Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 26 (174. szám) - Tukacs István (MSZP) - a nemzeti erőforrás miniszterhez - “Mely kórházak esnek áldozatul a funkcióváltásuknak?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - TUKACS ISTVÁN (MSZP):
2036 meg, a GKI márciusi jelentése szerint az elmúlt évi csökkenéssel szemben immár második hónapja jelentős mértékben javultak az üzleti várakozások. Ön említett egy nyolcszáz fős mintavételes vizsgálatot, én hadd mondjak egy hétezer főst, a GVInek a hétezer fős nagy reprezentativitásúját, amely alapján 2030 ezer fős pluszfoglalkoztatás várható 2012ben Magyarországon. A foglalkoztatási szándék a kereskedelem kivételével minden ágazatban sokkal kedvezőbb lett, az iparban pedig már a létszám bővülését tervezők vannak többségben. Az elmúlt két év mintegy 70 ezres foglalkoztatásbővítése döntően a kkvszektorban ment végbe. A gazdaságfejleszt ő és munkaerőpiaci rugalmasságot javító intézkedések egyaránt a versenyszféra foglalkoztatási potenciálja növelését célozzák, rövid távon viszont a közfoglalkoztatás szerepe is nő, amelynek keretében gazdaságilag elmaradott térségekben kínál az állam átme neti foglalkoztatási lehetőséget hátrányos helyzetű álláskeresőknek. (16.20) A foglalkoztatásban a fő hangsúly továbbra is a munkahelyteremtésen van, miközben a munkahelyek megőrzése is fontos szempont. Ezt az állami támogatások eloszlása is alátámasztja: miközben közvetlen munkahelyteremtésre az Új Széchenyiterv jelentős forrásai mellett 10 milliárd forint került meghatározásra, addig a munkahelymegőrzés központi és decentralizált forrásai együttesen 1,5 milliárd forintot tesznek ki. A munkahelyek megőrzé sét szolgálja a bérkompenzáció rendszere is, amelyre a kormány mintegy 130 milliárd forintot fordít. A szakképzés átalakítása tekintetében a hangsúly azon van, hogy a cégek ne panaszkodjanak, mint a korábbi időszakban tették, hogy a nagy munkanélküliség me llett számos esetben nem találnak megfelelő végzettségű szakembert, akár a nappali rendszerű, akár a felnőttképzés kibocsátása nem igazodik az igényekhez. Ezért változtatott a parlament a szakképzési törvényen és reményeink szerint még az idén a felnőttkép zési törvényen is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Tukacs István (MSZP) - a nemzeti erőforrás miniszterhez - “Mely kórházak esnek áldozatul a funkcióváltásuknak?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. T isztelt Országgyűlés! Tukacs István, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti erőforrás miniszternek: “Mely kórházak esnek áldozatul a funkcióváltásuknak?” címmel. Tukacs István képviselő urat illeti a szó. TUKACS ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépe n a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Újraolvasva a kérdésemnek az írásos változatát, arra az öt kérdésre, amit a végén felteszek, megengedem, érdemben nem lehet két percben válaszolni. (Halász János: Tényleg?) Ezért tehát úgy gondolom, hogy e helye tt az öt kérdés helyett, amit megismétlek majd a tisztelt Ház kedvéért is, érdemi választ egyetlen kérdésre várnék, amennyiben ezt megengedi, hogy miért nem nyilvános a fekvőbetegellátás átalakításának terve; miért nem nyilvánosak azok az információk, ame lyek alapján legalább meg lehetne ítélni ezeknek a szakmaiságát; miért nem nyilvánosak azok a tervek, amelyek a betegeknek szólnak, hogy mi lesz velük. Hiszen a kérdésem írásos változatában arra várok vá laszt, hogyan alakul a fekvőbetegellátás, milyen létszámleépítéssel lehet számolni, hogyan fogják megoldani a fekvőbetegellátás új rendszerében a szakemberellátást, mikor lépnek hatályba ezek az intézkedések, a betegek hogyan