Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. február 17 (67. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár:
486 szíves az előbb fölolvasni a második szakasz második felé t. Ha az elsőt is felolvassa, akkor abban az is benne van, hogy az elfogadást követő harmadik napon lép hatályba. Tehát ennek a törvénynek, ennek az alkotmánymódosításnak rendelt ideje volt, elfogadást követő harmadik nap, illetve a ’94ben megválasztott O rszággyűlés megbízatásának megszűnése napján. Ez van benne a törvényben, ez teljesen egyértelmű. (Novák Előd: És az alkotmány meg maradt.) A törvény önmagában addig volt érvényes, amíg a ’94ben megválasztott Országgyűlés megbízatása tartott. Ez az új Orsz ággyűlés alakuló ülésével megszűnt, ezért 1998. június 18a óta, lassan tizenhárom éve az alkotmányozásnak változatlan eljárási feltételei vannak. Egyébként meg, hogy miért nem írjuk mi elő a 80 vagy 90 százalékot, azért azt lássuk be egymás közt, hogy mik özben talán a preambulum tekintetében sok olyan terület van, ahol a Jobbik véleménye nem lesz hatalmas távolságra a mi véleményünktől, de az államszervezet tekintetében és az alkotmányos elgondolás tekintetében a Jobbik képviselői egy egészen külön álláspo ntot képviselnek. Tehát nekünk itt racionálisan megegyezni azokkal a kiváló képviselőkkel és frakciókkal lehetett volna, akik jelen sincsenek. Tehát azt kellett eldönteni, hogy kitartunk a ’49es alkotmány mellett, vagy pedig megpróbálunk egy új alkotmányt elfogadni a 13 éve rögzített eljárási szabályok mellett. Én inkább arra kérem jobbikos képviselőtársaimat, hogy a büntetőjogi felelősség irányába induljanak el. (Novák Előd közbeszólása.) És egyébként pedig arról biztosíthatjuk önöket, hogy ahogy a nemzet i konzultációnak is része, úgy az alkotmányozási folyamatnak is része lesz az, hogy a bizottság előtti meg nem jelenés kérdését ebben az évben megoldjuk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Kettő percre Répássy Róbert államtitkár urat illeti a szó. DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár : Azért szerettem volna még hozzászólni, mert bizonytalan vagyok abban, hogy a Jobbik az alkotmány műfaját tekintve, tehát az alkotmány norma jellegét tekintve milyen állásponton van. Mert nagyon sokszor hangzik el GaudiNagy Tamástól és másoktól is, hogy a történeti alkotmányosság talaján állnak, hogy a történeti alkotmány talaján állnak, de ami most folyik, az egy chartális alkotmánynak a megszövegezése, egy chartális alkotmány elfogadása. (15.00) Én nem tudom, hogy hogyan akarják a történeti alkotmányt módosító javaslat formájában benyújtani egy chartális alkotmányszöveghez. Nagyon kíváncsian várom egyébként ezt a mutatványt, és különöse n azt várom, hogy amennyiben rá tudnak mutatni azokra a jogszabályokra, amelyek még hatályban vannak az úgynevezett történeti alkotmányosságból, akkor beszéljük meg, hogy ezeknek vane még ma, 2011ben érvényességük. Tehát számomra nem világos, hogy miközb en arról beszélnek, hogy jobbító módosító javaslataik vannak, milyen műfajban akarják elfogadni az alkotmányt. A történeti alkotmányosság az én felfogásom szerint kizárja az egy chartális alkotmánynak az elfogadását. Szerintem érdemes lenne átjönniük erre a térfélre, és a chartális alkotmány keretén belül gondolkodnának, és ha azon belül azt mondják, hogy az Országgyűlés ne fogadjon chartális alkotmányt, az is egy érdekes álláspont. De akkor mutassanak rá azokra a jogszabályokra, amelyek jelen pillanatban h atályban vannak. Tudjuk jól, hogy számos törvényt, a XVIIIXIX. század törvényeit a későbbi korszakokban hatályon kívül helyezték. Persze vannak közöttük olyanok, amelyeket nem helyeztek hatályon kívül, ez kétségtelenül így van, de szerintem az úgynevezett történeti alkotmányosság dokumentumai, jogszabályai nem hatályosak, vagy legalábbis nem teljesen hatályosak, nincs teljes mértékben hatályosságuk. Úgyhogy itt egy jogfilozófiai vita is van közöttünk. Köszönöm szépen.