Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. október 11 (118. szám) - A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - BALLA GYÖRGY (Fidesz):
1346 A törvén ytervezet által javasolt módosítások kiemelt célja, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kormánytisztviselői és hivatásos állományára vonatkozó, jelenleg még több kérdésben jelentős eltéréseket tartalmazó, szerteágazó és több esetben indokolatlanul többszint ű szabályozást tovább közelítse. A törvényjavaslat több, a gyakorlatban értelmezési és jogalkalmazási problémát felvető helyzet rendezésére kínál és talál is megoldást. Tisztelt Képviselőtársaim! Ki kell emelni, hogy a módosítások egyike sem érinti a hivat ásos jogviszony lényegi elemeit, az összehangolással érintett területek mind jogviszonysemlegesek, vagyis olyan részterületeket érintenek, amelyek tartalma független kell legyen attól, hogy az érintett kormánytisztviselő vagy pedig hivatásos állományú. Kül önösen közös szervezeti keretek között, azt gondolom, ez teljesen belátható, hogy ennek így kell lennie. Nyilvánvalóan elfogadhatatlan egy ilyen speciális helyzetben lévő, ugyanakkor a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt jelentőségű szervezetben, hogy egy es, a jogviszony jellegétől független kérdésekben eltérő szabályozás vonatkozzon a kormánytisztviselőre és a pénzügyőrre. Nem hasonlítható össze a NAV hivatalos állománya más hivatalos állományúakkal, hisz sok tekintetben már 2011. január 1je óta, tehát a szervezet létrehozása óta lényegesen eltérő szabályok vonatkoznak rájuk. Itt is jó példa az illetmény- és ezzel együtt az előmeneteli rendszer, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál a hivatásos állományú tagok tekintetében koncepcionálisan más alapokon ny ugszik, mint például a rendőrök esetében. Ezért nem is fogadhatók el azok a kritikai észrevételek, amelyek a rendőrökkel vagy más hivatásos állományúakkal való összevetésen alapulnak, hiszen más a viszonyítási alap. Tisztelt Ház! A Nemzeti Adó- és Vámhivat al megalakulásával a pénzügyőrök tekintetében egy, a kormánytisztviselőkre irányadó illetményrendszer került bevezetésre, amelynek alapja a besorolás. A besorolás tekintetében a Ktv. számos kiegészítő rendelkezést tartalmaz, amelyek alkalmazása a pénzügyőr ök tekintetében is indokolt és szükséges, ezért a törvényjavaslat ezen rendelkezéseket megfelelő módosítással és kiegészítéssel átülteti a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvénybe. (15.40) A törvényjavaslat egyértelművé teszi, hogy a NAV kormányrendel etben megjelölt országos illetékességű középfokú és alsófokú adóztatási szerveinél nemcsak az illetménykiegészítés, hanem a vezetői pótlék mértéke is központi szervekre irányadó mérték szerint kerül megállapításra. Ellenkező esetben ugyanis a szabályozási céllal ellentétes, indokolatlan eltérések mutatkoznának az illetmények megállapítására vonatkozó szabályok körében. Már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megalakulásakor is célkitűzés volt az integrációs folyamat folyamatos mélyítése, amelynek egyik jelentős ál lomása a közös ügyféltörzs létrehozása az adóhatósági és vámhatósági feladatok ellátásához. A közös ügyféltörzs létrehozásával csökken mind az adózók és a vámhatósággal kapcsolatba kerülő ügyfelek, mind pedig a NAV adminisztratív költsége. Ehhez azonban má s jogszabályi rendelkezések mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvénynek az adatok elkülönített kezelésére vonatkozó rendelkezése módosítása is szükséges. Ez a rendelkezés és maga a közös ügyféltörzs felépítése nem jelenti az adatvédelem alacso nyabb szintjét, hiszen olyan adatokról van itt szó, amelyeket az adóztatási szerv, illetve a vámszerv egymás nyilvántartásából jelenleg is megismerhet. Az előrelépést az azonos szervezeten belüli párhuzamos nyilvántartások és párhuzamos, az adózókat, ügyfe leket terhelő adatszolgáltatási kötelezettségek megszüntetése jelzi. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal létrejöttét megelőzően az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény alapján a vám- és pénzügyőrség mint rendvédelmi szerv működésére szolgáló terüle tre az országgyűlési képviselő csak hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott módon volt jogosult belépni. Annak ellenére, hogy a NAV nem rendvédelmi szerv, a szabályozási cél a NAV vámszerveinek, illetve a nyomozó hatóságainak működésére szolgál ó területek tekintetében továbbra is fennáll. Így szükséges az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat szerinti módosítása. Itt kiemelném tehát, tisztelt képviselőtársaim, mert hallottam már olyan felvetést, hogy