Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 27 (175. szám) - Az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - FARKAS GERGELY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2183 képviselők, akit éppen mutat a kamera, megtévesztve így a tévénézőket, mintha úgy tűnne, részt vesznek a vitában, holott ez nem így van. Áttérve a hiányzások témakörére, a törvényjavaslatban előírják, hogy a szavazásokról történő igazolatlan hiányzások eddigi szankcióját szigorítják, és nemcsak a szavazások egyha rmadáról történő hiányzás után történik meg a fizetéslevonás, hanem ezt egynegyedre fogják szigorítani, azonban ez önmagában csak egy kommunikációs trükk. Egyrészt az Országgyűlésben az a gyakorlat, hogy a frakcióvezető utólag, automatikusan igazolja a hiá nyzásokat. Az elmúlt 20 évben is alig találni olyan példát, hogy ez ne így lett volna, ebben az országgyűlési ciklusban pedig egyszer sem fordult elő, hogy a frakcióvezető automatikusan utólag ne igazolta volna a hiányzásokat, amelyek meghaladták ezt az ar ányt. Tehát nem az a kérdés, hogy ezt az arányt mire változtatjuk, hanem az, hogy meg kellene szüntetni azt a gyakorlatot, hogy a frakcióvezető ezeket automatikusan igazolja. A hiányzások kapcsán el kell mondani - szintén az Országgyűlés méltóságát sértő g yakorlatról van szó , hogy érdemi vita gyakran ki sem alakul az Országgyűlésben, sőt, nemritkán előfordul, hogy egyetlenegy kormánypárti képviselő sincsen jelen például egy részletes vitában. (12.20) Tehát ellenzéki képviselőként úgy kell érvelnünk a módo sító javaslatunk mellett, hogy senki nincs az ülésteremben. Ez elfogadhatatlan. Ez a törvényjavaslat ezekre a kérdésekre nem ad megfelelő választ. Nem várható ezekben érdemi változás, ahogy például a lakhatási támogatások ügyében vagy a végkielégítések kap csán sem. Úgy gondolom, hogy az általam imént felsoroltak azok, amelyek sértik az Országgyűlés tekintélyét, szemben például Kövér László véleményével, aki legutóbb kétszer is rendre utasította Vona Gábort a “franc” szó használata miatt, mert kocsmai hangvé telűnek minősítette azt. Az efféle önkényes minősítések a jövőben e törvény alapján kiegészülhetnek karhatalmi fellépéssel is az ülésteremben, de erről már Farkas Gergely képviselőtársam fog beszélni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖ K (dr. Ujhelyi István) : Ahogy a képviselő asszony bejelentette, a Jobbik következő hozzászólója a vezérszónoki körben Farkas Gergely képviselő úr. Öné a szó. FARKAS GERGELY , a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ked ves Képviselőtársaim! A fegyelmezési jogkör elemzése előtt engedjék meg, hogy egy pozitívumot mondjak a törvényjavaslat kapcsán, már csak azért is, mert az előző vezérszónoki felszólalásokban, főképp az MSZP felszólalásában részletesen kitértek erre. Ez pe dig a frakcióalakítási jog szigorítása. Lamperth Mónika képviselőtársam egy focihasonlattal illusztrálta ezt, miszerint az ő véleménye szerint a bajnokság közben változtatták meg a szabályokat. Csak, tisztelt Lamperth képviselőtársam, ebbe a bajnokságba a Demokratikus Koalíció be sem nevezett. Egy olyan bajnokságról beszélünk (Taps a kormánypártok és a Jobbik padsoraiból.) , ahova a Demokratikus Koalíció nem nevezett be. 2010ben ők nem indultak a választáson, ilyen értelemben nem lehet visszamenőleges hatál yú törvényalkotásról beszélni. Ez akkor lenne, hogyha a Demokratikus Koalíció már megalakította volna a saját frakcióját, utána létrehoztuk volna, elfogadta volna a Ház az országgyűlési törvényt, és ez alapján fel lenne oszlatva a Demokratikus Koalíció fra kciója. De ez nem így történt, kedves képviselőtársam. Érdemes kitérni Molnár Csabának, ennek a társaságnak a saját maga által kinevezett frakcióvezetőjének a véleményére, aki mindig a ’98as alkotmánybírósági határozatra hivatkozik, amely azonban két dolg ot mond ki. Kimondja, hogy kik alakíthatnak frakciót, kiknek kell biztosítani az Országgyűlésnek a frakcióalakítás jogát. Az egyik egyértelmű: azon pártok, amelyek elindulnak a