Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 30 (144. szám) - A nemzeti felsőoktatásról szóló törvényjavaslat, valamint egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárása - A nemzeti köznevelésről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Latorcai János): - SZABÓ REBEKA (LMP): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - SZABÓ REBEKA (LMP):
5803 gyermeknek, hogy amikor felnövekszik, akkor eldönthesse, hogy ezek közül melyiket szereti. Ez így értelmezendő a világnézetü nkre is, arra, hogy a hitbéli, vallási meggyőződésünk hogyan alakul ki. Azt nem lehet úgy kialakítani, hogy valaki majd 18 éves korában, amikor nagykorú lesz, akkor eldönti, hogy mohamedán vagy katolikus vagy református lesz, vagy milyen hitű, hanem az úgy történik, hogy már gyermekkorban megismerkedik ezekkel a gondolkodásmódokkal, és így felnőttkorában egy érett, biztonságosan kiválasztott világszemlélete lesz. Én emellett kardoskodom, és ez abszolút nem sért senkit, hiszen pontosan ezt fogalmaztuk meg a módosító indítványban, hogy sokoldalúan kell közvetíteni a teljes nevelésioktatási folyamatban, tiszteletben tartva a gyermek, a tanuló, a szülő, a pedagógus vallásivilágnézeti meggyőződését. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen. Tájékoztatom azon képviselőtársaimat, akik kétperces felszólalásra jelentkeztek, hogy két olyan képviselőtársunk vár rendes felszólalásra, akik 34 órája tartózkodnak az Országgyűlés üléstermében. Arra kérem önöket, ad janak nekik lehetőséget, hogy elmondják a felszólalást és hazatérjenek. Most kétperces hozzászólásra Szabó Rebeka képviselő asszonynak adok szót. Parancsoljon, képviselő asszony! SZABÓ REBEKA (LMP) : (Hangosítás nélkül:) Köszönöm szépen a szót. Egy darabig nem nyomok kétpercest… ELNÖK (dr. Latorcai János) : A kártyáját tegye vissza, mert ha nem teszi vissza, nem lehet szót adni. (Megtörténik.) Mondja, képviselő asszony! SZABÓ REBEKA (LMP) : Köszönöm szépen a szót. Még egy másik módosító javaslatunkra szeretném az államtitkár asszony figyelmét felhívni. Ez a 8. ajánlási pontban van. Tulajdonképpen amikor a köznevelést definiálja a törvény, akkor mi nagyon szeretnénk a fenntarthatóságra utalást beletenni. A mondat úgy hangzik: “A köznevelés egészét a tudás, az ig azságosság, a rend, a szabadság, a méltányosság, a szolidaritás erkölcsi és szellemi értékei, az egyenlő bánásmód, valamint a fenntarthatóságra és az egészséges életmódra nevelés határozzák meg.” Nagyon fontosnak tartjuk a fenntarthatóságot kiemelni, és úg y tudom, a bizottsági vitában felmerült, hogy ezt tulajdonképpen önök is támogatnánk, de ahogy az államtitkár asszony említette, jobban hangzana, ha fenntartható fejlődést mondanánk. Én itt szeretném hangsúlyozni, hogy miért a fenntarthatóságot szeretnénk hangsúlyozni. Látnunk kell azt, hogy a “fenntartható fejlődés” kifejezés, bár talán eredetileg nem ezt jelentette, de az utóbbi néhány évtizedben a szakirodalomban és a közbeszédben is meglehetősen elhasználódott, egyfajta változáson ment át, és most már s ajnos nagyon sokszor egyfajta gazdasági növekedést vagy legalábbis növekedést értenek alatta. Tehát fenntartható fejlődésre nevelni egyébként sem lehet. A fenntarthatóságra mint alapeszmére, amit az életünk minden területén szem előtt kell tartani, erre le het nevelni. Ez lehet egyébként egy környezeti értelmű fenntarthatóság, de természetesen a társadalom értelmében is beszélhetünk fenntarthatóságról, ami jelent egyfajta olyan általános értékrendszert, garanciákat, felelősségi rendszereket, amelyeknek vanna k intellektuális vagy spirituális komponensei is. Tehát a lényeg az, hogy ennek a kifejezésnek számos aspektusa van, de 2011ben, a XXI. században ezt a kifejezést, akár angolul, akár magyarul is, mindenképpen a fenntarthatóság formájában használjuk, és ez ért nagyon kérnénk az előterjesztőket, hogy fontolják meg (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) ennek a bevételét a törvényjavaslatba. Köszönöm.