Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 30 (144. szám) - A nemzeti felsőoktatásról szóló törvényjavaslat, valamint egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárása - A nemzeti köznevelésről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Latorcai János): - KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz):
5804 ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Rendes felszólalásr a Kucsák László képviselő úrnak adok szót, a Fideszképviselőcsoportból. Parancsoljon, képviselő úr! KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Több alkalommal meg tudtuk vitatni eze ket a javaslatokat, nyilván a törvénytervezet alapján, mi magunk az oktatási bizottságban. Engedjék meg, hogy az idő előrehaladtára való tekintettel is, néhány konkrét módosító javaslatra irányítsam a figyelmüket, kérve ehhez a támogatásukat. A 21. számú m ódosító javaslatunkban az intézménykategóriák vagy intézménytípusok felsorolásába emelnénk be az alapfokú művészeti iskolát. Egy másik módosító indítványban pedig hasonló megfontolásból emelnénk be a két tanítási nyelvű általános iskolák kategóriáját vagy összességét. Ez utóbbiról képviselőtársam már tett említést, én mégis azért hozom elő, mert egyike voltam a javaslat kezdeményezőinek, már csak abból is kiindulva, mert magam is nagyon fontosnak tartom, hogy a két tanítási nyelvű műfajban tevékenykedők kör ében maguk az általános iskolák is továbbra is úgy érezzék, hogy garantált körülmények között továbbra is megtalálják a helyüket és a szerepüket. Itt megemlíteném röviden azt is, hogy egyébként a tárca ez ügyben fogadókész volt, és tartalmilag ezt elfogadt a. Jelezték is egyébként, hogy egy másik törvényi passzusban, egy másik paragrafusban a teljes fogalomban szerepel mind a két intézménykategória. A 22. módosító javaslatban a köznevelési intézmények működésével összefüggő törvényi szabályozás kapcsá n javasoltuk azt, hogy az állami ellenőrzés mellé emeljük be a fenntartói és intézményvezetői ellenőrzést. Abból a megfontolásból gondoltuk ezt, hogy az ellenőrzés köre, az ellenőrzési tevékenység megítélésünk szerint így lenne teljes. Nyilván ki fog derül ni, hogy ez a javaslat milyen támogatást nyer majd a szavazás alkalmával. A 73. sorszámú javaslatunkban a családi napközik működése kapcsán javaslunk beemelni egy olyan pluszgaranciát, hogy ezen intézmények tevékenységénél pluszkontroll, pluszgarancia legy en, ami így hangozna: az óvodai nevelés országos programjának megfelelő, jóváhagyott pedagógiai programmal rendelkezzenek ezek az intézmények. Úgy gondoljuk, úgy ítéljük meg, hogy ez egy szükséges pluszgarancia arra vonatkozóan, hogy az odakerülő gyermekek ellátása megnyugtatóan biztosított legyen. (18.40) A 42. sorszámú módosító javaslatunkban arra törekszünk, hogy bizonyos fogalmak meghatározását, értelmezését konkrétabbá tegyük, biztosítsuk, mit értünk a gyermek fogalma alatt, a tanuló fogalma alatt és í gy tovább. Röviden említést tennék arról is, hogy a törvényjavaslattal összefüggésben talán az egyik sarokpont, az egyik sarokkő a pedagóguséletpályamodell, illetve ehhez köthetően a munkaidő kérdésköre volt. Ezt államtitkár asszony is sokszor hangsúlyozt a, helyettes államtitkár úr is szinte minden alkalommal ráirányította a figyelmet. Megítélésem szerint - és azért is utalok erre, mert ettől eltérő álláspont is fogalmazódott már meg itt a Házban a részletes vita során - a törvényi keretek között igenis he lye és szerepe kell hogy legyen a pedagóguséletpálya szabályozásának, fenntartva azt is, hogy lehetnek és megítélésem szerint vannak is olyan részletkérdései, amelyek további szabályozást vagy finomítást igényelhetnek. Ugyanakkor itt az idő, a lehetőség é s a megfelelő keret arra, hogy a pedagógusok számára egy olyan életpályát tudjunk felvázolni, amellyel a fiatalon, esetleg a kevésbé fiatalon tevékenykedő pedagógusok is kalkulálhatnak hosszúhosszú időre előre. Ennek kapcsán egy másik javaslattal összefüg gésben a gyakornok kifejezés ügyében volt polémia a bizottságban. Egyöntetű támogatás nem jelent meg emellett, de úgy tűnik, szólnak mellette