Országgyűlési Napló - 2012. évi tavaszi ülésszak
2012. március 6 (169. szám) - „Megemlékezés napja a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról” szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - MURÁNYI LEVENTE (Jobbik):
1353 A történelem, szokták mondani, sokszor ismétli önmagát, de ezt ne a bűnök megismé tlésével tegye. Ezért fontos tehát emlékezni, ezért döntött úgy a Ház az ezredfordulón, hogy emléknapot szentel a kommunista diktatúra áldozatainak, csakúgy, mint a holokauszténak, és tegyük hozzá, hogy nemrég emlékeztünk itt a Házban a kitelepítettekről, és éppen Rétvári Bence államtitkár úrral avattunk nem is olyan régen ugyancsak a XXII. kerületben egy emlékművet a Budapestről kitelepítettek emlékének megörökítéséül. Ez a javaslat is az emlékezés okán ebből a megfontolásból született. Kérem a tisztelt ké pviselőtársakat, támogassák és emlékezzenek. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Murányi Levente képviselő úrnak, a Jobbik képviselő csoportjából. MURÁNYI LEVENTE (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ma egy hete a kitelepítettekre és az őket befogadókra emlékeztünk, ma a kulákokra. De mielőtt ezt a pár gondolatot elmondanám önöknek, engedjék meg, hogy a belém szorult érzés t hadd mondjam ki, hogy én valahogy itt az elhangzott cukorgyári vitában is úgy érzem, az a munkás, akinek megszűnt a munkahelye, mert lebontották a cukorgyárat, vagy az a földművelő, aki cukorrépát most már nem termel, valahogy ő is a kommunizmus áldozata , valahol mindannyian a kommunizmus áldozatai vagyunk. De akkor hadd mondjam el a gondolataimat a kulákokkal kapcsolatban. Hazánkban Rákosi Mátyás, Sztálin legjobb magyar tanítványa határozta meg, hogy ki a kulák: akinek 25 katasztrális holdná l vagy 350 arany koronánál nagyobb értékű termőföldje volt. A kommunisták szerint a kulákság legfőbb ismérve, hogy a mezőgazdasági munkájának elvégzéséhez más parasztokat is foglalkoztat, ily módon kizsákmányolva a földdel nem rendelkező zselléreket és a d olgozó parasztság egyéb csoportjait, ami nem minden esetben igaz, mert a jellemzője a kulák mivoltnak a szorgalom és a még egy hold föld megvásárlásáért való folyamatos küzdelem volt. Sokszor az egész családja a földön robotolt egész nap, reggeltől estig, aludttejen, kenyéren, szalonnán és vöröshagymán élve. Az elért eredményeik alapján a kulákokat a kommunisták osztályárulónak tüntették fel. A módosabb parasztság körében a gyakori erős vallásosság alkalmat adott arra, hogy a kulákot a parasztság javait meg dézsmáló papság lakájaként és a klerikális reakció, visszarendeződés híveiként bélyegezzék meg. A kulák fogalom köztudatba bevezetésével lehetővé vált a kommunista sajtó számára, hogy az ipari munkásságot kizsákmányoló burzsoáziának megfelelő ellenségképet kreáljanak a mezőgazdaságban is, és így egységes osztályharcként ábrázolhassa a proletár rétegek szembenállását a vagyon birtokosaival. A földesúri, vitézi réteg felszámolása a nemesi címek eltörlésével együtt már 1946ban megkezdődött, így az élesedő osz tályharcnak 1948tól szüksége volt egy vidéken valóban jelen lévő új és nagyobb létszámú célpontra. A Rákosirendszer perekkel, rendőri, ÁVHs zaklatással, internálással, megfélemlítéssel mindent elkövetett a kulákság felszámolására. A gazdákat kötelező te rménybeszolgáltatásokkal és szándékosan betarthatatlan rendeletekkel állandóan nyomorgatták. Gerő Ernő átiratot intézett a bíróságokhoz, amelyben követelte a kulákok pénzbüntetéseinek súlyosbítását. 1951 februárjában a Magyar Dolgozók Pártja második kongre sszusán hangzott el: a kulákkal az elszámolások során úgy kell beszélni, mint az ellenséggel. A kitelepítések idején a kulák portákra küldtek komplett földönfutóvá tett családokat, ezzel is nehezítve a sorsukat, miközben a beszolgáltatás és a padláslesöpré sek zajlottak, majd létrehozták az úgynevezett kuláklistákat, amelyek alapján először a felszereléseiket vették el, majd a termőföldjüket, és végül eltávolították őket az agrárszektorból. Ők lettek a Sztálinvárosban vagy Diósgyőrben a munkásszállók gyökért elen nincstelen lakói.
