Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 27 (175. szám) - Az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. VARGA ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2166 Teljesen egyetértek Rubovszky elnök úrral, amit ezzel kapcsolatosan elmondott. Azt hiszem, hogy ezt még alaposabban ki lehetne dolgozni, de az biztos, hogy a rágalmazásra és a becsületsértésre, illetve egyáltalán a mentelmi jog megtartására vonatkozó ren delkezés egyik legfontosabb tétele ennek a törvényjavaslatnak. Ezzel kapcsolatosan is ma ellenzéki képviselők részéről, de számtalan más hang is felötlött az utóbbi időben azzal, hogy egyáltalán szükség vane mentelmi jogra. Vulgárisan megfogalmazva azt mo ndom, hogy a mostani szabályozást, javadalmazást és mindent összevéve, együtt kezelve a mentelmi jog az, amely a klasszikus magyar parlamentarizmusnak az egyik legfontosabb tulajdonsága és jellemzője. Ha a mentelmi jogot is megszüntetjük, akkor nem tudom, hogy tulajdonképpen mi marad az országgyűlési képviselőnél. Ezt nem kívánom kormánypártiként bővebben kifejteni. Tehát én azt gondolom, hogy nagyon helyes az a szabályozás, hogy a rágalmazásra és a becsületsértésre is kiterjed. Mindenki tudja egyébként, ho gy milyen jogi problémák merülnek fel a képviselői tisztséggel kapcsolatos rágalmazásnál és becsületsértésnél, tudjuk ennek a jogi kereteit is, és azt is tudjuk, hogy a mai napig nem jöttek még rá néhányan arra, hogy nem becsületsértésért és rágalmazásért kell büntetőfeljelentést tenni, hanem jó hírnév megsértése miatt kell kártérítési pert indítani, de a mentelmi bizottságot mindig becsületsértéssel és rágalmazással kapcsolatos magánvádas ügyekben keresik meg. Tisztelt Ház! Egyetértünk azzal is, hogy szigo rítás következik be, hogy amikor bűntett miatt jogerősen méltóztatnak egy képviselőt elítélni, akkor ebben az esetben a képviselői megbízatás megszűnik. Azt hiszem, hogy a jogállamisággal, a XXI. századi, emelkedő vagyon elleni bűncselekményekkel kapcsolat osan a társadalmi elvárás, az általános prevenció érdekében feltétlenül szükség van erre a szigorításra. Az egyik legjelentősebb változás a törvényben az új tisztség, a háznagy bevezetése és visszaállítása. Ezzel kapcsolatosan is a sajtóban is és a közvéle ményben is egészen furcsa elképzelések hangzottak el. Azoknak, akik nem tudják, hogy mi volt a háznagy, figyelmükbe ajánlom, hogy az Országgyűlési Könyvtárban szintén az első népképviseleti parlament megalakulásától, 1861től lehet szemlélni, hogy kik volt ak a háznagyok - akkor még volt felsőház is , kik voltak a felsőházban a háznagyok, kik voltak az alsóházban, illetve a képviselőházban háznagyok. Azt gondolom, hogy mondjuk, ilyen Kovács László, Teleki Géza gróf, Szapáry grófok, akik 1520 éven keresztül töltötték be ezt a tisztséget, társadalmi közmegbecsülésnek örvendtek. Én azt gondolom, hogy nem szégyenkezhetünk a háznagy intézménye és tisztsége felől. Igenis szükséges ennek a tisztségnek a bevezetése, régi magyar parlamentarizmusi hagyomány ennek a t isztségnek a felújítása. Akinek pedig a háznagy intézményének elnevezésével kapcsolatosan ilyen régies kifejezések jutnak eszébe, és esetlegesen megint mondjuk, a Horthykorszak visszaállításával kapcsolatos történelmi mesét próbálja elmondani, akkor azt m ondom, hogy 1861ben még nem volt vitéz nagybányai Horthy Miklós, úgyhogy akkor még nem lehet ezzel érvelni, hanem ennél egy kicsit emelkedettebben és jobban kellene ismerni a magyar történelmet. Azt hiszem, a képviselőcsoportokra vonatkozó szabályozás vol t az egyik legnagyobb vitát kiváltó már az előcsatározások során is. Megmondom őszintén, hogy abszolút helyesnek tartom azt, hogy frakciót csak olyan párthoz tartozó képviselők alakíthatnak, akik az előző választáson megmérették magukat. Ezzel kapcsolatosa n eszembe jut egy 2004. évi esemény, amikor bizonyos kizárások történtek itt az MDF oldalán, biztos emlékeznek a szocialista képviselők, és itt 11 képviselő képviselőcsoportot szeretett volna alakítani. Úgy emlékszem, hogy háromszor történt meg a frakcióal akítási kísérlet, és mindenféle ok és indok nélkül megakadályozták a frakcióalakítást. Ezt nota bene szíves figyelmükbe ajánlom, amikor arról beszélnek, hogy itt diszkrimináció van. Tehát önök sem engedélyezték és engedték meg annak idején, hogy a 11 képvi selő képviselőcsoportot alakítson.