Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. február 17 (67. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. GYÜRE CSABA (Jobbik):
489 európai egyezményekre, többek között az Európai Emberi Jogi Bíróság álláspontjára is, miszerint nemcsak de jure, hanem d e facto a család, illetve a családi élet is védelemben részesítendő. Ha már család, akkor következik a családnak a legfontosabb ékköve, a jövőnk záloga, a gyermek. Több nemzetközi dokumentum is foglalkozik a gyermekek jogaival, ekképpen szerencsésen a korá bbi alkotmányunkba is belekerültek a legfontosabb alapvetések. Eredendően a gyermek gondozása, nevelése és védelme a szülőkre hárul. A helyzet azonban mára már némiképp megváltozott, az állam igenis elkötelezte magát a család támogatása mellett annak érdek ében, hogy a szülő a lehető legteljesebb mértékben teljesíthesse gyermeke iránti vagy gyermekei iránti kötelezettségét. A gyermekek védelméhez kapcsolódó alapvető jogok esetében különös jelentősége van a szociális, kulturális, illetve az egészségvédelemhez kapcsolódó alapjogoknak. A gyermeki jogok mint speciális állampolgári alapjogok a jogrendszer egészét át kell hogy fogják. Tisztelt Képviselőtársaim! Szociálpolitikusként önmérsékletet fogok tanúsítani, és nem kívánok itt az alkotmány vitájánál a szociáli s jogok intézményeire alkotmányos biztosítékot kérni, hiszen nagyon jól tudom, hogy a szociális területet nem szabad belefoglalni az alkotmányba, hiszen szerteágazóan nem lehet minden szociális területre alkotmányos biztosítékot kiterjeszteni. Egy alkotmán yos vitában azonban fontos megjegyezni, hogy a szociális hálónak elsősorban az intézményi keretek stabilitása és hatékony működése az elsődleges feladata, amelyet a mindenkori kormánynak kell és kötelessége biztosítani. Szociális biztonság ezáltal az alkot mányban alapjogként kell hogy szerepeljen, az intézményesülése és a megvalósulása a szociálpolitika, a mindenkori szociálpolitika pedig a mindenkori kormányok feladata, hiszen szociális biztonság nélkül nem beszélhetünk az egyik alapjogunkról, nem beszélhe tünk az emberhez méltó életről. Tisztelt Képviselőtársaim! A szociális biztonság a nemzet számára erőforrás, minden egyes megszületendő gyermek egy jó befektetés, egy jó befektetés az ország előremozdítása érdekében. Éppen ennek érdekében az alkotmányunkna k mindent meg kell tenni a család és a gyermekek védelméért. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Gyüre Csaba képviselő úr, Jobbik. DR. GYÜRE CSABA (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Varga Mihály képviselőtársam éppen a spanyol alkotmányt hozta fel nemrég példaként, és például állította a tisztelt Országgyűlés számára az ottani alkotmányt. Volt szer encsém ezt ott kint tanulmányozni, illetve azokkal párbeszédet folytatni, akik a spanyol alkotmányt megalkották, és azt mondták, hogy a legfontosabb feladat egy új alkotmány megalkotásakor, létrehozásakor az, hogy a társadalom konszenzusával jöjjön az létr e. Nem elég az, hogy a parlamenti többség vagy egy kétharmados többség elfogadja, mert az nem lesz egy időtálló alkotmány, azt nem fogja elfogadni a társadalom nagy része, az előbbutóbb támadásokat fog kapni, és azt előbbutóbb meg fogják változtatni, már pedig stabilitásra van szükség. Éppen ezért a spanyolok példaként állították elő a saját alkotmányukat, amelyet egyetlenegy tartózkodással fogadtak el, a parlamentben minden más képviselő elfogadta azt. Én javasolom a jelenlegi parlamenti többségnek is, ho gy ha már Varga Mihály képviselőtársunk ezt hozta fel, akkor tekintsük ezt szintén követendő példának a magyar parlamentben is a magyar alkotmány, a magyar alaptörvény elfogadásakor is. Az alkotmányelőkészítő eseti bizottság 4. számú munkacsoportja foglal kozott az igazságszolgáltatással, az alkotmány- és jogvédelemmel. Ezen belül a legfontosabbnak tartjuk - mint ahogy valamennyi párt, amely részt vett az alkotmányelőkészítő bizottság munkájában,