Országgyűlési Napló - 2011. évi nyári rendkívüli ülésszak
2011. július 4 (107. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Kövér László): - MICHL JÓZSEF (KDNP):
1287 abban mindenki egyetért, hogy ez a cél, hogy az emberek így gondolkodja nak, hogy ne érje meg segélyen lenni, hanem inkább dolgozzon, vagy a közfoglalkoztatás rendszerében, vagy valóságosan a munkaerőpiacon. Arról pedig, hogy a közfoglalkoztatás keretében milyen munkát fognak végezni, úgy gondolom, hogy erről még szó nincs. Az egyik lehetőség az, hogy az állam szervezi meg számukra a munkát, de ez csak az egyik lehetőség. Ezek a programok természetesen kidolgozás alatt vannak, és nem azt fogja jelenteni, hogy minden ember állam által szervezett közmunkaprogramban tud részt venn i. Azt pedig nem tudom elfogadni, hogy mindenkinek helyben biztosítsunk munkát, hiszen olyan aránytalanságok vannak a munkanélküliség terén az országban, hogy azon az egy adott településen mindenki számára nem lehet a közfoglalkoztatást megszervezni. Ezt a z élet bizonyította és fölülírta. Az ön által mondott példák nagyonnagyon jó példák, és nem kell ezeket a programokat fölszámolni. Mi több, azt szeretnénk, hogy ilyen jó példák az országban elterjedjenek. Szeretném Juhász Jánosnét megnyugtatni, hogy neki a falujából nem kell elmenni az új közfoglalkoztatási rendszerben sem, sőt sok embert, sok polgármestert oda fogunk majd vinni, és bemutatjuk nekik azt, hogy ezt így kell csinálni és így kell kitalálni, és igenis, az államnak az ilyen programok megsegítésé re lesz forrása, lesz a költségvetésben támogatás ezen önkormányzati projektek megvalósulására. Azt gondolom, annak, hogy a Belügyminisztériumhoz került a közfoglalkoztatatási program, egyetlenegy oka van, az, hogy az önkormányzatokat a belügyminiszter fel ügyeli, és az önkormányzatoknak a jövőben sokkal nagyobb szerepet kell vállalniuk a közfoglalkoztatás rendszerében, és úgy gondoljuk, hogy a belügyminiszter ezt sokkal jobban meg fogja tudni szervezni források és egyéb eszközök bevonásával. Összességében t ehát az, hogy egy új feltételrendszert dolgoztunk ki a T/3500. számú törvényjavaslattal, azt fogja jelenteni, hogy az embereknek rá kell jönniük, akik még most nem jöttek rá, hogy a jövőben a közfoglalkoztatáson keresztül kell hogy visszatérjenek az igazi, tényleges munkaerőpiacra. Ezt szolgálja ez a törvényjavaslat, amelyet reméljük, önök is meg fognak szavazni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Kövér László) : Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Michl József képviselő úr, a KDNP részéről: “A közigazgatás és az emberek - július 1je, a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja” címmel. A képviselő úré a szó. MICHL JÓZSEF (KDNP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Három közelmúltbeli esemé nyre szeretnék utalni gondolataim elején. Június 9én Tatán tartották kihelyezett államtitkári értekezletüket a közigazgatási államtitkárok. Tiszteletreméltó módon az értekezlet előtt a Tataitó partján álló Magyary Zoltánszobor megkoszorúzására került so r. Történelmi pillanat volt, amikor Magyary Zoltán posztumusz Magyar Örökségdíjas tudós államférfi előtt a magyar kormány közigazgatási államtitkárai együtt hajtottak fejet. A másik pedig: a következő nap, Magyary születésnapjának dátuma, június 10e. Ezt a dátumot jeleníti meg a címlapján a magyar közigazgatás megújítását bemutató Magyaryprogram. A harmadik pedig: március 8án itt a Házban mutattuk be a parlament könyvtára és a tatai Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság szervezésében Magyary Zoltánnak és Kiss Istvánnak eredetileg 1939ben, most pedig reprint kiadásban megjelent művét, amely “A közigazgatás és az emberek” címet viseli. Annak kapcsán hozom ide ezeket az eseményeket és a könyvet, hogy július 1jén köszöntjük évek óta a köz szolgálatában dolg ozókat, a köztisztviselőket és most már külön a kormánytisztviselőket is. 1992ben ezen a napon lépett életbe az első szabadon választott parlament által elfogadott köztisztviselői törvény.