Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 12 (170. szám) - Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István):
1509 a 2., 3., és 4. pontok pedig végül is a mezőgazdasági bizottságban kialakult szöveg. Ezzel egyben már módosultak azok a hibák, itt a “média” szó egyáltalán nem is szerepel, amit Zakó képviselőtársam mondott, és Novák képviselőtársam ma itt, a kulturális bizottságban bizonyos ves sző ideodatevésével még értelmesebbé, hangsúlyosabbá tette ezt a szöveget. Én ismételten köszönöm azt, hogy a frakciók magukévá tették ezt a javaslatot, hiszem, hogy az Országgyűlés is el fogja fogadni. Ami pedig a napot illeti, sokat gondolkodtam és gond olkodtunk, beszélgettünk együtt is, hogy milyen napot lehetne választani erre. Igazuk van azoknak a képviselőtársaimnak, akik azt mondják, a betakarítás egy ünnepi nap. Igen, de ahogyan a múltkor is elmondtam, úgy ünnep ez, hogy dolgoznak, úgy ünnep, hogy keresztet vetve vagy “Uram, Jézus, segíts!”et mondva kezdték el az aratást. Valami módon ezen a napon a figyelem a parasztság felé fordul, a mezőgazdaságban dolgozó emberek felé fordul. Én úgy gondolom, a média, a megemlékezés a falvakban, községekben, a városban egyegy alkalommal; már tudom, hogy Bugyin ezen a napon lesz talán az ország első emlékművének a felavatása is, és amikor arról van szó, és arra gondolunk, hogy a fiatalokkal is megismertetni, nyilván iskolai időben, a történelemórán, a nevelés so rán… - de azzal, hogy most kötelezővé tesszük, hogy minden iskolában öt vagy tíz percet szánjanak arra, és minden osztályban elmondják, én tapasztalatból tudom, a gyerekek igazán nem veszik ezt komolyan. Ha a községben, a városban vagy éppen az ifjúsági tá borban, ahol részt vesznek, és olyan vezető van, ott erről megemlékeznek, ez inkább a főhajtás azok előtt, akik szenvedtek ebben a korban, utódaik még ma is hordozzák magukban ezeket a sebeket, azokat szeretnénk gyógyítani, a múltkor is mondtam, egy kicsit megsimogatni őket egy országgyűlési határozattal. Valamit nem jóvátenni, hanem valamit tenni, azért, hogy érezzék, hogy átéljük, átérezzük annak a kornak bizony a középparasztságot sújtó, sőt megsemmisítő cselekedetét. Köszönöm szépen, és kérem, majd a sz avazatukkal is támogassák a határozati javaslatot. (Taps.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönöm szépen Varga László képviselő úrnak. A következő ülésünkön várhatóan döntünk majd a módosító javaslatokról. Az élelmiszerláncr ól és hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Így rátérhetünk a következő napirendi pontunkra, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI . törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájára. Tarnai Richárd képviselő úr önálló indítványát T/4956. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/4956/13. számon megkapták és megismerhették. A bizottsági ajánlás összesen 32 ajánláspontot tarta lmaz, ezek közül 22 ajánláspont a mezőgazdasági bizottság összefüggő javaslatsora. Mindezekre és a szabályozás terjedelmére figyelemmel indítványozom, hogy ezeket egy szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Ha ezzel egyetértenek, akkor kérem, támogassák az elnöki javaslatot. (Szavazás.) Egyelőre ez még a kisebbség. Még egyszer kérdezem: támogatjáke az elnöki javaslatot? Ez kis figyelemfelkeltő, ébresztő kéznyújtás. (Szavazás.) Köszönöm szépen. Maximális a javaslat támogatottsága, így eszerint tárgyalunk tovább.