Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. június 15 (99. szám) - Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Balczó Zoltán): - KAUFER VIRÁG (LMP):
4884 nem érő munkaidőt tölt naponta munkával. A kormány által javasolt heti 44 órát az EUtagállamok dolgozói közül mindössze 14,4 százalék dolgozik. 40 órás a munkahét a versenytársaink közül többek között Szlovákiában, Leng yelországban, Észtországban, Lettországban, Bulgáriában, Portugáliában, de Ausztriában, Finnországban vagy Svédországban is, Belgiumban 38, Franciaországban 35 órás a munkahét. Az egy dolgozóra jutó ténylegesen ledolgozott évi munkaórák száma alapján szint e Magyarországon dolgoznak a legtöbbet az egész OECDben. Nem igaz tehát, hogy a magyarok lusták lennének. Aki képes munkához jutni, az annyit dolgozik, amennyit csak bír. Összességében tehát a munka törvénykönyvének tervezett módosításával a már amúgy is erősen kiszolgáltatott munkavállalók kiszolgáltatottságát igen, viszont a versenyképességet aligha lehet növelni. 3. pont: a kormány azt állítja, hogy az embereket ki kell lökni a munkaerőpiacra, hogy álláshoz jussanak. A valóság ezzel szemben az, hogy 201 0 decemberében 11 740 betöltetlen álláshely jutott 591 278 regisztrált munkanélkülire, tehát 100 munkanélkülire jutott nem egészen 2 álláshely. Világos, hogy egyáltalán nem a munkakedvvel van gond, hanem az álláshelyek számával. Nem véletlen tehát, hogy a szerzett jogaiktól megfosztott rendvédelmisek után lázadnak most már a rokkantnyugdíjasok is. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége nemrégiben levélben fordult a miniszterelnök úrhoz, azonban a kormány egy szóra sem méltatta őket. 4. pon t: a kormány Kínát akar csinálni hazánkból, úgy véli, hogy olcsó, silány minőségű árukra specializálódva, alacsony bérű és kiszolgáltatott munkaerővel tudunk majd kilábalni a válságból. A valóság ezzel szemben az, hogy a magas hozzáadott értékkel termelő, kulcsfontosságú vállalatok versenyképessége szempontjából pont nem a rugalmas, vagyis - zárójelben - könnyen kirúgható munkaerő, hanem a munkaerő képzettsége és megbízhatósága a legfontosabb szempont. A politikai gazdaságtani irodalomban számos alternatív megközelítés létezik a jóléti állammal kapcsolatosan, a kapitalizmusváltozatok irányzat szerint például a jóléti intézkedések kifejezetten kedvezhetnek a tőkeérdekeknek is. Az LMP és az európai zöldpártok által képviselt zöldfordulat politikája erre a megk özelítésre épül. Eszerint a jóléti politika nem a piacok ellen, hanem a piacokért folyik. A koordinált, úgynevezett német típusú kapitalizmusmodellben eszerint azért kiterjedt a jóléti állam, mert a gazdasági kulcsszereplő exportiparágak sikeres működéséhe z elengedhetetlen a jól képzett, szakosított munkaerő. Ahhoz, hogy ennek a fajta munkaerőnek megfelelő kínálata alakuljon ki, speciális jóléti garanciák szükségesek, kiterjedt szakképzési rendszer, magas fokú munkaerőpiaci védelem, valamint biztosítási re ndszer, vagyis munkanélküliség, betegség és öregség esetére. Tény ugyanakkor, és ezt nagyrészt a kapitalizmusváltozatok irodalom is elismeri, hogy a német modell alacsony foglalkoztatással és a nőket diszkrimináló foglalkoztatási szerkezettel járt együtt. Ez azzal magyarázható, hogy a magas munkaerőköltségek és a kiterjedt munkaerőpiaci szabályozás gátolja az alacsony képzettségű munkaerőt igénylő szolgáltató szektor kiépülését. Az alacsony foglalkoztatás a 2000es évek elejére Európa beteg emberévé tette Németországot, ami legalább annyira magyarázható az egyesítés problémáival, mint a koordinált kapitalizmusmodell gyengeségeivel. A német jóléti állam ekkor kezdődött reformja mára, úgy tűnik, behozta az árát. Németországnak a világgazdasági válság közepett e egyszerre sikerült megőriznie exportiparágainak versenyképességét, és növelni a foglalkoztatottságot. A reformok kétségkívül a szociális juttatások megkurtítását is tartalmazták, ugyanakkor inkább mennyiségi, mint minőségi változásról volt szó, az alapve tő elemek megőrződtek, megmaradt a távolság az angolszász liberális rendszerektől. A kapitalizmusváltozatok irodalom megfontolásai és a konkrét német példa arra figyelmeztetnek minket, hogy átalakításra szükség van, ugyanakkor a munkavállalók jóléti garanc iáinak radikális leépítése a gazdasági racionalitásnak is ellentmond. A magyar kormánynak ugyanakkor valószínűleg nem Németország, hanem egy sokkal radikálisabb reformpélda lebeg a szeme előtt, ez pedig az úgynevezett szlovák csoda. Az adatok ugyanakkor az t mutatják, hogy mára a tátrai tigris megbicsaklott. Bár a GDPt tekintve kevésbé volt erőteljes a visszaesés, és gyorsabbnak tűnik a kilábalás, Szlovákiában a munkanélküliség jelenleg 14 százalékos, ami a magyar rátánál 2
