Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 13 (171. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - IVANICS FERENC (Fidesz):
1604 Ezt meg tudják olda ni Németországban. Vajon nem ez lennee a cél Magyarországon is? És ha önök vasutasokkal beszélnek, akkor bizony ők szeretnék ezt megvalósítani, és ők is elkötelezettek, hogy ebbe az irányba menjünk, persze ez nem könnyű. De a szemlélet nagyon fontos. Mind en út egyetlen lépéssel kezdődik, a leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik, és ez a lépés az elmúlt években nem történt meg. Gyakorlatilag a támogatásokról is többen beszéltek már, arról, hogy az elmúlt nyolc évben milyen hihetetlen támogatások törté ntek. Igen ám, csak az a nagy baj, hogy ez a közlekedés fenntartása olyan volt, mint amikor valaki maga alatt vágja a fát, és a szocialistaliberális kormányzat támogatásként tudott adni egy új fűrészt ehhez, mert a közlekedés átalakításában nem nagyon tud ott részt venni, nem a hatékonyabb közlekedésre adott pénzt, hanem ennek a kevésbé hatékony rendszernek a fenntartására adott újabb és újabb összegeket. Ezen mindenképpen változtatni kell. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Két dolgot említenék szűkebb pátriánkról, mert azt gondolom, két olyan közlekedési cég működik ott nálunk, amelyek működése mindenképpen példával szolgálhat. A GYSEV évszázados vállalati kultúrája az elmúlt években, nyilván mert nem szocialista nagyvá llalatként működött tisztán, hanem osztrák vegyes tulajdonú vállalatként azért mégiscsak valamilyen behatással volt rá a nyugati gondolkodásmód, ezért a vasutasok által is elismerten - tudom, hogy ezt a MÁVosok kevésbé ismerik el, de mégis mindannyian tud juk - a GYSEV könnyebben és jobban tudott működni. Ez persze a méretbeli különbségekből is adódik, nem a MÁVosok ellen beszélek, hanem a GYSEVesek mellett. A GYSEV az elmúlt években a hálózatfejlesztésekkel is megmutatta, hogy nagyobb hálózat üzemeltetés ére is képes. Persze, ehhez hozzájátszott az is, hogy az az osztrák vasútfejlesztési politika, amelyet követnek szomszédaink, Magyarországra is hatással van, hiszen a bécsgrazi vasútvonalat nem a Semmering átfúrásával, egy újabb vasúti alagút építésével k ívánják megvalósítani, hanem ennek egyértelmű következménye az az 50 milliárdos projekt, amelyről immár beszéltek, amely projekt keretében Sopron és Szentgotthárd között villamosították a vasútvonalat, a vágányokat a gyorsabb közlekedésre alkalmassá tették , a biztosítóberendezések felújítása, a nagyobb sebességre való átállás most történik, és ilyen módon Magyarország nyugati fele az osztrák közlekedésnek is valamennyire része. Tehát ezek a fejlesztések áthatnak. Látjuk, hogy milyen vonatok érkeznek. Azt tu dom mondani, hogy a gyerekeknek óriási élmény, amikor mondjuk, Sopronból elmennek Szombathelyre, akár ott a kalandparkba, a kalandvárba elmennek az óvodások, akkor óriási élmény, ahogy az emeletes vonattal tudnak utazni korszerű európai körülmények között, és mindössze - ez az érdekes - 40 perc alatt ott lehet lenni a Soprontól 60 kilométerre levő Szombathelyen. Sajnos, ott tart a magyar vasúti közlekedés, hogy ez magyar viszonyok között hihetetlen nagy eredmény. Tehát a tapasztalat megvan, a GYSEVnél elkö telezett emberek dolgoznak, akik munkájukkal a nehéz időkben is megmutatták, hogy lehet egy vasutat jól üzemeltetni. A közlekedésbiztonságra nemrég épp egy konferencián hívták fel a figyelmet. Újabb európai uniós források biztosításával próbálnak javítani Európa egyik biztosítóberendezésekkel legjobban ellátott vasútvonalrendszerén. A másik cég, amiről beszélni szeretnék, az a Kisalföld Volán. A Kisalföld Volán az átalakulás során részint magántulajdonba is került, de a működése során egyértelműen bizonyíto tta, hogy a szolgáltatások biztosításában elkötelezett. Ez nem csak a településekkel való tárgyalásokban nyilvánul meg, amikor a különböző helyi igényeket próbálják kielégíteni, erre konkrét példa volt, amikor GyőrMosonSopron megyéhez csatolódott több mi nt tíz település, a Volán nagyon rugalmasan és gyorsan oldotta meg a győri megközelítés lehetőségét ezeken az új településeken. De van egy nagyon fontos szempont, és ez a törvény biztosít erre lehetőséget. Ez a fajta szemlélet benne van, ez sajnos nem mind enhol volt általános. A járműpark megújítása rendre megvalósult a Kisalföld Volánnál. Mindig újítottak és újítottak, így nem állt elő az a helyzet, amit a BKVnál látunk. Itt is mondhatnánk a méretbeli különbséget, de ha valaki évente áldoz rá, a buszparkn ak mondjuk, néhány százalékát megújítja, akkor az hosszú évek alatt eredményt érhet el. Így a Kisalföld