Országgyűlési Napló - 2011. évi nyári rendkívüli ülésszak
2011. július 4 (107. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - ELNÖK (Lezsák Sándor):
1320 Magyarországon is, hogy milyen termékek kerülnek forg alomba, és ami olyan, azt kitilthatjuk az ország területéről. Illetőleg az egészségügyi termékadó tulajdonképpen ebbe az irányba tett első lépés, hogy megtisztítsuk a saját élelmiszerpiacunkat az egészségre ártalmas termékektől, és ezzel a helyi termékek e lőtt megnyissuk a lehetőségeket. Az egy percben, ha megengedi, még néhány intézkedést szeretnék ismertetni, amelyekre készülünk ezen a területen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Lakatosné Sira Magdolna képviselő asszonyt megilleti a viszonválasz, egy percben. (17.20) LAKATOSNÉ SIRA MAGDOLNA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm megtisztelő válaszát, államtitkár úr. A helyi termelők bevonása a közétkeztetéshez szükséges alapanyagtermelés be nemcsak a kiváló minőségű alapanyagok beszerzése miatt fontos, hanem azért is, mert ezzel a halmozottan hátrányos helyzetű kistelepüléseken is létrehozható, tartósan megteremthető néhány munkahely, ami országos szinten akár a 40 ezer főt is elérheti, hi szen Magyarországon az önkormányzatok körülbelül 150 milliárd forintot fizetnek ki közétkeztetésre. Tekintettel arra, hogy az ön által ismertetett lépések elősegítik azt, hogy a közétkeztetés alapanyaga elsősorban a helyi termelőktől kerüljö n beszerzésre, a válaszát elfogadom. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Viszonválasz illeti meg államtitkár urat is. DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Ha megengedi, képviselő asszony, még néhány programot említenék, ami ebb e az irányba mutat. Ilyen az iskolatejprogram, amelynek a költségvetését az idei évben a duplájára emeltük. Ugyanide tartozik az iskolagyümölcsprogram, ahol szélesítettük a skálát. Ötféle gyümölcs és egyéb zöldségfélék kerültek be, sőt a százszázalékos gy ümölcslevek is kínálhatók a gyermekeknek az iskolában. Itt szeretném említeni a szociális nyári gyermekétkeztetést, amellyel kapcsolatban közösen léptünk föl Soltész Miklós államtitkár úrral. A 2,4 milliárd forint 1400 településen nyári melegétkeztetést bi ztosít a rászoruló gyermekek számára. Itt az egyik kritérium azt volt, hogy helyi termékeket is szerepeltessenek ebben a programban. Szeretném megemlíteni azt a kezdeményezést is, amelyet hat államtitkársággal közösen indítottunk a nemzeti vidékstratégiáho z kapcsolódóan. Ennek az elnevezése is megmutatja, hogy mire törekszünk: egészséges helyi élelmiszert a közétkeztetésbe. Ennek az első ülése megvolt, és a nyáron fogjuk kidolgozni ennek a részleteit. Köszönöm, hogy felvetette ezt a kérdést, mert valóban eb ben az irányban tájékozódunk. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.) Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Harangozó Tamás, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak: “Miért tűri, hogy a saját kormányának tagjai meghazudtolják?” címmel. Miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Navracsics Tibor közigazgatási és iga zságügyi miniszter urat jelölte ki.