Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 13 (171. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Balczó Zoltán): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
1590 nagyon sok pozitívumot hozott az elmúlt időszakban a megjelenése. Arról is van szó ugyanis, hogy a szolgáltatásszervezőnek, a szolgáltatásmegrendelőnek és a szolgáltatáslebonyolítónak külön kell válnia. Nagy kár, hogy ez nagyon sokáig, 2010ig nem így volt. Nagyon s ok probléma származott abból, hogy nem teljesen így volt egész pontosan - mert voltak persze lépések, de nem teljesen így volt , hogy a BKV tulajdonképpen saját maga végezte a közlekedés szervezését is, jóllehet a Fővárosi Önkormányzat közreműködésével. A zt gondolom, hogy világosan kettéválik a törvénytervezetben is a megrendelő és a szolgáltató, és a megrendelőnek természetesen az utazási igényekből kell kiindulnia, és a szolgáltatást biztosítani, mint ahogy a fogyasztói árkiegészítés siratása sem érthető , ami itt megtörtént szocialista részről. Habár érthető olyan szempontból, hogy a fogyasztói árkiegészítés rendszerét elsősorban ők maguk tették tönkre a 2010 előtti időszakban, annak az elszámolását. Egyértelmű, hogy ott csökkentették az összegeket, jelen tős pénzeket vontak ki. A fogyasztói árkiegészítés helyett most egy korszerűbb, a szociálpolitikai menetdíjtámogatás fogalma lép be a törvénybe, tehát benne van lényegében a fogyasztói árkiegészítést kiváltó fogalom. A kormányzat vállal felelősséget arra, hogy ennek a mértékét megállapítsa. Ugyancsak előremutató, és aki a közösségi közlekedés mellett van, annak felhívnám a figyelmét azokra a részekre, amelyek természetesen az érvényes európai irányelvekből vezethetők le - legyen ez itt most pozitív , tehá t az idevágó EKrendeletekből, ez a veszteségfinanszírozás, amely kimondja, hogy adott esetekben a szolgáltatásmegrendelőnek a szolgáltatás valós költségeit kiszámítva az úgynevezett ésszerű - ez a legjobb kifejezése - nyereséget biztosítva és figyelembe v éve a veszteségfinanszírozásra kötelezettséget kell vállalnia. Nyilván, hogy itt majd a részleteken nagyon sok minden múlik, de azt gondolom, az, hogy ez a törvényben ki lett mondva, igenis előrelépés az elmúlt időszakhoz képest. Tehát összefoglalva azt tu dnám mondani, hogy azzal a módosító javaslattal, ami beadásra került a munkadíjjárulékkal kapcsolatban, és még egy pont van tulajdonképpen az általános vitát tekintve, ahol esetleg azt gondolom, hogy lehet változtatni, mérlegelés tárgya a változtatás, ez a közlekedési közösségek rendszere, amely valóban nagyon sok országban jól működik, így elsősorban Németországban. Korábban azt gondoltuk és támogattuk elsősorban Magyarországon is. Elképzelhető, hogy ennek a lehetőségét biztosítani kellene ebben a törvényb en, de én azt gondolom, hogy nem csak ez az egyedül üdvös út, sőt, ezzel kapcsolatosan Magyarországon bizonyos értelemben talán kedvezőbb a közlekedésszervező fogalmának a megvalósítása, ami Budapesten is így van. Tehát ha a törvény mind a kettőt lehetővé teszi úgy, hogy nem zavarja a főváros körül kialakult jelenlegi konstrukciót, akkor az összességében hatékony lehet, és ily módon biztosíthatja a különböző közlekedési ágazatok, közlekedési cégek jobb együttműködését. Tehát ebben a formában ez a törvény mi ndenképpen lényeges előrelépést jelent. Finanszírozás kérdéseit egy törvénnyel nem lehet megoldani, ezt mindenki tudja, aki itt a parlamentben dolgozik. Nyilvánvaló, hogy azt szeretnénk, hogyha jelentősebb finanszírozást kaphatna a közösségi közlekedés is. Ilyen formában viszont a jobb szolgáltatással, a hatékonyabb működéssel ez a törvény is megnyitja a lehetőséget a jobb működés előtt. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Felszólalásra következik kettőp erces időkeretben Göndör István, az MSZP képviselője. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Pont arra, oda jutottunk ki, csak Manninger képviselő úr megint ugyanazt tette, hogy kiragadott egy apró eleme t, és nem beszél arról, hogy a költségvetésekből, a zárszámadásokból tökéletesen tapintható, hogy az adófizetők pénzéből évente 300 milliárd forintot meghaladó összeggel támogatta a költségvetés csak a MÁVot. (Babák Mihály: El is lopták!) Tehát igenis azt gondolom, hogy itt a patkóban