úr a sportban megszokott fair play szabályai szerint szólt hozzá, amiért őszinte elismerésem, azt a részt az 5. pontnál, amire államtitkár úr azt mondta, hogy ezt a feladatot nem ők látják el, hogy a sportigazgatási szerv méltányosságból hozzájárulhat a sportcélú ingatlan… - és utána jönnek a pontok , ezt szerintem