Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 13 (171. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Balczó Zoltán): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
1583 Tudjuk azt, hogy ebben az ágazatban egyszerre van jelen a pazarlás és a forráshiány. Pazarlás a túlméretezett eszközpark, a hata lmas vagyonállomány, és nem folytatom tovább a sort, a hozzáértők ezt biztos, hogy tudják, ugyanakkor évtizedek óta problémát okoz, hogy a hatékony működéshez szükséges eszközpark pedig nincs meg. Nem tudom szó nélkül hagyni: egyrészt a most kormánypárti k épviselőtársaim, amikor ellenzékben voltak, akkor mindent megtettek, és ellenálltak annak, hogy a racionálisabb működés feltételeit megteremtsük. És mit tesznek most, kormányon? Azt gondolom, nem hagyhatom figyelmen kívül, és ahogyan Manninger képviselő úr hivatkozott a MÁVvizsgálóbizottságra, de mondhatom a Malévet is, mondhatom a Volánvizsgálóbizottságot, amely lassan az elfogadás szakaszába kerül, bizony tükrözi azt a Janusarcúságot, hogy rövid távú politikai célok érdekében használnak fel egyes ügyek et, annak ellenére, hogy stratégiáról kellene beszélnünk, és tudni kellene elfogadni ezt a tételt, amit mondtam, hogy egyszerre pazarló, illetve forráshiányos, és ebből kellene keresnünk a kiutat, a megoldást. Kellene keresnünk a megoldást az ágazat problé májára, amelyben a finanszírozás, a fenntartható működés rendkívül komoly problémát jelent, és amikor kerettörvényről beszélt az államtitkár úr és több kormánypárti képviselő is, akkor azt gondolom, amit Tukacs István képviselő úr mondott, hogy jó lenne is merni kormányrendeleteket, mert egy kerettörvényben elég furcsa, hogy például egy olyan súlyos kérdésre, mint a menetrendi egyeztetés, később majd külön jogszabály fog születni a törvényjavaslat szerint. Nem tisztázódik és nem derül ki ebből a rendszerből, hogy vajon az a szolgáltatási volumencsökkentés vagy az esetleges költségcsökkentés, amelyek már megjelentek a kormány különböző terveiben, fejlesztésre vagy a színvonaljavításra egyáltalán milyen hatással lesznek. Nem folytatom, csak erősítem azt, amit T ukacs képviselő úr elmondott, hogy bizony itt a nagy kérdés az egyén, az önkormányzat, az állam és a vállalkozások kérdése. De mielőtt ebbe belemennék, már Szekeres Imre a vezérszónoklatban is azt mondta, hogy nem támogatjuk, és jó lenne, ha a kormány ezt a törvényjavaslatot átdolgozásra visszakérné. Szeretnék néhány olyan dolgot mondani, amire azt mondom, államtitkár úr – szóval, még a tárca szakapparátusa szempontjából is egynémely megállapítás megalázó. Szeretnék ilyet mondani, amikor azt mondja, hogy a nyereséget is magában foglaló teljes önköltség. Nem hiszem el, hogy nincs a tárcánál legalább egy közgazdasági érettségivel rendelkező tisztviselő, aki tudná, hogy a teljes önköltség plusz a nyereség, s amiért ezt merem mondani: roppant érdekes, hogy későb b a törvényjavaslat 20. és 20. feletti paragrafusaiban már tökéletesen jelenik meg ez a fogalom, hogy a működés költségei - és most nem cizellálom azokkal az ismérvekkel, amelyek itt rendkívül fontosak és nagy jelentőségűek , és azt mondja, hogy ezen túl az elvárható nyereség. Ez így helyes, de akkor a fogalmak közé ezt nyilván koherenciás megoldásként mindenképpen be kellene tenni. Nem sorolom fel, és azt is bejelentem, hogy módosító indítványokat sem nyújtottam be az egyszerűen értelemzavaró vesszők, “va gy”ok kérdésében, amiből csak egy gyöngyszemet emelnék ki, amikor a közlekedési szolgáltatónál a tevékenység végzésére… - de nem jön szóba az, hogy ez a személyszállítási tevékenység. (13.10) Egész biztos, hogy a jogalkotó erre gondol, csak a szövegszerke sztésből ez valahogy kimaradt. Tukacs képviselő úr említette a közlekedésszervezőt, amivel vagy lehet egyetérteni, vagy nem lehet egyetérteni. Én ma egy dolgot tudok elképzelni, hogy közlekedésszervező ez a budapesti és elővárosi közlekedésszervező vállalk ozás, amelyről külön beszélt Steiner Pál. Viszont azért, hogy egyértelmű legyen, és ha erről a vállalkozásról van szó, akkor is, ezt is célszerű lenne az értelmező rendelkezések közé betenni. Még egy ilyen, ami a pongyolaságra utal. A 24. §ban nagyon érde kes, amikor azt mondja, hogy a megbízás adható annak, aki vállal. Mi van akkor, ha amit ebben a 24. §ban megfogalmaznak, hogy “fennforgás van” az ellátás területén, baj van, ellátatlanná vált egy terület, és itt azt mondani, hogy nem vállalja senki. Itt p ont az a kérdés, és pont arra kellene választ adni, hogy ebben az esetben