Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. május 24 (94. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - FERENCZI GÁBOR (Jobbik): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SNEIDER TAMÁS (Jobbik):
3930 Most nem fogok beszélni a z Alkotmánybíróság létszámáról, mivel ezzel kapcsolatban módosító javaslatot nem adtunk be, hiszen itt önmagában a teljes szakasz elhagyását kellene javasolni, ami egyes vélemények szerint nem házszabályszerű. A mi véleményünk az, hogy itt valamennyi szaka sz tekintetében az alkotmánymódosítással kapcsolatosan leginkább akkor tenné jól az előterjesztő, ha ezeket visszavonná, mert akkor legalább megnyugodnának azok a társadalmi kedélyek, amiket igen alaposan sikerült felkorbácsolni az elmúlt napokban, illetve egykét hétben ezzel a törvényjavaslattal. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Ferenczi Gábor képviselő úr kétperces felszólalása következik. FERENCZI GÁBOR (Jobbik) : Köszönöm szépen, elnök ú r. Bennem maradt néhány kérdés, mégpedig a jobbikosok szempontjából talán a leglényegesebb kérdésekre nem kaptunk választ, hogy miért nem támogatják a módosító javaslatainkat. Engem különösképpen a 3. ajánlási pont érdekelne, miszerint a rokkantsági, illet ve baleseti rokkantsági nyugdíjak kikerülnének a módosításból. Nem tudom, hogy mi lesz ezekkel a rokkantnyugdíjasokkal, mi lesz azzal az ismerősömmel, aki egy balesetben veszítette el a lábát, mi lesz egy másik ismerősömmel, aki pacemakerrel él, és jelenle g is kénytelen mellette dolgozni. Vagy éppen mi lesz az édesanyámmal, aki 54 éves, s 24 év munkaviszony után egy platinarúd tartja össze a gerincét és attól retteg, hogy esetleg vissza kell mennie dolgozni, holott az orvos egyértelműen megmondta neki, hogy akár le is bénulhat. Nem kaptunk választ ezekre a kérdésekre. Próbáltam provokálni Talabér Márta képviselő asszonyt, mint az előterjesztő oldalról az egyetlen jelen lévő képviselőt. Répássy államtitkár úrtól talán kapok választ a kérdésemre. Köszönö m szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Sneider Tamás képviselő úr következik. SNEIDER TAMÁS (Jobbik) : Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Végre sikerült eljutni a rendes felszólaláshoz. Megnyugtatok mindenkit, hogy már nem l esz olyan hosszú, mint ahogy azt eredetileg gondoltam. Igazából már csak a 3. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni, ez pedig a rokkantsági és a baleseti rokkantsági nyugdíjakról szól. Ha a nyugdíjrendszerünket egy kicsit jobban megvizsgáljuk, akkor - min t mondtam - rendkívül sok anomália található benne. Néhány dolgot már fel is idéztem a tisztelt Ház előtt is. Az egyik érdekességet mindenképpen szeretném elmondani. Ma adott esetben az a kétszeres gyilkos, aki elmegy a nyugdíjfolyósítási intézethez, miut án kiszabadult, hogy folyósítsanak számára nyugellátást, az bizony 92 ezer forintra is jogosult lehet a mai törvények alapján. Sajnos így működik a nyugdíjrendszerünk. Ezeket kellene orvosolni, nem is lenne túl bonyolult, csak kellene egy olyan szakértő, a ki igazán jól átlátja az egész rendszer működését. Én azonban azt tapasztalom, hogy a Fidesz padsoraiban nincs meg az a csúcsszakértő, aki képes lenne rendszerbe foglalni az egész nyugdíjrendszert. A rokkantnyugdíjak tekintetében már jó párszor elmondtam n agyon komoly kritikaként, hogy az elmúlt egy évben a Fidesz megtehette volna azt, hogy felülvizsgáltatja azokat a rokkantnyugdíjasokat, akik nagyon jól körülhatárolható területeken élnek. Ez bizony a szegénytelepek vagy a cigánytelepek egy bizonyos része. Elmondtam az előző beszédemben is, hogy több tucat vagy több száz olyan település van Magyarországon, ahol az ezeken a telepeken élőknek az egyharmada, fele le van százalékolva és rokkantságit kap. Miért kapja ezt a rokkantságit? Azért, mert soha életében egyetlenegy napot sem dolgozott. Nagyon fontosnak tartom, hogy ma Magyarországon önöknek köszönhetően még mindig az a rendszer létezik - hiába nevet Répássy