Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. április 17 (181. szám) - A feltáratlan állambiztonsági múlt és az elmúlt húsz év morális adósságai című politikai vita - ELNÖK (dr. Latorcai János): - TÓBIÁS JÓZSEF, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3079 feladatokat határozzanak meg, amelyekbe n ezt az igényt támasztani tudják a társadalom felé. Van közös dolgunk tehát. A keleti blokk országaiban a demokratizálódás egy új felfogást is teremtett az igazságelméletek sorában. Ez pedig az átmeneti igazság, a múlt rendszer törvényszegőinek és áldozat ainak politikai átmenet utáni kezelését jelentette. A mai politikai vitanapnak tehát meggyőződésem szerint meg kell határoznia azt is, hogy milyen stratégiát választ a helyzet megoldásához. Lehet a múltunkról kizáró stratégia alkalmazásával igazságot szolg áltatni? Ennek a stratégiának az elméleti tudományok között két alapvetése van. Az első, hogy a régi rendszer elitjeit leváltani csak egy hasonló szakértelemmel bíró elittel lehetséges, a második: az új elit számára visszaélésre ad lehetőséget, személyes b osszúra, hogy a régi bürokrácia helyére lojális újat állítson. A rendszer jellemzője, hogy elkövetőcentrikus, ellentétben az áldozatcentrikus megközelítéssel, amelyet nagyon sokszor az elmúlt 23 évben hallottam kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaimtól is; az áldozatcentrikus megközelítés a közéletből való kizárást az áldozatok emberi jogi megsértése miatti kárpótlás részeként tekinti. A megbékélés rendszere, a lengyel modell ezzel ellentétben azt jelenti, hogy a társadalom kiegyezett a múltjával, a múl t embereivel, nincs bosszúvágy a régi elittel szemben. Lengyelországban ennek a gyakorlatnak az alkalmazása a kilencvenes évek végéig valósult meg, majd elmozdulás történt a kizáró rendszer irányába, de ezek a kísérletek lényegében sikertelenek maradtak. A magyar modell a múlt feltárásában a befogadó rendszerre hasonlított, itt sincs kirekesztés, a régi elit az új rendszer részévé vált a tárgyalásos rendszerváltás eredményeképpen, bár célokban jelentős különbségek mutatkoztak a politikai paletta egymással s zemben álló oldalain. A múltunk feltárása, amely a vitanapnak egy fontos célja, meggyőződésem, hogy a társadalom befogadása oldalán csak tényfeltáráson alapulhat. Erre viszont nem a politika, hanem a tudomány hivatott. Hiba, mi több, bűn lenne, ha a politi ka akarná megírni azt, ami nem az ő feladata. Nincs ma ebben a teremben sem, sőt a politikai közéletben annyi tudás, annyi felhalmozott kutatás, monográfia, mint amit az elmúlt 23 évben végeztek a tudomány oldalán. A múlttal történő szembenézés egyik eleng edhetetlen feltétele tehát a tényfeltárás. Kijelenthető, hogy e téren Magyarország jól áll, és az egészséges nemzeti önismeret kialakulásáért is sokat tett a tudomány. Szakmailag teljesen értelmezhetetlen a kormány azon követelése, hogy el kell kezdeni az 1944 utáni történelem feltérképezését, az elmúlt rendszer működtetőit meg kell nevezni, hiszen ennek a tudásnak ma már nagyrészt teljesen a birtokában vagyunk. Maga a magyar kormány is tett ilyen kezdeményezéseket korábban, az 1993. január 21én kelt határ ozatával “Az elmúlt rendszer éveiben elkövetett egyes bűncselekmények feltárása” bizottságot hozott létre. A tényfeltáró bizottság feladata volt meghatározni, hogy milyen sortüzek voltak 1956. október 23ától az év végéig, és milyen megtorlás követte az ’5 6os forradalmat és szabadságharcot. A bizottság munkáját könyv formájában is megjelentették, nyilvánosságra hozták. A tényfeltárásban még fontosabb szerepet játszott talán az ’56os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete, amely a B orosskormány idején vált közalapítvánnyá. Munkássága nemcsak itthon, hanem a világon mindenütt elismerést váltott ki. Szimptomatikus, hogy éppen 2012 januárjában a FideszKDNP szüntette meg az intézet működését. (10.50) Hasonló tényfeltáró, elemző munkát végez a Politikatörténeti Intézet is, amely állami támogatásban ugyan nem részesül - ám tevékenysége köztudomású , pedig éppen az 1945 és 1947 közötti időszakra, a Rákosikorszakra, majd az ’56os forradalomra vonatkozóan több tucatnyi dokumentumkötetet, monográfiákat és tanulmányok százait publikálta, amivel jelentősen hozzájárult a történelmi ismeretek és a kormányzatok számára is oly fontos nemzeti önismeret bővítéséhez. Az intézet produktumai ma szerves részei a tudományos közéletnek, hivatkozási alapn ak számítanak.
