Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. június 6 (95. szám) - Egyes jogállási törvényeknek az Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - Az Állami Számvevőszékről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - VÁGÓ GÁBOR (LMP):
4093 vizsgálatot mindmind rögzítenünk kellene , hogy melyik micsoda, mit értünk alatta, és ebben az esetben lehet azt mondani, hogy az ellenőrzött szerv, amennyiben ezeknek nem felel meg, akkor számíthat azokra a szankciókra, amiket a törvényjavaslat kilátásba helyez. A 3. ajánlási pontnál szeretném f ölhívni a figyelmet, hogy ez összefügg a 7. ajánlási ponttal is, amelyet elfogadott az előterjesztő. Csak én azt szeretném, hogy ha egyszer a törvény szövege elejétől a végéig, ha egy szövegként próbáljuk értelmezni, akkor annak belül is harmonikusnak kell lenni. Tehát ezért mindenképpen fontos lenne, hogy az 1. §ban ne csak azt mondjuk ki, hogy az Országgyűléstől függ az Állami Számvevőszék tevékenysége, hanem más hatályos törvényektől. Mert azt már most lehet vizionálni, hogy lesznek ilyenek. És az érdek es, hogy később egyszer maga Dancsó képviselő úr is utal erre. Azt gondolom, hogy ezt valakinek mindenképpen át kéne tekinteni az első fogalmazók közül, mert tudom, hogy a gazdasági bizottságnak nincs meg ehhez a felkészültsége, hogy ebből egy összefésült szöveg legyen. Amikor ezt mondom, majdnem megint Nyikos képviselő úrral kéne egyetértenem, hogy akkor nincs is értelme, hogy dolgozzunk. De tényleg, én magam sem látom, aki ezt elvégzi. Szeretném a 4. pontot kiemelni, Dancsó képviselő úr indítványát, amit a bizottság támogatott. Itt ugyan megpróbálja kiküszöbölni azt a problémát, amit az alaptörvény 43. cikke mond, csak abban az esetben, ha ebben a törvényben ezt így megfogalmazzuk és elfogadjuk, akkor az Alkotmánybíróság abban a pillanatban, amikor az alap törvény hatályba lép, kimondhatja, hogy ez a törvény bizony nem felel meg az alkotmányossági követelményeknek. Mert itt most az állami és önkormányzati vagyonra szorítjuk le az ellenőrzés lehetőségét, miközben az alaptörvény pedig a nemzeti vagyon egészére vonatkozik. Tehát ha elfogadták Dancsó képviselő úrnak ezt az indítványát, akkor minimum a zárórendelkezések között szükséges lenne egy visszahivatkozás, hogy az alaptörvény 43. cikkének (1) bekezdése is megváltozik. Az 5. pont: elfogadom, lehet, hogy nem jól van megfogalmazva, hogy hogyan kell elfogadnia a Háznak az Állami Számvevőszék költségvetését, de azt gondolom, hogy itt, a parlamenti patkóban nem fogadhatunk el olyat, hogy feltétel nélkül egy biankó csekket aláírjunk évekre, hogy soha nem lehet kis ebb az előző évinél. Nem tudjuk, miért, feladatcsökkenés, átszervezés, bármi lehet, vagy lehet egy nagyobb fejlesztés egy adott évben, ami utána már nem kell hogy a bázisban benne legyen. Tehát kérem az előterjesztőket, gondolják ezt még egyszer végig. Azt gondolom, ha az Állami Számvevőszék elnöke lennék, ennek rettentően örülnék, mert ez azt jelenti, hogy rosszul soha nem járhat, csak jól. A következő a 6. pont. Ezt nagyon pozitívnak tartom, hogy a pongyola “pályázat” helyett megjelenik az, hogy közbeszer zési eljárásban kell a könyvvizsgálót kiválasztani. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Képviselő úr! GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Igen, bocsánat. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Egy kicsit túlszaladtunk, 35 másodperccel. Majd a következő körben. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Igen, fogok. Köszönöm szépen, elnök úr, bocsánat. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Vágó Gábor képviselő úr következik, második körében. Parancsoljon, képviselő úr! VÁGÓ GÁBOR (LMP) : Rendben. Most csak nagyon röviden a 4. ponthoz szólnék én is hozzá. Hiszen úgy érzem, hogy azzal, hogy nemzeti vagyon helyett csupán az állami és az önkormányzati vagyonnal felelős