Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. május 7 (185. szám) - Bejelentés kérdés visszautasításáról - Dr. Hiller István (MSZP) - a nemzeti erőforrás miniszterhez - “A Diákhitel 2.-ről” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter:
3447 tandíj olyan költségeket hárít a hallgatókra és a családokra, hogy azt Magyarországon csak a leggazdagabbak tudják megfizetni, és a döntő többség képtelen ezeket a terheket viselni. A Diákhitel 1. és a Diákhitel 2. között az az alapvető különbség, hogy míg a Diákhitel 1. nem, addig a Diákhitel 2. államilag támogatott kamatozású rendszer, vagyis a visszafizetendő 2 százalék és a valóságos kamat közötti különbséget az állami költségvetés állja. Több más egyéb részlet mellett már a program bejelentésekor pártokhoz nem tartozó közgazdászok, illetve ellenzéki és nem ellenzéki politikusok szóltak és írtak, hogy ebből nagy baj lesz. Én is jeleztem, hogy ez a program kidolgo zatlan és átgondolatlan, s ebből a felsőoktatásnak és a teljes magyar költségvetésnek nagyon komoly problémái lesznek. Tisztelt Miniszter Úr! A megjelent híradások szerint a kormányzati háttértanulmány, tehát egy, a kormány által vagy annak egy minisztériu ma által készített háttértanulmány drámai képet mutat be a Diákhitel 2. valóságos hatásairól. Azt írja, hogy a központi költségvetés hiánya a Diákhitel 2. miatt már a következő évben, 2013ban 62 milliárd forinttal nő, aztán 2014ben már 141 milliárddal, m íg 2020ra eléri a 798 milliárd forintot. A kormányzati háttértanulmány állítólag tényszerű megállapításokat tesz, amelyekből látható, hogy a Diákhitel 2. konstrukció teljesen elhibázott és veszélyes. Költségei néhány év múlva meghaladják a most bejelentet t 600 milliárd forintos megszorító csomagot. Tisztelt Miniszter Úr! Egyszerű és tényszerűen könnyen megválaszolható kérdéseket teszek fel. Tisztelettel kérem egyszerű és jól érthető válaszait. Létezike ez a tanulmány? Miniszter úr, készülte a kormány szá mára olyan összegző előterjesztés, amely a Diákhitel 2. hatásait mutatja be? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Igazake a sajtó által idézett számok? Valóban ilyen hiányösszegekről beszéle a jelentés? És ön, tisztelt minisz ter úr, tudotte erről a tanulmányról? Elnök úr, köszönöm szépen. Miniszter úr, várom a választ. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Réthelyi Miklós miniszter úrnak. DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőfo rrás miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A nemzeti együttműködés kormánya úgy döntött, hogy az állami ösztöndíjas és részösztöndíjas képzési forma bevezetése mellett az önköltségen alapuló képzések megkezdésé t egy új diákhitelkonstrukcióval segíti. A Diákhitel 2. program azokat a hallgatókat segíti elsősorban, akik teljesítményük alapján nem nyernek felvételt a teljes állami ösztöndíjhelyekre. A program keretében ugyanis a hallgatók állami kamattámogatás mell ett, csupán 2 százalékos kamatra vehetnek fel diákhitelt képzési költségeik fedezésére. Az új diákhitelrendszer kidolgozása és bevezetése mellett szólt, hogy sokan éppen anyagi nehézségek miatt hiába nyertek felvételt egy adott felsőoktatási intézménybe, m égsem iratkoztak be az első évfolyamra. A Diákhitel 2. program lehetővé teszi számukra tanulmányaik elkezdését a 2012es tanévben, függetlenül aktuális anyagi, szociális helyzetüktől. A Diákhitel 2. program azok számára is lehetőséget biztosít a diploma me gszerzésére, akiknek a tanulás az egyetlen lehetőség a kitörésre. Azt gondolom, hogy a program elindításával nagy terhet veszünk le minden tanulni vágyó fiatal hallgató válláról. Tisztelt Képviselő Úr! A kormányelőterjesztés részeként modelleztük a Diákhi tel 2. konstrukció bevezetésének hatásait. Elkerülendő a további félreértéseket, illetve a szándékos dezinformálásokat, a Diákhitel 2. program hallgatói hitelek folyósítása és így a teljes állománya nem állami költségvetésből kerül finanszírozásra. A jelen ben is érvényben lévő gyakorlat szerint ugyanis a hallgatói hitelrendszert működtető és felügyelő Diákhitel Központ gyűjt forrást a pénz- és tőkepiacokról a diákhitelek fedezésére. A hallgatók által felvett hiteleket a Diákhitel Központ a diákok által befi zetésre kerülő havi törlesztőrészletekből fizeti vissza. Az esetleges nemfizetés miatti