Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 26 (174. szám) - Döntés önálló indítvány tárgysorozatba-vételéről - BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik):
2039 Megadom a szót Balczó Zoltán képviselő úrnak, az Országgyűlés alelnökének, aki a tárgysorozatbavételi kérelmet in dokolni kívánja. Parancsoljon! BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik) : Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! GaudiNagy Tamás és Gyüre Csaba képviselőtársammal együtt benyújtott alaptörvénymódosításunk célja egy népszavazást tiltó rendelkezés pontosítása, egy értelművé tétele. A népszavazásról annyit talán hadd mondjak a bevezetőben, hogy természetesen a néphatalom gyakorlásának nagyon fontos eszköze. Vannak olyan országok - például Svájc , ahol akár kantonokban, akár országos szinten nagyon gyakran kikérik a döntéshez a nép véleményét. Írországban nemzetközi szerződést elfogadni, ratifikálni csak népszavazással lehet. Nálunk az utóbbi időben az új alaptörvény kapcsán azért csökkent ennek a lehetősége, hiszen az 50 százalékos részvételi arány kötelező lett. Csa k emlékeztetőnek: annak idején játszottak a határokkal, hogy az EUra az “igen” megfelelően megszülessen, levitték úgy, hogy 25 százaléknyi egyirányú szavazat elég, és 46 százalékos részvétel volt. Körülbelül annyi igennel kerültünk be az Unióba, amennyive l most Esztergomban a népszavazás igenjei már nem feleltek meg egy döntéshozatalnak. Nos, az általunk módosítani szánt paragrafus a következő. “Nem lehet országos népszavazást tartani” - 8. cikk (3) bekezdés d) pont - ”nemzetközi szerződésből eredő kötelez ettségről.” Ezt kívánjuk kiegészíteni a következővel: “Kivéve nemzetközi szerződés megkötéséről vagy megszüntetéséről szóló döntés.” Miért kell ezt megtenni? Számunkra egyértelmű volt, hogy az, hogy “kötelezettségről”, a következőt jelenti. Nyilvánvalóan a rról, hogy az ország vámbevételeit az egészségügy finanszírozására fordítsuk, nem lehet népszavazást tartani, mert az EU alapokmánya, a lisszaboni szerződés lehetővé ezt nem teszi, hiszen a vámbevételnek van egy adott megoszlása. De természetesen magáról a szerződésről, annak a megkötéséről vagy felmondásáról meggyőződésünk szerint lehet, de mivel eltérő vélemények alakultak ki, ezért szükségesnek tartottuk a jogalkotói szándékot világossá tenni, hogy itt legyen benne ez, hogy kivéve a megkötést, megszüntet ést. A vitában a bizottságban Vas Imre képviselő úr azt mondta, hogy javasolja, hogy utasítsák el, mert csak fontos kérdésről lehet. Úgy gondolom, hogy egy ilyen nemzetközi szerződés fontos kérdés. És remélem, Salamon László, az alkotmányügyi bizottság eln öke most is elismétli, amit ott mondott: nincs rá szükség, mert teljesen egyértelmű, hogy ez csak konkrét kötelezettségre vonatkozik, és mind a megkötésről, mind pedig a felmondásról nyugodtan lehet népszavazást kiírni. Csak az a bökkenő, hogy itt most nem jogtudósok vitájáról van szó. Az Országos Választási Bizottság ebben az évben három ilyen indítványt utasított el arra való hivatkozással, hogy úgy értelmezte, hogy a “kötelezettségről nem lehet” magát a megkötést vagy felmondást is jelenti. Kérdésem az, hogy az Országgyűlés egy ilyen fontos kérdésben a jogalkotói szándékot hagyhatjae ilyen bizonytalannak, hogy a leghivatottabb bizottság elnöke világosan elmondja, hogy lehet tartani, míg az a testület, amely a sorompót fölemeli, zöld utat ad, vagy pirosat , azt mondja, hogy kérem, szépen, nem lehet. Meggyőződésünk, hogy ezt a jogalkotói szándékot itt világosan egyértelművé kell tenni, vagyis ki kell egészíteni az általunk javasoltakkal: “kivéve nemzetközi szerződés megkötéséről vagy megszüntetéséről szóló d öntést”, hiszen az Európai Unióba is végül egy népszavazás után, annak megerősítésével került be az ország. Az, hogy ennek, milyenek voltak a körülményei, ez most nem tartozik ide. Tehát meggyőződésem szerint az Országgyűlés most kötelessége, amikor ilyen módon van eltérő értelmezés, hogy az Országos Választási Bizottság a jogalkotói szándékot nem veszi tudomásul, ezt meggyőződésünk szerint pontosítani kell, nincs más lehetőség, mert különben nem lehetséges ilyen súlyos kérdésekben az, hogy a nép éljen a jo gával. És hozzáteszem: ha a kormány