Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. szeptember 13 (110. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Nemzeti Energiastratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - SZABÓ REBEKA (LMP): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - KEPLI LAJOS (Jobbik):
234 olajat, marad 2 kiló pogácsa. Ez a pogácsa maximu m 20 százalék erejéig kiválóan alkalmas az abraktakarmányba bekeverésre. (Gőgös Zoltán: Próbáltad már?) Próbáltam, igen. Ennek így a fehérjetartalma és a maradékolajtartalma kiválóan érvényesül abraktakarmányként, és máris nem a 360 forintot kell rávetíte ni az egy liter növényi olajra, hanem csak az egy litert, tehát az egyharmadát, valamint valamennyi áram szükségletét. Képviselő úr, ezek a technológiák működnek, az alapszámmal egyetértünk, csak mi a vegyes gazdálkodást támogatjuk, a gazda saját gazdaságá ban. Így az élelmiszer előállítását olcsóbbá tudjuk tenni, hiszen így egyharmad áron tudja előállítani a saját hajtóanyagát. Ez így azt jelenti, hogy az ő végterméke versenyképes lesz. Míg hogyha ezt összekötjük, és bioetanol- vagy biodízelüzembe szállítju k, akkor a gazda továbbra is kiszolgáltatott lesz, a pogácsa veszélyes hulladékként koncentrálódik valahol, és számos hátránya jelentkezik ennek a rendszernek. Köszönöm szépen, de valóban nem akarom folytatni ezt a vitát. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (B alczó Zoltán) : Megadom a szót kétperces felszólalásra Szabó Rebekának, az LMP képviselőjének. SZABÓ REBEKA (LMP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak nagyon röviden szeretnék ehhez a kialakult vitához hozzászólni. Varga Géza említett olyan technológiát, ami a biomassza egy lehetséges, fenntartható felhasználása, csak szeretném azt hangsúlyozni, hogy amikor a biomasszáról mint energiatermelésről beszélünk, mi sem arra gondolunk, hogy ha itthon ezt nem használjuk el, akkor - ahogy Gőgös Zoltán említette - majd exportáljuk, és csináljanak belőle máshol biodízelt vagy bioetanolt. Erről szó nincs, és arról sincs szó, hogy mi majd megmentjük a világot. De azért szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy azt hiszem, egy politikustól elvárható azért egy olyan szem lélet, hogy azért kicsit tovább lát az orránál, illetve a saját országának a határainál, és globális kontextusba helyezi ezeket a problémákat. Elég régóta emlegetjük azt, hogy nagyon helytelen, hogyha a biomasszaalapú energiatermelés versenyez az élelmisz ercélú termeléssel, hogy a biomasszára nem lehet elfoglalni ezeket a földterületeket, és még azt is, hogy az a fajta nagyipari mezőgazdaság, amely hatalmas energiaigényű és gázolajra alapoz - termeljük ezt meg bármilyen módon , az nem fenntartható. Éppen ezért az LMP számos esetben már hangsúlyozta, hogy szükség van a mezőgazdaságban egy teljes paradigmaváltásra, szerkezetátalakításra. Ennek a részleteit most nem fogom itt kifejteni, csak arra akartam felhívni Gőgös Zoltán figyelmét, hogy szerintem nagyon hasznos lenne, hogyha picit távlatosabban gondolkodnánk az energia kérdésében is, és globális kontextusba helyeznénk ezt az ügyet. Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Rendes felszólalásra következik Kepli Lajos, a Jobbik képviselője. Öné a szó. KEPLI LAJOS (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy általános vita mindig alkalmat ad arra, hogy kicsit nagyobb látószögből, kicsit távolabbról tekintsünk egy adott szabál yozásra, és én ezt is fogom most tenni, amikor is kicsit próbálok rávilágítani arra, hogy mi a különbség az egyes pártok energiapolitikája és energiastratégiája között, illetve nyilván a saját energiastratégiánkra kihegyezve ezt. Amikor ezt az energiastrat égiát először a kezünkbe vettük, és a fenntartható fejlődés bizottság ülésén az általános vitára való alkalmasságáról döntöttünk, akkor első körben kodifikációs, jogalkotási szempontból kellett hogy megnézzük. Akkor még hiányzott belőle az indoklás, és ez volt az egyik oka annak, hogy ilyen szempontból nem találtuk alkalmasnak. A másik kifogásunk pedig az