Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. október 11 (118. szám) - A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Latorcai János):
1347 ki lesznek tiltva a kép viselők az APEHtől, hogy nem erről van szó, pusztán arról van szó, hogy egy korábbi szabályozást egészen egyszerűen - amit egyébként mindannyian helyesnek gondoltunk - át kellett ültetni az új szervre. Tehát ami eddig a vám- és pénzügyőrségre vonatkozott a képviselők tekintetében, ugyanaz vonatkozik a NAV esetében is a vámhatósági területre. Semmi másról nincsen tehát szó. Tisztelt Képviselőtársaim! Én magam egyelőre nem szeretném tovább fűzni a szót, én azt gondolom, ha valaki ezt a törvényjavaslatot végi golvasta, akkor pontosan láthatja azt is, hogy jogok nem sérülnek, hanem jogok összhangjának a megalkotására kerül sor, és mindez annak érdekében, hogy az ország egyik legfontosabb kormányhivatala, a költségvetés bevételeinek jelentős részét biztosító Nemz eti Adó- és Vámhivatal jogszerűen, szabályszerűen, költségtakarékosan és hatékonyan tudjon dolgozni. Ezért tisztelettel kérem az Országgyűlést, hogy a számvevőszéki bizottsághoz hasonlóan konstruktívan álljon ezen törvényjavaslathoz, és bízom benne, hogy a kormánypártok támogatásán túl - amit én itt most garantálni tudok a tisztelt Háznak és a kormánynak - az ellenzéki frakciók egy része is támogatni fogja a javaslatot. Természetesen nem gondolom, hogy a szocialisták is ebbe a körbe tartoznak. Köszönöm szép en. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra Gúr Nándor képviselő úr kért szót. Parancsoljon! GÚR NÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Balla György képviselőtá rsam, a konstruktivitás, ugye, nem azt jelenti, hogy csak azt lehet gondolni és azt lehet cselekedni, amit ön gondol vagy ön cselekedni kíván egy adott dologban? A konstruktivitás szerintem sokkal többről szól, az sokkal inkább arról szól, hogy egy adott k érdést több felől is meg lehet közelíteni, és azt meg lehet tárgyalni, és nem biztos, hogy mindig annak van igaza, aki azt hiszi, hogy igaza van ebben a kérdéskörben. A másik része a dolognak, hogy önt csak becsülni tudom, mert tíz percig helytállt ebben a kérdéskörben. És nyugodtan felmenthetném önmagam, hogy nem elkéstem, hanem két perc alatt kellett ideérjek a napirend megkezdését követően, mert az előterjesztő a húsz percét nem tudta kihasználni, a bizottsági véleményt előadó képviselők egyegy mondatta l rövidre tudták zárni a dolgokat, mert mindenben egyetértenek - valószínű, hogy nem. Nohát, ennyi a formai részéről. A tartalmi részéről. Akkor és amikor harminc törvény változtatása következik be ennek az utolsó pillanatban feldobott, majd a parlament fa lai közé behozott törvénytervezetnek, akkor én értem, ha a fegyveres szervek hivatásos tagjait, a katonai és rendvédelmi kérdéseket vagy éppen az igazságügyi alkalmazottakat érintő kérdésekről szóló törvények módosítására sor kerül, de, tudja, kevésbé érte m az ön által is említett példát - valószínűleg majd meg tudja világítani, szívesen veszem , hogy mondjuk, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényt, úgy, ahogy mondta, csak egy kiterjesztés kapcsán kell átültetni, azzal, hogy a hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott módon. Szeretném tudni, hogy mi az a hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott mód, ami az országgyűlési képviselőknek, mondjuk, a hivatalban való jelenlétét érintené. De majd folytatom a következőben, mert ez a kétperces lejárt. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Kedves Gúr Nándor Képviselő Úr! Szeretném önt tájékoztatni arról, hogy amikor belépett az ülésterembe, már az ön felszólalásán a forgatókönyv szerint túl voltunk, és már akkor méltányossá gból adtam önnek szót. Most megkérdezem Józsa István képviselő urat, hogy rendes felszólalásra vagy kétpercesre. Mert mind a kettőre be van jelentkezve. (Dr. Józsa István: Kétpercesre.) Kétpercesre. Parancsoljon, képviselő úr! (Ékes József: Utána megkapja rendesre is!)