Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 15 (134. szám) - A nemzeti köznevelésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor):
3716 azt jobban kell honorálni. Abban tegyük érdeke ltté a pedagógusokat, hogy több munkát vállaljanak, többet, nem kevesebbet, és ezt finanszírozási eszközökkel is honoráljuk. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) A negyedik ilyen kritikus pont a minősítés. 26 éve, ’85ben szűnt meg, 26 éve nincs szakfelügyeleti rendszer. Nyilván nem ezt kell visszaálmodni, hiszen az akkor egy állampárt ideológiai kontrollját is gyakorolta, hanem egy XXI. századi pedagógusminősítési rendszert kell megteremteni. Ez elég nehéz dolog egyébként , mert szétzilálódott minden, nem csak a szereplők tűntek el, a szempontok is. Egy minősítés akkor jó, hogyha kétségbevonhatatlan, ha tétje van. Tétje van pozitív értelemben is, hogy ehhez kötődik igazán az előmenetel, a pénzügyi előmenetel, és nem a túlél ésre szocializálunk - ne legyen balhé, csak öregedj meg , nem; tegyél érte, minősíttesd magad, taníts jobban, és akkor ugrik igazán a kereseted. A jelenlegi tervezet inkább az életkorhoz köti a jövedelemnövekedést, nem a minősítéshez. Tétje van pozitív ér telemben, de legyen tétje negatív értelemben is: ha valaki nem felel meg a minősítésen először, akkor nyilván továbbképzés jön, de ha másodjára sem, akkor el kell tanácsolni a pályáról. Egy ilyen pedagógusminősítés nem összekeverendő az intézményminősítéss el, a tervezet nem tesz világos különbséget a kettő között. Nem folytatom a sort, ezen a ponton szerintünk alaposan át kell alakítani a pedagóguséletpálya tekintetében a tervezetet. Van néhány kritikus pont, ilyen az óvodába való belépés. Mindannyian azt akarjuk, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok, gyerekek minél hamarabb kezdjék el az óvodát. Ennek két módja van, vagy hogy előírom hároméves kortól - ezt teszi most a tervezet , onnan fölmenthető majd a középosztályhoz tartozó, konszolidált hátterű gyermek az óvónő vagy a védőnő véleménye esetén. Nem tűnik túl életszerűnek, hogy egy ilyen cigánysoron a védőnő majd veszi a bátorságot, hogy ezt a fölmentést megtagadja. A másik lehetséges mód, hogy négyéves kortól írjuk elő kötelezően, és a ma is a költségveté sben szereplő óvodáztatási támogatással vesszük rá a hátrányos helyzetűeket, hogy járassák óvodába a gyerekeiket. Hasonlóan kritikus pont, hogy megmerevíti a tervezet az iskolába való átlépést; indokolatlannak, rossznak tartom. Hasonlóan kritikus pont, hog y korlátlanul megengedi a középiskolai felvételiztetést, nemcsak nagy túljelentkezés esetén, és ráadásul központilag ellenőrzött módon, hanem mindenki számára. És hasonlóan kritikusnak látom az érettségi tervezetben lévő szabályozását. Végezetül pár gondol atot, hiszen államtitkár asszony mint nagy elődjét emlegette Klebelsberg Kunót, fölidézve a Pesti Naplóból a nagyszerű előd gondolatait. Én is hadd idézzem ide! A koncepcióban az szerepelt, hogy csökkenteni kell az érettségit adó kapacitást, és azt halljuk , hogy csökkenteni kívánják a felsőoktatási kapacitásokat is. Ezzel a vitával szembesült a ’20as, ’30as években Klebelsberg is, és így ír: “Temérdek a főiskolás, sok a diplomás ember, és jönnek azok a klisé kifejezések, sztereotip frázisok, amelyeket az utóbbi időben megszoktunk, és nyomukban dörgő taps. A korábban tapsolók és lelkesülők egyszerre más színben látják a helyzetet, ha gyermekük ilyenkor a középiskolából kiszorul.” Hát, így van. Így van ez a beiratkozásnál is, ha valakinek a saját gyerekéről van szó, az már más. Nem is hiszem, hogy a pénzügyi vezetőt, az orvost vagy a mérnököt kapacitálni lehetne arra, hogy ne neveltesse gyermekét, mert diplomás munkanélküli lesz belőle, hanem adja inkább zsákhordónak, szabóinasnak vagy géplakatosnak, mert biz ony, azok között is tömérdek a munkanélküli. “Demokratikusabb lett itt a világ, és a kispolgár és az alacsonyabb közalkalmazott is taníttatni igyekszik gyermekét, ha azt hiszi, hogy majd boldogulni fog, és nem gondolnám, hogy a szegény ember tehetséges gye rmekét az iskolából vissza lehetne verni, pusztán attól a gyanútól vezéreltetve, hogy esetleg majd munkanélküli lesz belőle. Általában a világ kultúrpolitikai felfogása nem az, hogy a nagyobb tudás megnehezíti az illető számára a létért való küzdelmet.” És ha valaki oktatáspolitikusként körbenéz az időben (Az elnök csenget.) , és találkozik a tekintete… ELNÖK (Lezsák Sándor) : Képviselő úr!
