Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. október 27 (125. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2012. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2012. évi költségvetési törvényjavaslatáról, valamint a Költségvetési Tanács véleménye Magyarország 2012. évi költségvetésének tervezetéről eg... - ELNÖK (Jakab István): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): - ELNÖK (Jakab István): - DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): - ELNÖK (Jakab István): - KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP):
2422 ellehetetlenítésének a költségvetése, de mondhatjuk azt is, hogy Magyarország lepusztít ásának és leszakadásának a költségvetése. De azért ez a költségvetés, legyünk igazságosak, nem mindenkinek rossz, hiszen egy szűk tehetős réteg további gyarapodásának, gazdagodásának, mégpedig a nehezen élők rovására történő gazdagodásának a költségvetése. És mindezen túl ez a költségvetés már a benyújtásakor megbukott, hiszen a kormányhoz, a Fideszhez közel álló tekintélyes közgazdászok is felhívták erre a figyelmet. A Gyurcsánykormány hivatalba lépésekor, 2004 őszén mentem Brüsszelbe és a választási kamp ány közepén, 2010 tavaszán jöttem vissza. Ám az Európai Bizottság tagjaként, az uniós adó- és vámpolitika felelőseként, és az Ecofin, a pénzügyminiszteri tanács üléseinek résztvevőjeként is Brüsszelből figyelemmel kísértem a szocialista kormány és az ellen zéki Fidesz lépéseit, nyilatkozatait. Láttam a kormányzás hibáit, tévedéseit, és jeleztem is minden alkalommal az illetékeseknek. De láttam azt is, hogy 20082009ben, a pénzügyigazdasági válság kezelése során elkerülhetetlen megszorítások közepette is ig yekezett a kormány érvényesíteni a társadalmi igazságosság, az igazságos közteherviselés fontos követelményét. Ugyanakkor megdöbbenve tapasztaltam a Fidesz javaslatait, jó tanácsait, amelyek viszont nagyarányú adócsökkentésre és a kiadások bővítésére bizta tták a kormányzatot. Önök pontosan tudták, tisztelt fideszes képviselőtársaim, hogy ez a gazdasági öngyilkossággal lenne egyenlő. Ez a minél rosszabb az országnak, annál jobb nekünk, azaz a Fidesznek logikáját tükrözte. Kérdezem: ha önök annyira jónak tart ották ezt a receptet, most miért nem alkalmazzák, hiszen itt lenne az alkalom a nagyarányú adócsökkentésre, és itt lenne az alkalom a kiadások növelésére? Valószínűleg rájöttek, de akkor is tudták, hogy ez nem a kiutat jelentené. Miért a gazdagok adóját és a szegények jövedelmét csökkentették az egykulcsos adórendszerrel, miért nem fordítva tették? Ráadásul az egykulcsos személyi jövedelemadórendszer nemcsak igazságtalan, hanem még célszerűtlen is, hiszen nem csökkenti (Sic!) a keresletet, ezáltal nem élén kíti a gazdaságot, és nem is teremt új munkahelyeket, hiszen a vállalkozók nem az alkalmazottaik adóterheire érzékenyek, hanem arra, hogy nekik mibe kerül egy munkahely teremtése. Ezért kellett volna sokkal inkább a munkaadói járulékot csökkenteni. Ráadásu l mindezen felül a vállalkozóktól kikényszerített bér kompenzációjával vállalatok sorát kergetik csődbe vagy kényszerítik arra, hogy elbocsássák a munkavállalóikat, vagyis nem növeli, hanem csökkenti a munkahelyeket. A 27 százalékos áfa pedig - amely a leg magasabb az Európai Unióban, de a világon se tudok olyan országot, ahol ilyen mértékű áfa lenne - tovább fokozza a nehézségeket. Miniszterelnök úr hétfőn azt mondta, hogy a progresszív adórendszer tette tönkre az országot. Szeretném mondani, hogy az Európa i Unióban több mint húsz ország használja ezt az állítólag a gazdaságot tönkretevő progresszív adórendszert, ezek között ott találjuk a legfejlettebb, leggazdagabb országokat, és ott találjuk a konzervatív kormányok által vezetett országokat. Azért alkalma zzák ezt az adórendszert, és eszük ágában nincs az egykulcsos adórendszert bevezetni, mert tudják, hogy ez igazságosabb. S ha már az adórendszert érintettem - nagyon örülök, hogy államtitkár úr itt van , arra kérem államtitkár urat, hogy tájékoztassa már miniszterelnök urat, hogy az Euro Plus program egyik elemét képező adópolitikai harmonizáció nem az adókulcsok egységesítését tűzte célul. Ez egyébként valóban nem lenne érdeke Magyarországnak, de nem is ez szerepel benne, hanem az adóalapszámítás egysége sítése. Hétfőn már elmondtam, de ismétlés a tudás anyja: gondoljunk csak bele, hogy például az Egyesült Államokban, ahol az ötven szövetségi állam különböző adókulcsokat használ a vállalkozási társasági nyereségadóra, de egységesen számítja ki az adóalapot , mennyivel jobb befektetési lehetőséget kínál akár a japán, a kínai, az indiai vagy az európai befektetők számára, hogy nem kell ötvenféle adóalapszámításhoz igazodniuk. (15.10) Az Európai Unióban a 27 tagállam különböző adókulcsokat és különböző adóalapszámítási módszereket használ, ez a vállalkozók számára többletadminisztrációt és többletterhet jelent, és