Országgyűlési Napló - 2011. évi nyári rendkívüli ülésszak
2011. június 20 (100. szám) - Simon Gábor (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Megoldják vagy a következő ciklusra tolják a devizahitelesek problémáját?” címmel - ELNÖK (Kövér László): - SIMON GÁBOR (MSZP):
34 Mi úgy gondoljuk, hogy akkor teszünk jót, ha egyrészt közpénz ösztönzésével, másrészt pedig a helyi adottságok figyelembevételével a helyi közösség számára teremt értéket a kis k özösség az önkormányzat irányításával, amit az új közfoglalkoztatási törvényjavaslattal és programunkkal lehetővé teszünk. De ezt a programot el tudjuk képzelni úgy is, hogy nemcsak egyegy településen, egyegy önkormányzat szervezésében működik, hanem aká r települések összefogásával, tehát térségekben, mai szóhasználattal kistérségekben is meg tudják szervezni, és az egész kistérség javára tudják fordítani. Az erőforrások és a közpénz koncentrálásával, összevonásával, úgy gondoljuk, nagyon komoly eredménye k érhetők el ezen a területen. Ahhoz azonban, hogy ez valóban gyakorlattá váljon, először el kell fogadni a parlament asztalán lévő közfoglalkoztatási törvényjavaslatot, és tisztelettel kérem a képviselőtársamat, aki az interpellációt felvetette, és a frak ciótársait, hogy támogassák ezt a törvényjavaslatot, és az ön által elmondott célok ezáltal meg fognak tudni valósulni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Kövér László) : Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae a választ. SZILÁGYI PÉTE R (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. Tisztelt Államtitkár Úr! Abban valóban megegyezhetünk, hogy a célokban talán egyet is tudunk érteni, azt azonban látnunk kell, hogy az önkormányzatok katasztrofális helyzetben vannak, nekik konkrét anyagif orrásmegjelölések kellenek, hogy miből tudják megvalósítani ezt a programot. Az önkormányzatok nem képesek erre saját erőből, ennél sokkal konkrétabb ígéretekre van szükségük, és nemcsak ígéretekre, hanem valós pénzösszegekre is. A másik nagyon komoly pro bléma, hogy jelenleg számos településen hosszú távú, tehát tíz évre szóló szerződéseket kötöttek ezekkel a külsős cégekkel - nagyon nehezen látom, hogy hogyan tudjuk az ezeken a településeken lévő helyzetet megoldani. Én úgy vélem, hogy az államtitkár úr s zámára mindenképpen ösztönzőleg hatna, ha én ezt a választ most nem fogadom el, és arról támogatni, biztosítani tudom az államtitkár urat, hogy a jövőben minden olyan kezdeményezést fogunk támogatni, ami az általunk közösen vallott cél megvalósítására töre kszik. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK (Kövér László) : A képviselő úr tehát nem fogadta el a választ, ezért kérdezem, hogy az Országgyűlés elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a Há z 195 igen szavazattal, 90 nem ellenében, tartózkodás nélkül a választ elfogadta. Simon Gábor (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Megoldják vagy a következő ciklusra tolják a devizahitelesek problémáját?” címmel ELN ÖK (Kövér László) : Most Simon Gábor, az MSZP képviselője következik, aki interpellációt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszterhez: “Megoldják vagy a következő ciklusra tolják a devizahitelesek problémáját?” címmel. A képviselő urat illeti a szó. SIMON GÁB OR (MSZP) :