Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. június 8 (97. szám) - Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója:
4382 megnyugtató módon lezárni. A viták jellemző módon hirtelen fellángolnak, majd minden fontosabb konklúzió és a vita tárgyát érintő program kidolgozása nélkül egyszer csak elhalnak.” Igaz ez a politikai vitákra is, ám a tisztelt Ház előtt fekvő törvénytervezet előkészítésekor Puskás Imre és Németh Zoltán képviselőtársammal, valamint a kodifikációs munkát segítő Kriza Zsigmonddal együtt arra törekedtünk, hogy mind a színházi, zenei, táncos, mind a fenntartói szervezetekkel, valamit a szaktárca munkatársaival érdemi, alapos vitát folytassunk. Az előkészítő tárgyalásokon részt vettek az Előadóművészeti Iroda, a Magyar Színházi Társaság, a Magyar Teátrumi Társaság, a Szabadtéri Színházak Szövetsége, a Független Színházak Szövetsége, a Bu dapesti Színházak Egyesülete, a Fővárosi Színigazgatók Egyesülete, a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete, a Magyar Rektori Konferencia, a Színházi Dolgozók Szakszervezete, a MASZK Országos Színházegyesület, a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövet sége, az UNIMA Magyar Központja, a Magyar Bábművészek Szövetsége, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Mozaik Művészegyesület, a Magyarországi Nemzetiségi Színházak Szövetsége, a Magyar Játékszíni Társaság, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsé ge, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, a Magyar Táncművészek Szövetsége, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége, a Magyar Zenei Tanács, a Magyar Muzsikus Fórum, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kf t., Budapest főváros önkormányzata, a Megyei Jogú Városok Szövetsége, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, valamint a Magyar Faluszövetség munkatársai, képviselői. Az előkészítésben a kulturális tárca is részt ve tt, a végső szövegváltozat kormányzati jóváhagyással készült el. (22.30) A 2008 decemberében elfogadott eredeti törvény módosítását - a választási ígéreteinknek megfelelően - körültekintően készítettük tehát elő, a lehető legtöbb kérdésben figyelembe vettü k mind a szakmai, mind a fenntartói szervezetek javaslatait. A törvény módosításának szükségességét az is alátámasztja, amit Hiller István korábbi miniszter mondott a kulturális és sajtóbizottság június 6i ülésén, szerinte ugyanis az előadóművészeti törv ény legnagyobb érdeme az volt, hogy elfogadták. Az előadóművészeti törvény létrejöttét valóban indokolta, hogy a területet érintő ágazati szintű törvényi szabályozás hiányzott, ugyanakkor a jelenleg hatályos jogszabály sem szakmai, sem fenntartói oldalról nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A törvénymódosítás tisztázza az állami szerepvállalás alapvető szempontjait, ésszerűbbé és átláthatóbbá teszi a közpénzek felhasználását az előadóművészeti területen. Meghatározza az állami és fenntartói felelős ség mibenlétét, illetve az állami és fenntartói szerepvállalás korlátait, ezzel is védve a művészi szabadság elvét. Átalakítja az ágazati érdekegyeztetés struktúráját, újradefiniálja az illetékes miniszter felelősségét. Megteremti a minőségbiztosítás megfe lelő kereteit, a nemzeti kulturális értékek érvényesülésének lehetőségét, és korrigálja az intézményfinanszírozás egyoldalúságait, torzulásait. A törvény a kihirdetését követő 45. napon lép hatályba, az előadóművészeti szervezetek támogatásával kapcsolato s része azonban csak az Európai Bizottság jóváhagyó határozatának kihirdetését követően, s maguk a támogatások első alkalommal 2013ban vehetők igénybe. Ez egyfelől garantálja, hogy a törvénymódosítás ne érintse az előadóművészeti szervezetek által igényb e vehető társaságiadókedvezményt, másfelől tekintettel van az évadtervezés gyakorlati szempontjaira, ezzel is segítve az új támogatási rendszerre történő átállást. Tisztelt Képviselőtársaim! Fontos kiemelnünk a törvényi módosítás legfontosabb elemeit. Mód osulnak az ágazati érdekegyeztetés szabályai. Az Előadóművészeti Tanács helyett két új testülettípus jön létre: a nemzeti előadóművészeti érdekegyeztető tanács és az előadóművészeti bizottságok.