Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. június 6 (95. szám) - Egyes jogállási törvényeknek az Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - Az Állami Számvevőszékről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik):
4094 gazdálkodás ellenőrzéséért felelős az ÁSZ, pont azt a feladatát veszíti el, amire hivatott lenne; mivel közpénzekről, pontosan tudjuk, nem csupán az állam i és az önkormányzati vagyon kapcsán beszélhetünk. Hiszen ott vannak például az önkormányzati tulajdonú cégek is. Ott vannak például az állami tulajdonú vállalatok, illetve azok a vállalatok, ahol az államnak résztulajdona van. Így hát úgy érzem, hogy nem csupán alkotmányossági aggályok vannak, hanem gazdasági felelősség is. Itt mi most mindannyian a közvagyont kell hogy óvjuk, védjük, és kialakítsunk egy olyan rendszert, amely a közvagyon egészét, akár nevezhetjük úgy is, a nemzeti vagyon egészét ellenőriz ni képes. Azzal, hogy most az Állami Számvevőszéknek így leszűkítjük a fókuszát, olyan dolgot kockáztatunk, hogy a jövőben még több korrupció, még több átláthatatlanság és még több visszaélés lehet Magyarországon. Ki fogja akkor ellenőrizni azokat, azon kö zvagyonelemeket, amelyek beletartoznak a nemzeti vagyonba, de se nem közvetlenül állami, se nem közvetlenül önkormányzati tulajdonba tartoznak? Ki fogja ezeket ellenőrizni? Ki fog azoknak a kezére rácsapni, akik a közvagyonból, a nemzeti vagyonból elveszne k? Senki. Ezért hát az a probléma, hogy amennyiben tényleg elfogadják Dancsó úr 4. előterjesztési számon található javaslatát, akkor nem csupán alkotmányossági aggályokat, de messzemenő morális, politikai problémákat hoznak Magyarországra. És egy olyan hel yzetben, amikor az egész társadalom bizalma megingott az államban és a kormányban, köszönhetően az elmúlt 21 év kormányzásainak, akkor azt nem lehet megtenni, hogy Magyarországon tovább adunk lehetőségeket ilyen mutyiknak. Igenis tisztán kell látni. Az ÁSZ legyen egy kemény szervezet, amely rácsap azok kezére, akik a közös mézesbödönből akarnak kivenni. De hogy ez nem állami, nem önkormányzati, hanem közvetetten van a közpénz benne a rendszerben, akkor is kőkeményen az Állami Számvevőszéknek föl kell lépnie . Ezzel a módosító javaslattal nemhogy erősítenék az ÁSZt, hanem gyengítik. Ezzel a módosító javaslattal nemhogy erősítenék a magyar gazdaság és az átlátható gazdálkodás egészét, hanem éppen hogy gyengítik. Ezzel a módosító javaslattal a mutyinak ágyaznak meg, ezzel a módosító javaslattal a korrupciónak ágyaznak meg. Ha valóban a tisztelt Ház elfogadja ezt a 4. számú módosító javaslatot, akkor itt valamiféle más ellenőrzési rendszert biztos, hogy ki kell találni. Mert akkor ellenőrzés nélkül marad nagyon s ok olyan terület az országban, ahol fönnáll a korrupció veszélye. Kérem szépen a tisztelt Házat, legalábbis azon szerény számú képviselőt, aki még itt van benn, de remélem, hogy meghallgatják később is: ne fogadjuk el ezt a módosító javaslatot, mert saját magunk alatt fogjuk ezzel a fát elvágni. Köszönöm a szót. (23.40) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most Nyikos László képviselő úr következik második körben. DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik) : Köszönöm szépen, elnök úr. Göndör ké pviselőtársam már említette az 5. ajánlási pontban azt a lehetetlen szándékot, hogy a Számvevőszék költségvetését úgy kell megállapítani, hogy az ne legyen soha kevesebb, mint az előző évben volt. Az általános vitában elmondtam egy példát, Domokos úr infor mációira is támaszkodva. Kimutatható, hogy az Állami Számvevőszék létszámán belül minimálisan 10 százalék körüli az az úgynevezett extenzív tartalék, ami abból adódik, hogy sokkal több az ellenőrzést támogató, kisegítő létszám aránya, mint egy normális szá mvevőszéknél, mondjuk Szlovéniában vagy - ne adj' isten - Finnországban. Ez a megoldás letakarja ezt a tartalékot, arról nem is beszélve, hogyha csökken a Számvevőszék feladata, mondjuk, a helyi önkormányzatoknál még annyit sem ellenőriz, mint jelenleg. Az én szakmai álláspontom az, hogy a helyi önkormányzatok pénzügyi ellenőrzését nem a Számvevőszéknek, hanem a belügyi kormányzatnak kellene végeznie, erről több tanulmányt is írtam, és ha ezt elfogadná, akceptálná a kormány, illetve a parlament, akkor csökk enne a Számvevőszék