Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 26 (174. szám) - Határozathozatal részletes vitára bocsátásokról:
2037 értesülnek ezekről az inform ációkról és így tovább. De ezeket a kérdéseket azért muszáj feltenni, mert semmit nem tudunk a körülményekről, a tárca gyakorlatilag titkolózik. A közvélemény pedig kénytelen olyan nyilvánosságban megjelent híreken rágódni, amelyek hol arról szólnak, hogy a szívbetegek ellátása szűkül a fővárosban; hol arról szólnak, hogy a Szent Imrének megszűnik a belgyógyászata; hol arról szólnak, hogy össze lehet vetni az aktív ágyak számát Svédországgal, mert hiszen akkor nagy veszteség ezt az ágazatot nem éri. Államti tkár úr, nem fogok érte megharagudni, ha arra válaszol, hogy mi a titokzatos elővezetés oka, azért meg pláne nem, ha ezekre a kérdésekre a két percben megkísérel választ adni. (Halász János: Ha úgy gondolod, haragudjál meg!) Elnök úr, köszönö m a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Halász János államtitkár urat illeti a szó két percben. HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt H áz! Tisztelt Képviselő Úr! Ha ön úgy gondolja, haragudjon meg nyugodtan, és ha úgy gondolja, hogy beszélgetni szeretne velem, akkor menjünk, beszélgessünk, nagyon szívesen beszélgetek önnel erről a kérdésről, még abban a hitben és reményben is, hátha meg t udom győzni az igazunkról, mert én úgy gondolom, hogy nekünk van igazunk, és azt az utat kell járni az egészségügyben, amit mi teszünk, ellentétben önökkel. És tudja, ha beszélgetni akar velem, akkor beszélgetünk, ha viszont a parlamentben szóbeli kérdést tesz fel, akkor nagy tisztelettel, a Házszabály iránti tisztelettel is kérem, hogy a Házszabály szerint tegye azt. Ön leírta a kérdését, ezt kellett volna elmondania. Ha nem haragszik, én a Házszabályt betartom, nekem ez kötelességem, úgy gondolom, hogy a képviselőtől is illendő ez, és éppen ezért válaszolok a kérdésére. Szóval, a szocialisták egészségüggyel kapcsolatos álláspontját jól mutatja, hogy két percben hat feltett kérdésre vár választ tőlem, arra kér, hogy számoljak be a teljes fekvőbetegellátást érintő változásokról, ha lehet, megyei bontásban, sőt még a sürgősségi ellátást se hagyjam ki. Ezeket a kérdéseket egyébként, képviselő úr, ön feltehette volna már évekkel ezelőtt, de akkor mélyen hallgatott, és szavazatával sajnos a betegellenes szociali sta egészségügyet támogatta. Ez tény, ezen nincs mit szépíteni, képviselő úr. A szocialisták voltak azok, akik több száz milliárd forintot kivontak az egészségügyből; önök voltak azok is, akik az átgondolatlan és felelőtlen politikájukkal tönkretették a re ndszert. Ugye, képviselő úr, emlékszik még - remélem, nem felejtette el , hogyan szavaztak a vizitdíjra, a kórházi napidíjra meg a gyógyszeráremelésre? De segítek: megszavazták. Mi ezt nem tesszük, a mi utunk nem ez. És ha rendesen hagy időt a kérdéseire, akkor válaszolni is fogok, de akár már most, a folyosón is. Köszönöm szépen, hogy végighallgatott. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A napirendi pont végére értünk. Szünetet rendelek el, 16 óra 45 perckor folytatjuk a munkánkat. (Szünet: 16.25 - 16.50 Elnök: dr. Latorcai János Jegyzők: Stágel Bence és Szilágyi Péter ) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Szeretettel köszöntöm képviselőtársaimat, és megkérem, hogy foglalják el helyüket, egyúttal ellenőrizzék, hogy kártyájukat elhelyeztéke a szavazógépekben. (Zaj.) Határozathozatal részletes vitára bocsátásokról: