Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. május 24 (94. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
3923 Z. Kárpát Dániel képviselő úr következik. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor azon gondolkoztam, hogyan világíthatnám meg önök előtt az ezen előterjesztéssel kapcsolatos összes aggályunkat, akkor rendszeresen a mocsár szó jutott eszembe, amelybe önök egyre mélyebbre süppednek, süllyednek, mégpedig azon okból, hogy bármely aggályunkat vetettük fel, lényegében egyiket sem tudták eloszlatni, az ér velésük pedig annyira izzadságszagú volt helyenként, hogy kénytelen vagyok ezeken újra és újra végigmenni, egészen addig, amíg értékelhető és érdemi válaszokat nem lehet kapni, például annak okán, hogy hogyan képzelik el önök e rendszer fenntarthatóságának a kialakítását. Jelen pillanatban óriási vita dúlt arról, hogy itt szerzett jogokról vane szó, ezekhez hozzá lehete nyúlni. Tisztázzuk azt, ahogy egyébként tisztázásra került korábban, hogy jelen pillanatban minden harmadik kifizetett nyugdíjforint hite lből kerül kifizetésre, tehát a rendszer jelenlegi fenntarthatósága, amely önök szerint tavaly még 2030 további évig fenntartható egyébként - ez az önök szájából hangzott el - eleve megdőlt ezen egyetlen számsor és adat alapján. Az alkotmányos alapjogok c sorbításáért cserébe jártak eddig kedvezmények, azért erről beszéljünk egy kicsit, hiszen mintegy tucatnyi esetben csorbították egyébként egy aláírt társadalmi szerződés alapján a rendvédelmi dolgozók egy részének, jelentős részének alapjogait. Példának ok áért van, akivel lényegében azt íratják alá, hogy le lehet hallgatni, nyomon lehet követni, leszerelése után bizonyos állástípusokat bizonyos ideig nem tölthet be, vagy pedig bizonyos vezető tisztségeket nem vállalhat. Ez így is van jól, nyilvánvalóan mind egyik kockázati tényezőt jelent egy bizonyos társadalmi szférában. Ennek ellentételezéseként és az egészségügyi és egyébként is a várhatóan rövidebb élettartamért cserébe kapták azokat a kedvezményeket, amelyeknek a felülvizsgálatáról még beszélni is lehet ne. Igenis, lehetne egy komoly, normális érdemi vitát folytatni arról, hogy e kedvezmények egy része - nyilván nem a teljes egésze - jogosan felülvizsgálhatóe, és ha igen, akkor milyen irányba. Most önök mit csináltak? A gyereket is kiöntötték a vízzel eg yütt, aztán majd csodálkoznak, ha senki nem akar rendvédelmi dolgozónak menni, és nem lesz senki, aki az önök vagy bármelyik kormánypárt legitimációját megvédje a közeljövőben. Ezt nem azért mondom, mert bármilyen szinten is szimpatizálnék azokkal az egyen ruhába bújtatott vadállatokkal, akik 2006ban minősített bűncselekményeket követtek el, akiket önök azóta sem lepleztek le, és akinek a számonkérését, elszámoltatását lényegében el sem kezdték. (21.40) De azért azt tisztázzuk mindenképpen, hogy ezen társad almi szerződés felrúgásakor önök elvitatják azokat az alkotmányos alapjogokat érintő felfüggesztéseket, amelyek érik azokat az embereket, akikkel aláírták ezt a szerződést. Teljesen egyértelmű: nem az lenne a cél, hogy a segélyezettek táborát vagy a munkan élküliek táborát gyarapítsuk a továbbiakban is. Ugyanakkor itt a vita során elhangzott nagy hangon az is, hogy azért van erre szükség, hogy végre szembe lehessen menni az IMFfel, gazdasági szabadságharcot lehessen folytatni, végre a magyarok a saját magya r útjukat járhassák. Ezzel szemben önök - éppen a mostani híradások szerint - a MOLrészvényekért a korábban felvett IMFhitelből bevont forrásokkal fizettek. Milyen gazdasági szabadságharcról beszélnek önök? Ez az álszentségnek a legalja, ha szabad ilyet mondanom! Miféle gazdasági szabadságharc az, amely lényegében a Széll Kálmán megszorító csomag köntösébe bújtatva az IMFnek a világ nagyon sok pontján be nem vált megszorító intézkedéseit foganatosítja Magyarországon, és eközben gazdasági szabadságharcról beszél? Nem tisztázza azt a kérdéskört sem, hogy az özvegyi nyugdíjakat miért érintik, a bányásznyugdíjakat miért érintik ebben az előterjesztésben. Képviselőtársaim felvetésére nem érkezett érdemi válasz, önök erre sem tudtak vagy nem akartak válaszolni - egyik verzió rosszabb a másiknál.