Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 13 (171. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - MANNINGER JENŐ (Fidesz):
1589 MANNINGER JENŐ (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy néhány reakcióval és gondolattal kiegészítsem a korábbi felszólalásomat. Itt elsősorban az MSZPs képviselők a fenntarthatóságot és a finanszírozást szokták számon k érni. Azt gondolom, hogy az lenne a következetes magatartás - persze tudom, hogy ezt hiába várjuk el , ha arról nyilatkoznának, hogy amit a Bajnaikormány aláírt, hogy 80 milliárd forinttal csökkentik a közlekedési költségeket, hogyan képzelték megvalósít ani, mert az egy konzekvens magatartás lenne. Nagyon szép, hogy védik itt a kisvasutakat, és így tovább, de ők írták alá azt a 80 milliárd forintról szóló kötelezettséget, hogy ennyivel csökkenti a kormány a közösségi közlekedés költségeit. (Babák Mihály: Úgy van. Kovács úr, figyel?) Tehát talán erről kellene beszélgetni. Ők hozták ebbe a nehéz helyzetbe a kormányt, és ez nem visszafelé mutogatás, mert visszafelé mutogatás akkor lenne, ha már nem lenne aktuális ez a kérdés, de sajnos ezek a kötelezettségek mind a mai napig lógnak a levegőben, tehát igazából nem visszafelé mutogatunk, hanem sajnos a jelenlegi helyzet értékeléséhez tartozik az, hogy nem mehetünk el e mellett. Tehát nagyon nehéz helyzetben van az Országgyűlés, amikor a közösségi közlekedés fina nszírozásáról kell beszélgetni, mert nagyon nagy a múlt árnyéka. De egyébként a konzekvens magatartást talán tényleg naivitás lenne elvárni, de a munkaadói járulék kérdésében mutatkozik meg, hogy igazából most nem tudom, hogy melyik szocialista felszólalás t kellene figyelembe venni, amelyik támogatja a munkaadói járulékot, vagy amelyik azt mondja, hogy tönkre fogják tenni a vállalkozókat, ha ez életbe lépne. Mindenesetre tény, ahogy azt már jeleztük, és Fónagy János államtitkár úr is aláírta azt az előterje sztést, hogy ezt a későbbiekben lehet pontosan szabályozni, mert valóban az az igazság - és azt gondolom, hogy a Fideszfrakció is elfogadja ezt az észrevételt , hogy a mai feltételek között ennek a bevezetése most valóban túl nagy terheket jelentene a mu nkaadóknak. Habár a munkavállalók szempontjából kedvező, és a közlekedés finanszírozása szempontjából is előremutató lenne, de úgy gondolom, hogy ezt csakis fokozatosan, valóban a többi kedvezményrendszerrel összehangolva, és ami legfontosabb, hogy folyama tos egyeztetéssel - és a kormányzat erre vállalt felelősséget a beadott módosító javaslatban - valósítható majd meg. (13.40) Tehát most a jelenlegi félelmek alaptalanok, de kétségtelen, hogy hosszú távon mindenképpen valami ilyen konstrukció mindenképp a t ömegközlekedés előnyben részesítése, amit szavakban mindenki pártfogol, annak a része lehet. Visszatérve a törvényhez, hiszen itt essék szó azért magáról a törvényről is, mert ezek elsősorban csak a közlekedés mint téma kapcsán felmerült kérdések. A törvén nyel kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy nagyon fontos ez a kerettörvény és fontos ez a szabályozás, még ha kétségtelen, mint említettem, hogy mindig lehet rajta vitatkozni, hogy mennyivel lehetett volna konkrétabban megfogalmazni, mennyivel lehetet t volna messzebb menni a szabályozásban. Itt a törvény nagy része kereteket állapít meg, és később például a kormánynak, elsősorban a kormányzatnak vagy miniszternek, adott esetben az önkormányzatoknak lesz feladata a pontos szabályozás. Azt gondolom, hogy ez mindenképpen elméletileg elfogadható. Lehet persze vitatkozni, kétségtelen, hogy lehetne, mondjuk, az egyeztetés szabályait részletesen szabályozni. Egyeztetést ír elő a törvény például a vasút és a busz jobb összehangolásában. Én azt gondolom, hogy ta lán egy törvényben nehéz lenne pontosabban szabályozni, kétségtelenül lehet, és a felelősség majd a kormányzaton lesz, hogy a közeljövőben ezt az elvet rá is tudja oktrojálni, tehát éppen érvényesíteni tudja az egyeztetéseknél. Azt gondolom, hogy ez a korm ányzatnak is érdeke, hisz a hatékonyabb közlekedés egyrészt jobb szolgáltatási színvonalat, másrészt költségmegtakarítást is jelent. Ami viszont nagyon fontos, és a törvényben benne van, és itt Steiner Pál szocialista képviselő aggodalmainál a Budapesti Kö zlekedési Központtal kapcsolatban én nem szeretnék a konkrét működéséről szólni, gondolom, azt a fővárosban meg tudják vitatni, hogy hatékony vagy nem hatékony ennek a központnak a működése, de mint elv mindenképpen helyes, és azt gondolom, hogy