Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 13 (171. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Balczó Zoltán): - IVANICS FERENC (Fidesz): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - BÖDECS BARNA (Jobbik):
1599 közle kedésben is, és az autósok életét is megpróbálják ellehetetleníteni, attól gyakorlatilag nem oldódik meg a közlekedés finanszírozása a közösségi közlekedésen belül sem, attól csak élhetetlenné válnak a városok, hiszen egyre kevésbé lehet bennük közlekedni, egyre drágábban - teszem hozzá. Fontosnak tartjuk azt, hogy ezek a külvárosokat érintő, úgynevezett feltáró jellegű járatok mind időben, mind helyben kapcsolódjanak lehetőség szerint a jövőben minél nagyobb számban a belváros felé tartó zártpályás, gyors haladást lehetővé tevő, kötött pályás közlekedési eszközökhöz. Ezzel párhuzamosan fontosnak tartjuk azt, hogy növeljük a csuklós buszok részarányát, hiszen ezek ülőhelyet, komfortérzetet biztosítanak, és ilyen módon egyre életképesebb alternatívát jelenten ek majd az autókkal szemben. Képviselőtársaim! Ezekre a felsorolt kérdésekre - kerettörvény ide, kerettörvény oda - egyelőre nem kaptunk semmilyen megoldási javaslatot a kormánytól, nem is látjuk azt, hogy milyen módon oldódik meg ez a kérdés. Amíg csak ke rettörvényeket alkot a kormány, de nem készül el egy hosszú távú finanszírozási konstrukció ezeknek a kérdéseknek az anyagi rendezésére is, addig azt gondolom, nagyon kevés esély lesz arra, hogy érdemben előrejussunk a kérdésben. Én tehát Fónagy államtitká r úrtól most ezúton is tisztelettel azt kérném, hogy tolmácsolja a kormány felé, legyen kedves, államtitkár úr, azt a kívánságot, hogy jó lenne, ha leülne az összes parlamenti párt a szakértőivel együtt egy zártkörű megbeszélésre. Legyen akkor egy ilyen ne mzeti egyeztetés, ami sajnos mind ez idáig elmaradt a Fideszkormány gyakorlatában, állapodjunk meg ezekről a kérdésekről, mert meggyőződésem az, hogy ez nem egyegy politikai erő önérdekét szolgáló javaslat, hanem egy olyan megoldás lenne, amit közösen, n emzeti érdekből meg kell hogy hozzunk, a választók ezért küldtek ide minket, hogy megállapodjunk és megbeszéljünk különböző kérdéseket, és ilyen módon előrébb juttassuk az ország szekerét. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Ü gyrendi kérdésben jelentkezett Ivanics Ferenc, a Fidesz képviselője. Öné a szó, képviselő úr. IVANICS FERENC (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Itt korábban kérdeztem és egyeztettem ezzel kapcsolatban, és úgy tudom, hogy az a kérés ilyen módon elfogadható, hogy a vitára való tekintettel a módosító indítványok beadási határidejét a mai tárgyalási nap végével határozzuk meg. Köszönöm. (14.30) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Azért kérem a képviselő úr kis türelmét, mert attól fü gg, hogyan kerül sor a bizottsági tárgyalásra, tehát egyeztetés után vissza fogok térni az ön kérésével kapcsolatos döntésre. (Ivanics István: Én ezt megkérdeztem, és azt mondták, ez így jól van, a mai nap végéig lehet beadni a módosítókat.) Igen, én telje s mértékben szavahihető képviselőnek tartom önt, de ne vegye rossz néven, az eljárási rendben a főtitkár úr az adott kérdésben feladattal bíró munkatársakkal egyeztet, de köszönöm szépen a jelzését, és azonnal ki fogom hirdetni az erre vonatkozó döntést. K öszönöm szépen. A következő felszólaló ismételt felszólalása következik, Bödecs Barna, a Jobbik képviselője. BÖDECS BARNA (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Engedjék meg, hogy egy következő, a törvényben megjelenő igen pro blémás résszel foglalkozzam a felszólalásom kezdetén. Megint egy jól beazonosítható csoporthoz köthető, hogy ez hogyan is kerülhetett bele a törvénybe, ez pedig a kötöttpályás közlekedést helyettesítő autóbuszjáratok ügye. Volt már ilyen a ’90es években, akkor is ez arra szolgált, hogy a még meglévő vasútvonalak állagromlására hivatkozva le lehessen állítani a