Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. június 15 (99. szám) - A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - MICHL JÓZSEF (KDNP):
4903 polgármester az adósságrendezési eljárást kezd eményezni. Tehát tisztelettel, pont az esztergomi példára ha visszatérünk, igen, ott akkor követett volna el törvénytelenséget a polgármester asszony, hogyha nem kezdeményezi ezt a bizonyos adósságrendezési eljárást. Ez is az az egyik ellentmondás egyébkén t, ami benne maradt a törvényben. Önök azt mondják, hogy érdemi elbírálás nélkül a bíróságnak vissza kell utasítania az adósságrendezési eljárás elindítását akkor, hogyha nincs képviselőtestületi felhatalmazása a polgármesternek ehhez, ugyanakkor ez a tör vényi passzus, amit most felolvastam, benne marad a törvényben. Akkor most köteles megtenni a polgármester adott esetben az adósságrendezési eljárás elindítását, ugyanakkor, ha megteszi, meg is kapja a magáét, hiszen majd a bíróság érdemi döntés nélkül, ér demi vizsgálat el kell hogy utasítsa? Tehát ez egy olyan ellentmondás, amit szerintem nagyon érdemes lenne tisztázni majd a részletes vita folyamán. Milyen vagyontárgyakat érint az adósságrendezés? Az imént elmondtam az éppen most távozó L. Simon László ké pviselőtársunknak, és csak újólag meg tudom önöknek ezt erősíteni, hogy hiába próbáljuk mi megvédeni úgy az önkormányzati intézményrendszert, hogyha a törvény mellékletében felsoroljuk, hogy melyek azok a feladatok, amelyekre finanszírozást lehet biztosíta ni a csődeljárás vagy az adósságrendezési eljárás során is, hogyha ugyanakkor engedjük azonnali hatállyal megszüntetni ezeket az intézményeket egyrészről, illetve miután megszüntettük őket, utána azonnali hatállyal el is lehet már adni ezeket, tehát bevonh atóak igenis az adósságrendezésbe ezek az intézmények. Annak idején mi próbáltunk kezdeményezni egy olyan törvényjavaslatmódosítást, ami arról szólt volna, éppen az iskolabezárási hullám miatt, hogy törzsvagyonból nem kivonható, forgalomképtelen vagyontár gyak legyenek - úgy általában minden önkormányzatnál, tehát nemcsak azoknál, amelyek éppen adósságrendezés alatt vannak, hanem minden önkormányzatnál - azok a vagyontárgyak, amelyek kötelező önkormányzati feladatellátást biztosítanak. Ez egyébként nagyon k omolyan megelőzné szerintünk az olyan ingatlanmutyikat, amelyek a kiszolgáltatott önkormányzataink helyzetében sajnos sokszor virágoznak, mondjuk ki a tételt. Nagyon sajnáljuk, hogy annak idején ezt leszavazta a Fideszfrakció, illetve a kormányzati oldal. Nagyon kérjük önöket, hogy az ezzel kapcsolatban itt most benyújtott módosító indítványainkat, tehát egyrészt, hogy mi az, ami bevonható az adósságrendezésbe, illetve mi az, ami nem vonható be az adósságrendezésbe, másrészt pedig, hogy ne hagyjuk már ilye n rövid úton, egy kardcsapással megszüntetni az intézményeinket, oktatásit, kulturálist egyaránt, hanem legalább lélegzetvételnyi időt hagyjunk nekik, legalább a jelenlegi törvényi előírásoknak megfelelően járjunk el, hogyha elbocsátásokról, megszüntetésrő l van szó. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Összegzésképpen annyit szeretnék mondani, hogy számtalan - pontosabban 13 - módosítót adtunk be ehhez a törvényjavaslathoz, és kérem, hogy támogassák az elmondottak szerint; a részletes vitában még ki fogom fejt eni a további álláspontunkat. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Kétperces felszólalásra következik Michl József, a KDNP képviselője. MICHL JÓZSEF (KDNP) : Köszönöm szépen a szót, elnök út. Tisztelt Országg yűlés! Két dologhoz szeretnék csak röviden hozzászólni. Az egyik az, hogy a Hegedűs Lorántné által benyújtott módosító indítványokat végigolvastam, és láttam, hogy van közöttük a 18. §ra vonatkozó javaslat, amit én magam a bizottsági ülésen is jeleztem má r, hogy én azt nem tartom elfogadhatónak, hogy az oktatási intézmények ebbe a körbe beletartozhassanak. (1.40) Tehát ha ez egy kicsit már megnyugtató, akkor én biztos, hogy e tekintetben támogatója leszek a képviselő asszony javaslatának. Hogy ebben a form ábane vagy ezen még tovább dolgozunk, teljesen mindegy; a lényeg az, hogy valóban ezt a részét kell megoldani.